A Scleromystax barbatus tartása és tenyésztése
(Syn.: Corydoras barbatus, Quoy & Gaimard, 1824)

Scleromystax barbatusBár a név furcsán hangzik, csupán egy kicsit hosszúkásabb, karcsúbb testű Corydoras fajról van szó, melyet nem olyan régen soroltak át ebbe a számunkra még ismeretlen nembe. 

Ugyan néhány éve már „vendégeskedett” hazánkban, de tartósan nem tudta ránk hagyni génkészletét.
Eredeti hazája Brazília, ahol hűvösebb vizű, gyorsabb folyású folyószakaszok, patakok lakója.
Nemének alighanem legnagyobb testű faja, a kifejlett nőstény elérheti a 12-13 cm-t is, a hím valamivel kisebb. Rendkívül fontos továbbá, hogy a két nem között másodlagos ivari dimorfizmus is megfigyelhető, ebben az esetben színbeli eltérés.
Scleromystax barbatus A nőstény világos vajszínű alapon barnás-szürkésen tarkázott, helyenként világosabb pettyek ékesítik, hasa fehér, úszói pettyezettek lehetnek. Ezzel szemben  a jóval karcsúbb hím sárgás alapon  sötét kékesfekete mintázatú, ez főleg a fejen és a test elülső részén kifejezett. Ezen a sötét részen sok cifra mintázatú, sárga motívum díszíti, a fejen a bajusszálaktól a hátúszóig élénk sárga sáv húzódik. A kopoltyúfedőkön kékes árnyalatú, kefeszerű sörtéket visel, melyek csak alaposabb szemügyre vétel esetén láthatók, és csakis kizárólag az ivarérett hímeken figyelhetőek meg. Ezek alapján 100 %-os bizonyossággal elkülöníthető  a két nem egymástól.
Akváriumi tartásuknál főleg a víz minőségére kell odafigyelni, de a hőmérséklet is fontos tényező. 23-24 C foknál ne tartsuk őket magasabb hőfokon! Igénylik a rendszeres vízcserét, hetente ajánlatos vizük egyharmadát frissre cserélni. Tenyésztéskor ajánlatos az ún. „hidegvíz sokk”, mely során jóval hűvösebb vízzel végezzük el a vízcserét, ez akár íváshoz is vezethet.
Saját tenyészcsapatom másfél éve színesíti „harcsagyűjteményemet”, Brazíliából érkeztek Nagy Krisztián akvarista barátom közreműködésével. Az akkori csapatra bizony ráfért egy kis „fényezés”, bizony mind a befogás, mind a szállítás körülményei igencsak megviselték őket. Sajnos előfordult haláleset is, de mivel nem először rendeltem vadbefogott halakat,  előre kellett számolnom ezzel, és erről senki sem tehet. Kizárólag rajtam múlik, hogy milyen gyorsan és kíméletesen tudom őket hozzászoktatni a fogsághoz. Néhány áldozat árán, de sikerült, és örömöm határtalan volt, mivel egy fanatikus harcsamániás gyermekkori álma vált valóra az imént. Kiemelt kedvenceim egy 60 literes saját medencét kaptak, minden más haltól elkülönítve. 180 l/ h teljesítményű kis motoros szűrőt, és egy levegős szivacsszűrőt kerítettem nekik „házavatóra”, és végleges élőhelyüket finom homok aljzattal, cserepekkel, vasfával, plantánkérgekkel, tebang levelekkel, és Microsoriummal rendeztem be. Vizük esővíz, Ph 6, nk.8-9 körül. A bőségesen etetett (tubifex, vörös szúnyoglárva, artemia, cyclops) állatok szépen cseperedtek, és néhány hónap múlva már látszottak a nemek közti különbségek, így a megmaradt példányokból nagy örömömre 3 nőstényt, és 5 hímet tudtam elkülöníteni.

Scleromystax barbatus
Örömöm tovább fokozódott, amikor a nőstények szépen gömbölyödni kezdtek, illúziókba azonban nem ringattam magam, mivel Corydoras fajaimnak csak töredéke volt hajlandó eddig szaporodni.
Ám egyszercsak egy kicsit „erőteljesebb” vízcsere ( vizük felét cserélte le 10 C fokos friss esővízre) után észrevettem, hogy a hímek igen intenzíven hajtják a legnagyobb nőstényt. Leültem, és elkezdte figyelni őket. Ekkor vettem észre, hogy bizony már egy ideje tart a dolog, mivel a jobb sarokban már egy kisebb ikrakupac díszeleg. Egyedülálló módon a nőstény a legtöbb Corydoras fajtól eltérően nem szerteszét hordja, ragasztja ikráit, hanem egyetlen, vagy esetleg néhány nagyobb kupacot képez belőlük. Ez sajnos azért probléma, mert a kelő lárvák így erősebben ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a terméketlen, penészedő ikrák esetleg megfertőzik őket, még akkor is, ha penészedésgátló szerrel kezeljük őket. Jómagam lehetőleg kerülöm a vegyszereket, így ez ellen a jól bevált égertobozt vetettem be, 2 db/10 l arányban. Így az ikrák már csak akkor kezdenek el penészedni, miután a lárvák kikeltek.
A körülbelül egy hét múlva kikelő kishalak azonnal fogyasztják a sóféreg apró naupliusait. Fontos azonban megjegyeznem, hogy bár az ívás alacsonyabb hőmérsékleten történik, a keltetést 25-26  fokon érdemes végezni, különben nagyon elhúzódhat a kelés, és ez bizony káros az ivadékokra nézve. Érdemes továbbá a keltetést még lágyabb vízben végezni, így az ikraburok nem keményedik meg, és könnyebben bújik  világra az ivadék.
Bár a nőstények nálam nemegyszer leraktak akár 200 ikrát is, még így is meglepően kevés ivadék kelt ki, felnevelésük pedig igen bonyolult feladat. Hihetetlenül érzékenyek a víz minőségére és a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékra. Legelső ivadékcsapatomat jó féléves korában sikerült elintéznem, egy kicsit elhamarkodott tubifex-etetés következtében, de egyébként is sajnos nemegyszer látni egy-egy elhullott állatot a csapatban. Holott a többi egészségesnek tűnik. Bár ez szomorú tény, nem csüggedek, mert gyönyörű tenyészállataim azért ikráz(gat)nak, így ha nincs is sok ivadékom, de bízom benne, hogy valahogy sikerül kiküszöbölni ezt  a problémát, és a felnövekvő szaporulatot tovább tenyésztve, kicsit „beakvarizálni” ezt a csodálatos halfajt. 

Kasi Mátyás 

Log in to comment