Image Hogy hol és milyen körülmények között született, illetve hogy milyen viszontagságok közepette jutott el eddig az örömteli eseményig, megtudhatjátok Hack Gyula cikkéből. Kattints a cikkre!

Tapasztalataim egy édesvízi rája faj (Potamotrygon  motoro) tartásával kapcsolatban

1999-ben hollandiai kirándulásunk alkalmával találkoztam először élőben ezzel az igazán impozáns hallal. Arnheim város állatkertjének másfél hektáros trópusi házában, egy nagyméretű tóban úszkáltak, pápaszemes kajmánok, és más halak társaságában. Döbbenetes volt a méretük, mert az addig általam ismert irodalom szerint is, csak 30-40 cm átmérőjűre nő meg. ( Baensch, Aquarium Atlas ). Ezek a ráják "motoro"-k voltak, és bizony elérték a 60-70 cm-es átmérőt. Mosolyogva olvastam annak idején  Molnár Gábor elbeszéléseit, mikor is esernyő méretű ráját szigonyozott az Amazonasban - igazat írt.
Néhány száraz adat felsorolása után megosztom az Olvasókkal -sikerekben nem túlságosan bővelkedő- tapasztalataimat.
Image Jelen ismereteink szerint, Dél-Amerikai édesvízi ráják, a kontinens trópusi, szubtrópusi folyóit népesítik be. Előnyben részesítik a nem túl gyorsan áramló, lágy talajú vizeket.  3 nemzetség (Paratrygon, Plesiotrygon, Potamotrygon) 16 fajjal és 77 színváltozattal képviseltetik magukat. A pálmaház megnyitása után (Fővárosi Állat és Növénykert) 2001. áprilisában vásároltunk, 9 db vadonfogott Potamotrygon motoro-t.  A legnagyobb ezek között, egy hím, 23cm, míg a legkisebb szintén egy hím, 16cm átmérőjű volt. Természetesen a legnagyobb rendelkezésre álló tóba helyeztük őket. Néhány tányérlazaccal, és pár darab különböző fajú harcsával osztoztak, a közel 10 köbméteres medencén. A medence vizét (csapvíz) kazánról üzemeltetett talajfűtő melegítette 26 fokra, míg a szűrést egy 25 köbméter/órás homok filter végezte. Egy hét sem telt el mikor az egyik ráján észrevettem egy pici piros pöttyöt, amit fehér udvar határolt. Ez a pötty néhány nap múlva egyre nagyobb lett, komoly bevérzéseket lehetett megfigyelni a rája úszóin. Természetesen néhány nap múlva elhullott. Ugyanez a dolog okozta még 5 másik egyed elhullását is. A megérkezésük másnapján megkínáltam őket tisztára mosott fagyasztott vörös szúnyoglárvával. Nem estek neki, mint más az utazás stresszét átélt halak. Mondhatni csak nyámmogtak. Következő nap kaptak mirelit koktélrákot és kagylót. Néhány egyed eszegetett belőle, de látszott rajtuk hogy nem az igazi. Az elkövetkező néhány napon még megkínáltam őket az összes lehetséges haltakarmánnyal, de egyik sem nyerte el a tetszésüket. A frankfurti állatkertben, külön az édesvízi ráják számára kikísérleteztek egy speciális keveréket, ennek a receptjét elkértem, itthon elkészítettem, de ez sem vezetett eredményre. Sajnos 2001 szeptemberére egy hím maradt meg a 9 hal közül. Ez az egy-egyed éldegélt magányosan, már rászokott a "hazai" takarmányra, és elérte lassan a 30 cm-es átmérőt. 2004. januárjában minden előzetes, külsőleg látható ok nélkül elpusztult.
Image 2004. márciusában Chester Zoo -ban születtek kis motoro-k. Küldtünk egy emailt, hogy minket érdekelne két pár fiatal. Rögvest jött a válasz, semmi akadálya, kicsit megerősödnek és küldik őket. Április végén megérkeztek a kis ráják, kísérőlevélben csak annyit írtak hogy idáig csak vörös szúnyogot ettek. Először egy 800 literes karantén akváriumba kerültek. Az akvárium aljára finom homokot terítettem, és 26 °C-os csapvízzel töltöttem fel. Ebben az akváriumban láthatóan jól érezték magukat, és már másnap ették a fagyott vörös szúnyoglárvát. Három hét karantén idő lejárta után, felkerültek a kiállítási medencébe. A medencében a jól bevált (rájákat nem bántják) tányérlazacok, vitorlás algaevő harcsák, és márványsügérek úsztak. Kis rájáim annak ellenére, hogy jó étvággyal ették a különböző takarmányokat, nem igazán nőttek. Sajnos 2005. szeptemberére, újra egy hím példány maradt meg. Mivel továbbra is foglalkoztatott a ráják sikeres tartásának a nyitja, már éppen a nemzetközi cserelistát kezdtem újra böngészni, és az összes hozzáférhető szakirodalmat újraolvasni, mikor 2006. januárjában felhívott egy "régi" akvarista ismerősöm, hogy van egy túl nagyra nőtt nőstény "motoro"-ja, nem vennénk-e meg tőle? Természetesen kaptam az alkalmon, és megvásároltuk, a valóban termetes nőstényt. Származásáról annyi kiderült, hogy már nem ivadékként importálta az egyik hazai kereskedő. Az átmérője bőven meghaladta a negyven centimétert, és farkával együtt elérte a 70 cm-t. Rövid karantén után, (már az első nap falta a felkínált táplálékot) összeengedtem, jövendőbeli párjával, amellyel láthatóan azonnal barátságosan viselkedett. Néha ugyan, különösen az első időkben aggódtam, mert etetéskor olyan vehemensen kapkodta a kaját, hogy a hímet teljesen maga alá temette. Soha semmilyen sérülést nem okozott neki. Mindenféle takarmányt szívesen megevett, a párjával együtt, de az idő múlásával egyre nagyobb meggyőződésemmé vált, hogy legeslegjobban az édesvízi halat szeretik, természetesen kibelezve. Akkor kezdtem csak igazán kapizsgálni a dolgokat, mikor elmesélte az úr, akitől vettük, hogy nem csak kinőtte az akváriumot, hanem felfalta az összes benne lévő halat is (felnőtt sügéreket). Még gyanúsabbá vált a dolog, amikor egyik napról a másikra eltűnt egy 30 cm-es márvány sügér. Néhány nap múlva még egy. Aztán találtam a vízben sodródva egy nagydarab halbőrt - márvány sügéré volt. Szó szerint kirágta a halat a bőréből. Ettől kezdve eleségük nagy részét édesvízi hal (6-12 cm-es kárász, keszeg) alkotta és egy héten kétszer - kiegészítésként - kaptak kagylóhúst, vörös szúnyoglárvát, és saját készítésű darált mixet. Az ilyen változatos takarmányon jól fejlődtek, szinte megvastagodtak. 2006. október végén, az egyik délután a legnagyobb meglepetésemre 2 darab tökéletesen egészséges ivadék született - azt hiszem az elsők Magyarországon. Újszülött létükre nagyok kb. 8-10 cm átmérőjűek. Szüleik, és a többi hal szerencsére nem bántotta őket. Már másnap ették a vörös szúnyogot, és az óta is szépen fejlődnek. Egy hét után már megkínáltam őket apróra vágott nyers halhússal, amit mohón faltak. Annak ellenére, hogy nálam születtek ezek a halak, semmit nem tudok a szaporodásukról.
Image Az ivari dimorfizmus egyértelmű, a hímek farok alatti úszói párzó szervvé módosultak. Ebből adódóan belső megtermékenyítéssel szaporodnak, mégsem láttam soha párzást, párzásra utaló jelet. Örömöm nem lehetett felhőtlen, november 9.-én elhullott a nagy nőstény. Hossza a farkával együtt 82 cm, átmérője 49 cm volt.

Végezetül néhány mondatban összefoglalnám az elmúlt 6 év tapasztalatait a ráják tartásával kapcsolatban.
 Természetesen minél nagyobb akváriumot tudunk számukra biztosítani annál jobb, de azt gondolom, hogy a kisebb testű fajoknak 1-2 négyzetméter alapterületű medence elegendő, a víz mélysége legalább 40 cm legyen. A víz kémiai összetételére különösebben nem érzékenyek, 6-12 nko, 6.8-7.2 pH kémhatású víz megfelelő számukra. A hőmérsékletet tartsuk 25-27 °C körül. A rendszeres vízcsere elengedhetetlen, mert érzékenyek a víz megnövekedett nitrát tartalmára. Vizüket szűrjük nagyobb teljesítményű szűrővel, szeretik az áramló vizet. Finomszemű homokkal terítsük medencéjük alját, mert előszeretettel ássák el magukat. Feltehetően jó hatással van a bőrükre, és emeli biztonságérzetűket. Takarmányként mindenekelőtt az édesvízi halat részesítik előnyben, (belezetten) másodsorban a tiszta vörös szúnyoglárvát, kagylóhúst, esetenként darált mixet is elfogyasztják. Mivel "ragadozó" halakról van szó, feltétlenül tartsuk szem előtt, hogy milyen fajokkal társítsuk rájáinkat. A lassan mozgó éjszakára a talaj közelében, esetleg a fenékre fekvő halakat (a nagytestű, keménybőrű harcsák kivételek) megeszik. Érdekes hogy nálam a nagy márványsügéreket megették, de a hasonló nagy Hypselacara temporalisokat nem bántják.
Sokkal több sikert kívánok, mindazoknak, akik megpróbálkoznak ezeknek az érdekes halaknak a tartásával, mind amennyi nekem jutott.


Hack Gyula

Log in to comment