21 november 2017

Kedves Olvasó!

ImageA következő néhány sorban egy virtuális túrára invitállak Téged a Blue Reef Aquariumba, ahol 8 hónapot dolgoztam akvaristaként. Be szeretném mutatni Neked az akvárium lakóit némi "színfalak mögötti" információval s történettel kiegészítve az általad esetleg már ismert tényeket, jellemzőket. Remélem, így azoknak is tudok új információkkal szolgálni, akik már jártasak az akvarisztikában.

ImageA Blue Reef Aquarium Portsmouth-ban (Egyesült Királyság) található a Solent -ez a neve a tengeröbölnek- partján. 6 éve alapították, amikor egy sok pénzzel és némi akvarisztikai ismerettel rendelkező üzletember megvásárolta a már hosszú ideje csak tengődő Sea Life Center-t. A tengődés oka az volt, hogy csak a helyi élővilág bemutatására törekedtek, ami nem igazán kötötte le a Némó-n és a Cápamesén cseperedő gyerekeket. A megújult akvárium aztán beleadott apait-anyait: igyekezett lehetőségeihez képest minél változatosabb élőlényeket felvonultatni. Alapelve az volt, és még ma is az, hogy minden jöhet, ami vízben él! Ezt saját tapasztalatom alapján meg is értem, ugyanis amikor a kislányommal - aki akkor volt 4 éves és kapásból megmondta az összes díszhal nevét a díszhalboltokban, szóval elég pozitívan viszonyult a halakhoz- a Tropicariumban voltunk, a tizedik akvárium után megkérdezte, hogy: "Apa, vannak itt olyan élőlények is, amik nem halak?" Szóval a gyerekeknek (is) változatosság kell.

A helyi tengeri fauna mellet ezért helyet kaptak a trópusi -főleg tengeri- halak, vidrák, békák, teknősök és egyéb hüllők stb. Ez utóbbiak főleg azért, mert az egyik főakvarista hüllőmániás.

Úgy gondolom, ennyi bemelegítés után indulhatunk is a túrára!

Az első öt akváriumban laktak a "szomszédok", azaz a helyi élővilág képviselői. Ők hideg vízi halak (13-18C), ezért naponta nagyobb arányú (kb. 30-40%-os) vízcserét kaptak. A tengervíz egyébként közvetlenül a tengerből érkezett, ahonnan dagálykor egy szivattyú pumpálta fel azt egy homokszűrőn keresztül. Az összes(!) akváriumba fűtetlenül ment a víz egy csőrendszeren át. A vízcsere kb. 4 óráig tartott naponta, mivel a trópusi tengeri akváriumokba csak lassan folyt a víz, hogy ne hűljenek le hirtelen.

No de térjünk vissza a túrára!

Tengeri pérek, viaszrózsák, ajakoshalak meg tengeri pókok osztoztak "békésen" az első akváriumon. Ez azért nem teljesen igaz, mivel az ajakoshalak agresszív territoriális viselkedése miatt a "leggyengébb" gyakran elhalálozott... Szerencsére közel volt a tenger, ahonnan olcsón lehetett pótolni a veszteséget.

Tengeri süllőkA második "hullám"-medencében laktak a tengeri süllők, tengeri keszegek, morgóhalak meg fekete tőkehalak. Eredetileg volt (van) egy - a Sea Life Center-től örökölt - hullámoztató szerkezet a medencéhez, ami azonban nem működik, mert nincs pénz (igen, ez ott is előfordul!) a javíttatásra.

 

 

Fiatal rájacsemeteA következő egy viszonylag kicsike (150 literes) gömb-elejű akvárium, amiben egy baby macskacápa lakott, de mivel gyorsan kinőtte, néhány frissen kikelt rája-csemete került a helyére. Az első rája-apróság kikelése - ami amúgy több hónapba tellett - nagy szenzáció volt, több újság is írt róla, de az 50.-ik táján alábbhagyott a lelkesedés. Onnantól jöttek a gondok, hogy mit csináljunk ennyi rájával? Szabadon engedni nem lehetett őket, mert fogságban szaporodtak, magánakvaristák nem kaphattak belőle (szintén valami előírás), a többi nyilvános akváriumnak pedig nem kellett ennyi. Nem tudom, mi lett a megoldás, de a legutóbbi látogatásomkor a kisráják már egy nagy akváriumban voltak, kitúrták az íjhalakat.

TintahalA D-akváriumban -azért hívtuk így, mert D alakja volt- sűrűn változtak a lakók. Kezdetben gébek, nyálkáshalak meg tűhalak éltek benne, de egy alapos takarítás után mind eltávoztak az élők sorából. Ezután tintahalak vették át a helyüket, akiket nagyon megszerettem. Érdekes volt nézni, ahogy pillanatok alatt meg tudják változtatni a színüket. Csak élő eleséget (rákot) fogadtak el, amit villámgyorsan levadásztak. Sajnos hamar "beszáradt a tintájuk", így átadták a helyüket -igaz, nem önszántukból- a remeterákoknak.

Tengeri pókokAzok egész jól elvoltak, amíg a korábban már említett tulajnak eszébe nem jutott, hogy inkább tengeri pókokat tegyünk a helyükre, mivel azok jobban mutatnak. Ez igaz is volt, a gyerekek nagyon élvezték, ahogy a birkózó hímek szép lassan leszerelték egymás végtagjait. Ezért növendék tengeri süllők, tengeri csillagok meg egy homár kerültek a helyükre. Attól eltekintve, hogy 2-3 naponta a homár teljesen átrendezte az akváriumot, velük már nem volt semmi probléma.  

ImageAz igazat megvallva azonban a látogatók -főleg a gyerekek- nem sok figyelmet fordítottak rájuk, mivel közvetlenül mellette volt a nyitott tetejű rájás akvárium, sok nagy rájával, macska- és simacápával.
 

Horváth Gábor (Toxotes)

Folytatjuk!

 

Log in to comment
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések
    • Az akvárium szûrése
    • A lebegtetett vagy bugyogtatott homokszűrésről szintén érdekelne a tapasztalatok! Méretezésekkel, kialakításokkal ,hatékonysággal...
    • 1 napja 20 órája
    • AM Nyomtatott kiadás
    • Bocs, a múltkor elfeleljtettem rákérdezni, de most beszéltem Pasával, hetekkel ezelőtt feladta a megadott ózdi címre... Lehet, hogy már ott...
    • 3 hete 5 napja