(Xiphophorus helleri) HECKEL, 1848

Kétféle szifótenyésztés létezik számomra. Az egyik a szelektív, céltudatos, előre kitervelt vonalvezetésű tenyésztés, a másik pedig az egyszerű szaporítás. Mindkét formának megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Kétségkívül az előbbi módszerrel lehet igazán szép színezetű és formájú állatokat létrehozni, csak azok sajnos kevésbé ellenállóak, betegségekre fogékonyabbak lesznek. A második módszerrel többnyire életerős, szívós ivadékokat kapunk, csak sokszor nemkívánatos színezetű, gyakran "elkorcsosult", visszavadult, halványabb egyedek is lesznek az ivadékcsapatban. Én valahogy a kettőt együtt alkalmazom, és így mindig életerős, szép színezetű, ellenálló ivadékokat tudok felnevelni.
A hímek szinte folyamatosan udvarolnak a nőstényeknek, és rendszeresen párzanak. A nőstény hasasságát elárulja egyre növekvő pocakja, és nagyobbodó terhességi foltja, a mely a végbélnyílás környékén található sötét elszíneződés.

A szülések általában 4-5 hetenként követik egymást. A nőstények képesek a sperma raktározására, tehát ha különvesszük őket a hímektől, még jó párszor szülhetnek anélkül, hogy párosodnának. A szülni készülő nőstény elvonul a hímek zaklatása elől, és hasa jellegzetes "szögletes" lesz. Ilyenkor kell különtenni az ellető medencébe, ahol rövidesen világra hozza gyakran 200-nál is több apró magzatát. Az anya azonban hajlamos a kannibalizmusra, vagyis a szülés után könnyűszerrel felfalhatja saját csemetéit. Ennek megóvására már több módszert is kikísérleteztek a leleményes akvarista elődeink. A legegyszerűbb az ellető medence sűrű benövényesítése, elsősorban mohafélékkel, vagy egy igen egyszerű háló (pl. krumpliszsák) begyömöszölése az akváriumba, melybe a kishalak könnyen elbújhatnak éhes anyjuk elől.
A másik jó módszer az elletőketrec használata. Itt gyakorlatilag egy olyan hálóba helyezzük a nőstényt, amelyiken ő nem, de az ivadék ki tud bújni, és biztonságba húzódni. Azonban arra vigyázzunk, hogy a háló lyukmérete ne legyen túl nagy, mert esetleg beleszorulhat az anya is, és könnyen elpusztul.
Ezzel a módszerrel akár az ivadékok 100%-a megmenthető!
A szülés igencsak megterheli a nőstényt, így ha lehetőségünk van rá, ne tegyük ki rögtön a többi hal zaklatásának, hanem egy pár napig külön medencében gondozzuk, és bőségesen etessük, hogy erejét visszanyerje.
A kishalak azonnal etethetők kisebb Cyclops-szal, apróra vágott tubifexszel, én még a sórák naupliusait sem sajnálom tőlük, de anélkül is gyönyörűen fejlődnek.
Ivadéknevelésnél rendkívül fontos a medence minél nagyobb mérete, a gyakori, bőséges etetés, és a rendszeres vízcsere! Kisméretű medencében nehezebben, lassabban, nehézkesebben fejlődnek a picik. Nálam 10 literesben születnek, majd 30 literesbe kerülnek, onnan 60-asba, 100-asba, majd a teljes kifejlettségüket egy 200 literes medencében érik el. Így általában a folyamatos szülések alatt a medencék mindig tele vannak különböző korú kishalakkal.

A szifó kevésbé érzékeny a betegségekre, mint a többi kezdőknek ajánlott elevenszülő fogasponty. Ha vize rendesen szűrve, szellőztetve, és rendszeresen frissítve van, ritkán betegszik meg. A betegségek fő forrásai általában az élő eleségek lehetnek, de nálam még a friss, éppen hogy csak átmosott tubifextől is csak vakarózni kezdtek.
Tapasztalataim szerint a vakarózás mellet a darakór az a betegség, amivel esetleg számolni kell. Természetesen bármilyen betegséget elkaphat ettől függetlenül, csak kevésbé érzékeny rá. De ez természetesen kortól, hőmérséklettől, víztől, egyéb halaktól, eleségektől, valamint szín és formaváltozatoktól is függ. Mint már említettem, néhány kényesebb változat elkaphat olyan betegségeket is, melyek a törzsalakra teljesen ártalmatlanok.
Veszélyforrás lehet még az is, amikor a hasas nőstényt kihelyezzük szülni egy másik medencébe, majd a kishalak világrajötte után újra visszakerül a medencébe. Hiszen itt egyik vízből a másikba rakosgatjuk, ami természetesen stresszhelyzettel jár, és kapuja lehet a kórokozóknak.
Úgy vettem észre, hogy úszórothadásra kevésbé érzékenyek, hasvízkór pedig még egyáltalán nem fordult még elő, pedig az ivadékoknak a tubifex a fő eleségük. A gyomor és bélgyulladás is igen ritka eset, ha Cyclopsszal, vagy Daphniával etetünk, szinte teljesen kizárható.
Viszont ha valamilyen mechanikai sérülés (éles sziklák, háló, agresszívebb halak) éri őket, elég könnyen elkapják a halpenészt.
Ivadékoknál elég ritka eset továbbá az úszók összetapadása, ami főleg guppiknál gyakori. Nálam elég sokszor egy medencében nevelkednek, és ha a guppik megfertőződnek, a szifók továbbra is vígan tengetik tovább életüket.
Mindenesetre, ha igényeinek megfelelően tartjuk szifóinkat, igen ritka a betegségek kialakulása.

(folytatjuk)

Kasi Mátyás