A szem nélküli barlangi vaklazac (Astyanax mexicanus) származását és törzsfejlődését kutatta egy nemzetközi - mexikói, amerikai és portugál biológusokból álló - tudóscsoport, amely eredményeit a BMC Evolutionary Biology című folyóiratban tette közzé.

Az Astyanax mexicanus alkalmazkodott a folytonos sötétséghez, nem csupán szemét, látását veszítette el, hanem festékanyagait is, aminek következtében albínóvá vált, és megváltoztak alvási szokásai is - olvasható a tanulmányt ismertető PhysOrg tudományos hírportálon.

A tudósok mostanáig azt feltételezték, hogy az Astyanax-halaknak két különböző fajuk élt a mexikói Sierra de El Abra természetvédelmi terület folyóiban. Az egyik a barlangokban telepedett meg, viszont kihalt a felszíni vizekben. A későbbiekben egy másik populációja telepedett meg a folyókban, amely szintén lejutott a barlangokba.

Mexikói, amerikai és portugál kutatók az Astyanax mexicanus három földrajzi helyszínen élő 11 populációjától vett DNS-mintákat vizsgáltak. Ezzel párhuzamosan genetikai mintákat vettek a barlangi vaklazac felszíni vizekben élő "unokatestvéreinek" 10 populációjától is, hogy megértsék a fizikai különbségek evolúciós eredetét.

Míg a felszíni populációk genetikailag igen hasonlatosak voltak, a barlangi halak esetében egész más kép rajzolódott ki. Az Astyanax mexicanus halaknál sokkal alacsonyabb volt a genetikai változékonyság, ami nagy valószínűséggel a korlátozott élőhely és élelemforrások eredménye. Nem meglepő módon, a genetikai változékonyság az Astyanax mexicanus azon populációinál volt a legszélesebb, ahol a legnagyobb volt a felszínről történő halbeáramlás.

"A barlangi vaklazacnál a két 'őscsoporttól' legkevesebb öt evolúciós leszármazási vonalat azonosítottunk" - magyarázta Richard Borowsky professzor, a New York-i Egyetem barlangi biológiai csoportjának tudósa.

A kutatásokat irányító Martina Bradic szerint konvergens evolúció esetéről van szó. Ez egy olyan folyamat, amely során egymáshoz nem kapcsolódó fejlődési vonalakon hasonló biológiai jellegzetességek alakulnak ki.

"Hatalmas kiválasztódási nyomás érvényesülhetett a barlangi környezetben a szemek ellen. Ez megmagyarázhatja, hogy az Astyanax mexicanus különböző populációi egymástól teljesen függetlenül miért veszítették el a szemüket" - emelte ki Bradic.

forrás.: hvg.hu

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Kasi_Mátyás válaszolt #1 11 éve 2 hónapja
A külön érdekesség az, hogy ivadékkorban a barlangi vaklazacnak is megvannak a szemei, és később csökevényesednek el. Nálam ez kb. 1 cm-es méretnél kezdődött, és néhány nap alatt le is zajlott.
mark24 válaszolt #2 11 éve 4 hónapja
Gondolom jóval érzékenyebb az oldalvonalrendszere, ill. a szaglása. Mint tudjuk, a vak embereknek is erősebbek egyéb érzékszerveik, így lehet náluk is. Kutatók dolga eldönteni, mennyi idős lehet kb. a faj, ha lehet így fogalmazni. Lehet, hogy alapjában véve nem is olyan régen fejlődött ki, és még folyamatban van egyéb tulajdonságainak, érzékeinek végleges kialakulása.

Mellesleg ehhez kéne egy pontos meghatározás, amin a kutatók elindulhatnak, mert kicsit sem mindegy, hogy egy vagy több, akár párhuzamosan fejlődő fajról van szó. Az A. jordaninak biztosan nincs felszíni variánsa, tehát ő már vak fajnak fejlődött. Tehát elvben van egy konkrét vak fajunk.
Viszont a fasciatusnak, mexicanusnak van felszíni formája. Kérdés van-e vak is, vagy csak téves a meghatározásuk. Ha nekik is van vak variánsa, akkor az a kérdés, miért fejlődtek át vakká is? Vagy a felszíniek lettek vakokból?
Vannak bizony még érdekes kérdések...
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #3 11 éve 4 hónapja
Megítélésem szerint az evolúció során egy másik tényezőért a felesleges jelleg/funkció csökevényesedik/eltűnik.

Ennek tükrében nagyon kíváncsi lennék, hogy vajon a barlangokban élő egyedek miben "erősebbek" folyóvízi társaikhoz képest? Valamit kapott cserébe a szemekért, Természet Anyánk már csak ilyen. No, de mi lehet az?

Naptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Bejelentkezés