24 november 2017
Austropotamobius torrentiumAz Akvárium Magazin számára fontos a természetvédelem és a természettudatos gondolkodásmód hangsúlyozása. Fontos, hogy az akvaristák a természetvédelmi kérdések támogatásában az élen legyenek, hiszen az akvarista társadalom megítélése is megosztott ebben a témában. Az Akvárium Magazinban már áttekintettük a fajok védelmének alapjait.

Nagy öröm volt számomra, mikor a Magyar Biológiai Társaság - Fiatalok Természetismereti Klubja hétvégi rákfelmérésre invitált. Mikor megtudtam, hogy a Börzsönyben töltjük a hétvégét, már biztos voltam benne, hogy a védett kövi rákot (Austropotamobius torrentium) vizsgáljuk. A klub kulcsosházat bérelt, így szó szerint a rákok szomszédságába költöztünk. A parkolóból jókedvűen ballagtam a házhoz, a világ zaja egyre távolabb került, pár perc múlva a mobiltelefon sem volt használható térerő hiányában, a természet gondoskodott róla, hogy figyelmem ne terelje el semmi. Az út melletti patakvíz nem indokolta a kezemben lóbált gumicsizmát, de gondoltam, ha már mondták, hozom - mint később kiderült, jó hasznát vettem. A megérkezést követően, gyors ismerkedés, szobafoglalás és némi szendvics. Mivel még csak dél volt, azon merengtem mit fogunk itt csinálni estig, mivel a rákok csak akkor jönnek elő. Rogovszky Zoltán, és Herényi Márton - az FTK szíve, és lelke gondoskodtak a feszes programról. A kora délután az elméleti felkészülésé volt, előadást hallgattunk a kövi rákról, a rákkutatás múltjáról és jelenlegi helyzetéről. Az egyik témáról bővebben is olvashattok (link). Ezt követően nappali rákkutatással kezdtünk. A feladatot kizárólag ügynököknek javaslom, mivel a rák olyan tökéletesen álcázza magát, hogy ha előtted van, akkor sem veszed észre. Érthetetlen hogyan csinálja, hogy egy 10 cm-es állat egy 2 m széles kristálytiszta vizű patakban észrevehetetlen.

A kutatás elején 10 percig egy helyben hallgattuk, hogy mit kellene csinálni, és 12 ember (a csoport negyede) ennyi ideig egy 2 négyzetméteres patakmedret bámult. A 10. percben valaki felkiáltott - rák! És tényleg, egy szép kifejlett hím fogadott minket - csak mi alig vettük észre!

Austropotamobius torrentium
Austropotamobius torrentium

A nappali kutatás - ez alapján mondanom sem kell - alig járt eredménnyel, már csak a szerencsésebb folytatásban reménykedtünk.

A 'bázisra' visszaérve a víz biológiai, és kémiai minősítésével foglalkoztunk. A patakparton Rogo részletesen elmondta, hogy különböző vizsgálatokhoz milyen módszerekkel lehet mintát venni, és szükség szerint hogyan kell kezelni. A vízkémiára szánt egy óra nekem iszonyú soknak tűnt, amikor megláttam az asztalra halmozott tesztlabort, nagyon kevésnek. Mindent megmértünk, ami mérhető, volt, amit többféle módszerrel.

Austropotamobius torrentium
Austropotamobius torrentium

A makrobiológiai vizsgálat hozta az igazi meglepetést: egy 30x30 cm-es mederszakaszból 17-féle, szemmel is jól azonosítható élőlényt találtunk.

Vacsi után kicsit pihentünk, majd végre RÁKÁSZAT! Előkaptam a gumicsizmát, és a fejlámpát, majd a próbát követően megállapítottam, hogy mind a fejlámpában lévő elem, mind a bontatlan tartalék teljesen lemerült. Más nem maradt hátra, a mobiltelefonban lévő lámpát vittem magammal a keresésre. Szerencsére olyan fényereje volt, hogy jobban világított a fejlámpáknál, így a csapat egyöntetű véleménye alapján ez volt a legalkalmasabb a keresésre.

A patakban gázoló, a vízre vetett fény által megvilágított 'kísértetek' szerencsére a rákokat nem riasztották meg, így sorban szedegettem ki a patakból az egyes példányokat.

Austropotamobius torrentium
Lemértük őket, és mivel védett fajról van szó - erre a kutatásra is írásos engedély kellett a Nemzeti Parktól - azonnal visszaeresztettük a sokszor harcias fiúkat. Azon a folyószakaszon ahol kutakodtunk valószínűleg legénybúcsú volt, mivel 37 rákból csupán egy hölgyet találtunk. Biztos vagyok benne, hogy nem sokat kell várni, hogy újra találkozzak rákokkal, mivel az FTK, és az AME elindította az országos rákfelmérést, amely keretén belül a hazai rákállományt kíséreljük meg feltérképezni. A hazai fajokról, és az akcióról a következő cikkben számolok be, ha addig is bárki csatlakozni kíván, a Rák-Garnéla szekcióban nálam megteheti.

Coldhead - AME Rák-garnéla szekció

Log in to comment
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések
    • Az akvárium szûrése
    • A lebegtetett vagy bugyogtatott homokszűrésről szintén érdekelne a tapasztalatok! Méretezésekkel, kialakításokkal ,hatékonysággal...
    • 4 napja 19 órája
    • AM Nyomtatott kiadás
    • Bocs, a múltkor elfeleljtettem rákérdezni, de most beszéltem Pasával, hetekkel ezelőtt feladta a megadott ózdi címre... Lehet, hogy már ott...
    • 4 hete 1 napja