Akvarista Napok és Díszhal-Kiállítás Budapesten

Image 2007. szeptem-ber 14. és 23. között kerül megrendezésre a már hagyományosnak számító díszhal-kiállítás. A rendezvény fő szervezője az Akvaristák Magyarországi Egyesülete (AME). A legfontosabb információkat a kiállításról megtudhatod innen. Olvasáshoz kattints a cikkre!

 

 Az idei évben több mint 80 akváriumban és szebbnél szebb lakóiban gyönyörködhet a nagyérdemű. A kiállítás fő témája a díszhaltenyésztés lesz. Igyekszünk bemutatni minél több tenyésztési módot, és betekintést nyújtani egy tenyésztő „titkaiba”.
A különleges akváriumok mellett számos programon keresztül ismerkedhetünk meg az akvarisztika szépségeivel. Kicsik és nagyok, vérbeli akvaristák és érdeklődő természetkedvelők egyaránt megtalálhatják majd a számukra testhezálló programokat. Remek hétvégi időtöltés lesz ez az egész család részére. Gyerekeknek ismét megrendezzük a nagy sikerű kézműves foglalkozásokat, de idén a felnőttek is aktivizálhatják magukat és interaktív játékokkal bővíthetik tudásukat. Többek között Hal K-víz, Vízi Labor, Amatőr Fotópályázat című programok közül választhatunk. Az akvarisztikával csak most ismerkedőknek külön érdekesség lesz a helyszíni akváriumépítés, ahol gyakorlott szakemberek építenek fel és üzemelnek be egy komplett akváriumot.

Image

Természetesen a kiállításon bemutatkozik az AME is egy külön standon, ahol megismerkedhetünk az egyesület programjaival, hallhatunk az AME tagság előnyeiről és akár a helyszínen is csatlakozhatunk a legnagyobb hazai akvarista szervezethez.
A rendezvény minden napján találkozhatunk a legkiválóbb akvarisztikai szakemberekkel, akik saját tapasztalataikat megosztva segítenek minden kedves érdeklődőnek.

Image

A kiállítás második szombatján - ebben az évben harmadszorra - tartjuk a Díszhal és Növény Börzét (részvételi feltételek a fórumban). A börzén sok érdekességet és ritkaságot találhatnak még a legnagyobb díszhal ínyencek is.
Az utolsó napon, vasárnap, Magyarországon először kalapács alá kerülnek a kiállított halak. Azért ne ijedjünk meg csak képletesen értem a kalapácsot, természetesen Díszhal-Árverés lesz!

Image

A kiállítás építési munkáira és akváriumok berendezésére várjuk minden kedves aktív vagy jövendőbeli AME tag jelentkezését. Nem minden napos lehetőség részt venni egy ilyen nagyszabású esemény létrehozásában. Igazi jó kis akvarista program egyszerre több ezer literes rendszert beüzemelni.

Kérdéseiteket az Akvárium Magazin fórumán az Aktuális programok alatt várjuk. Ugyan itt mindig naprakész információkat találhattok a kiállítás szervezéséről.

A kiállítás ideje: 2007 szeptember 14-23.
A kiállítás helyszíne: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ (volt KUSZA: 1222 Budapest, Nagytétényi u. 31–33.)

A segíteni akarók jelentkezését várja Szilágyi László (Sirnyeteg) az e-mail címen.

Akvaristák Magyarországi Egyesülete

 A rendezvény támogatói és együttmuködõ partnerei:
Akvárium Magazin (www.akvariummagazin.hu) | Fisch Kft. | Rátaker Kft. - www.sera.hu | Tropicarium | Fõvárosi Állat és Növénykert | www.tracker.hu | www.akvariuminstall.hu | Oceanshop | Halbazár | Moliflóra | Kovácsdiszkosz | www.akvarista.hu | Aquamorf | Dánió Kft. | Trioker Kft. | Aquarium Kutsera | Kantontrade - www.zoona.hu | Leguán | Galapagos Zoo Centrum | Central Aquarium | Neptun | Panzipet Kft. | Noé Bárkája / Árkád | Vitakraft Aqua-food | PannonPet

Bejelentkezés a hozzászóláshoz