Nitrogén-tartalmú anyagok hatása az akvárium élőlényeire - 1.  rész

ImageKözkívánatra dr. Szita Tanár Úr újabb cikkét tesszük közzé vízkémia témában. Olvasáshoz kattints a cikkre!

 

A díszhalak tartása csak akkor okoz maradéktalan örömöt, ha az akvárium vizének kémiai összetétele sokáig kedvező marad. A halak tartásakor a vízbe jutott különböző anyagok - ételmaradékok, halak ürüléke - lebomlása során mérgező anyagcsere-termékek képződnek, melyek károsak a vízi élőlények szervezetére. A halak ilyenkor sápadtak, kerülik a fényt, étvágytalanok, fajra jellemző természetes viselkedésük megváltozik, hajlamosakká válnak a különféle betegségekre, végül pedig elhullanak. Ha a bomlástermékek csak kis mennyiségben vannak jelen, akkor is zavar keletkezhet a halak szaporodási képességeiben, várható élettartamuk pedig lerövidül.
ImageAz akváriumban keletkezett veszélyes anyagok egy része nitrogén-, másik része kénvegyület. A kénvegyületek hatását egy korábbi (Akvárium magazin 1996/3-4) számunkban már tárgyaltuk. Ebben a közleményben csak a nitrogénvegyületek egy részével foglalkozunk, ezek képződését, káros hatását és az ellenük való védekezés lehetőségeit fogjuk megtárgyalni. A nitrogénvegyületek a fehérjék anyagcsere végtermékei, és több csoportra oszthatók.


1.  Vízben gyakorlatilag nem oldódó molekuláris nitrogén (N2), amelynek nagy része a levegőből származik, ahol 78 %-os arányban fordul elő. A halakra nem fejt ki káros élettani hatást, de érdemes tudni, hogy a búvárok mélységi mámorát a magas víznyomás hatására a vérben oldódó nitrogéngáz okozza.
2.   A szerves nitrogénvegyületekhez sorolják a fehérjéket és a karbamidot. Meg kell azonban jegyezni, hogy a halak közvetlenül - ellentétben a magasabb rendű élőlényekkel - nem karbamidot (CO(NH2)2) választanak ki, hanem ammóniát (NH3) és trimetil-amint (N(CH3)3). A szerves nitrogénvegyületek nem toxikus hatásúak, viszont bakteriális lebontásuk sok oxigént igényel, ezért mindig potenciális veszélyt jelentenek a vízi élőlények számára. Mivel a fehérjék vízben nem oldódnak, ezért kolloidális méretű részecskéik kellemetlen zavarosodást okoznak, amit csak szűréssel lehet eltávolítani az akváriumból.
3.  Ezekből a szerves nitrogénvegyületekből a baktériumok először ammóniát termelnek. Az ammónia színtelen, szúrós szagú gáz, amely jól oldódik vízben. Tömény vizes oldata a szúrós szagú, szalmiákszesz néven ismert. Részben, mint oldott gáz (NH3) részben pedig, mint ammónium-ion van jelen (NH4+) az akváriumban. Mérgező hatása az ionizálatlan alaknak van, az ammónium-ion viszont nem toxikus. Az ammónia/ammónium-ion arány erősen függ a pH-értéktől, kisebb mértékben pedig a hőmérséklettől (táblázat).

  pH    6,5  7,0  7,5  8,0   8,5
 °C      
 20   0,13   0,40 1,24 4,82  11,2 
 25    0,18 0,57  1,77  5,38  15,3 
 28  0,22 0,70 2,17 6,56 18,2
 31  0,26 0,80 2,48 7,46 20,3

Az ammónia (mg/liter) mérgező hatása édesvízi halakra a pH és a hőmérséklet függvényében.

Az ammónia mérgező hatása egyaránt nő a pH és a hőmérséklet emelkedésével.
ImageEgy pH-egység növekedés tízszeres ammónia szint emelkedést okoz. Meg kell jegyezni, hogy a logaritmusos összefüggés miatt egy pH-egység éppen tízszeres H-ion koncentráció növekedését is jelenti. Ezzel magyarázhatjuk például a szabadtéri medencékben nyáron hirtelen bekövetkező ammónia-mérgezést. A sok fény hatására a széndioxid beépül az algákba és a növényekbe, ezáltal nő a pH-érték. A magas hőmérséklet pedig kis mértékben ugyan, de szintén növeli az ammónia toxikus hatását.


Az ammónia-mérgezés tünetei: ingerlékenység, nehéz légzés (pipálás), csökkent nitrogén-kiválasztás, végül pedig pusztulás. Kisebb ammónia-koncentráció esetén szaporodásbiológiai problémák és lassú növekedés figyelhető meg.
Maximális megengedhető koncentrációnak általában a 0,2 mg/liter szabad ammóniát kell tekintenünk, 1 mg/liter már halálos mérgezést okoz. Fontos még azt is tudni, hogy kémiai analízis során általában az összes ammóniát (NH3 + NH+) mérjük, savanyú vízben azonban a számunkra lényeges NH3 ennél jóval alacsonyabb lehet.
ImageÖsszefoglalva az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy a magas ammónia-koncentráció ellen a szerves eredetű szennyezések rendszeres eltávolításával, a túletetés elkerülésével, a pH-érték megfelelő szinten való tartásával védekezhetünk. Fontos tudni még azt is, hogy a vízinövények felveszik az ammónia egy részét, különösen kellő fény- és széndioxid-ellátás esetén.

Folytatjuk!

Szöveg: dr. Szita Géza
Fotó: Akvárium Magazin

A cikk megjelent az Akvárium Magazin 1998/1-2. számában.

Log in to comment