16 december 2017

Hát nem is tudom hogy kezdjem. Sajnálatos modon gondolom többen hallotátok hogy több száz Corydoras ivadékom pusztult el egy rejtélyes betegség miatt, ami 24 óra alatt tökéletesen lepusztitotta a cory ivadékokat . Mivel a mai napig nem kaptam orvosi szakvéleményt e relytélyes betegségről, igy a saját kezembe vettem az ügyet és egy kis tesz formályában megvalositottam és előidéztem ismételten ezt a betegséget amit nem más okoz mint a walterféreg.

8 teszt -et végeztem. öszesen egy hónapon keresztűl .

az eredmények a következők:

8 külön kis akváriumba különböző koru Cory ivadékokat tettem 2 hetestől 2,5 hónaposig.

és csak kizárolag walterférget kaptak egyik részűk a tiszta szagmentes walterből kapott mig a másik részűk egy elhanyagolt szagos, savanyú  tenyészetből kapta  a napi betevőt.

az első teszt eredmény azt mutatta hogy a savanyú , szagos walterral etetett Cory ivadékok  egy része , azaz a 4 hetestől a 2 hónapos coryk mind mutatták már másnap a tüneteket  ami 24 óra mulva a pusztulásukat idézte elő. mig a 2-3 hetes , és 2 hónapnál öregebbi Coryivadékok teljes egészségnek örvendtek és semmi bajuk nem volt.

a normál szagmentes walter tenyészetben viszont mindenki egészségnek örvend. tehát itt nem jelentkeztek a tünetek.

amik a következők voltak 24 órára lebontva:

mikor megkapták a rossz minőségű elhanyagolt férgeket rá 2 órára elkezdett megduzadni a fejűk.

a 8 órában már abszolut nem táplálkoztak és a fejükön a dudor már inkább punk sérora emlékeztető formát vett fel és viztiszta lett.

a 20 órában a fej kijukadt és a halak kinók közepette 2-4 óra alatt elhulottak.

Tehát mi a tanulsága ennek ? Én voltam az oka annak hogy ekkora mennyiségű corym elpusztult, mert hanyag modon nem figyeltem oda arra hogy mit adok nekik enni.

Ezuton is felhivom a figyelmet hogy ha valamelyik Walterféreg tenyészetnek feltünöen savanyú,  szaga  van akkor abbol semiféle képpen ne etesűnkföleg nem Cory ivadékokat mert az eredmény ugyan az lessz mint ami nálam.

Log in to comment


szotyika profilkép
szotyika válaszolt #1 4 éve 11 hónapja
Viszont az tény hogy minden álló és folyó vízben megtalálható ez a baci ami eléri a 10 fokot, Kivétel ez alól a tenger víz.
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #2 4 éve 11 hónapja
A baktériumok ellen bevetheted a Baktopurt, vagy ha alternatív megoldást keresel, akkor ami már ajánlottam neked kettéhasított fokhagyma gerezd a vízbe, vagy szárított diófalevél. A németek szerint jól hasznosítható a grapefruit mag kivonat is, de nekem ezzel nincs semmilyen tapasztalatom.

Egyébként az Aeromonas baci nem feltétlenül a féreg tenyészetedből származhat.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #3 4 éve 11 hónapja
Sose legyen semmi gáz..ezt kívánom valamennyi halazónak,neked is!:)
Blogoddal felhívtad a figyelmet a helyes etetésre csakúgy mint a tartási körülmények szem előtt tartására-köszönet,és további legjobbakat a hobbidhoz!
T.:Gábor
szotyika profilkép
szotyika válaszolt #4 4 éve 11 hónapja
hát a magas hömérséklet kizárt mert 24 fokon tartom a halaim.
De a kifejlett egyedeimen nincs ilyen dudor, és természetesen ők nem kapnak waltert .
a lényeg hogy ilyen betegségtől szenvedő halam már nincs, hálisten, és azota 4 szer nézem meg hogy mit kapnak ennei.
a betegség eltünt, és az ivadékaim ugy nödögélnek mint a rakéták :)
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #5 4 éve 11 hónapja
Ha viszont ez a betegség volt az,akkor vigyázni kell....némely Aeromonas képes emberre is átterjedni-inkább ne keressetek rá az Aeromonas sobria-ra.
Azt olvasom hogy a nagy stressz,illetve a magas hőmérséklet lehet kiváltó tényezője a betegség fellángolásának,és hogy igen gyors a lefolyása...sajnálom Tamás.
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #7 4 éve 11 hónapja
Én úgy gondolom, hogy valamilyen bakteriális fertőzésről lehet szó (ez csupán sejtés a részemről, bizonyossággal csak labor és mikroszkóp állapíthatja meg, illetve egy jó állatorvos).

itt olvashatsz kicsit a szóba jöhető bacikról:

http://www.int-res.com/articles/dao/1/d001p105.pdf

Még a végén kiderül, hogy Aeromonas salmonicida
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #8 4 éve 11 hónapja
Ááá..megvan!:)
Csúcs oldal,rögtön könyvjelzőztem-köszönöm Mátéfi!
www.drta-archiv.de/wiki/pmwiki.php/Diagn...kulosenUndGeschwuere
T.:Gábor
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #9 4 éve 11 hónapja
Szotyi, nagyon nem örülök, hogy efféle problémával kellett szembesülnöd.

Mivel az elmúlt hónapokban igen sokat voltam kórházban, Walter telepeim nem részesültek állandó karbantartásban, s egy kicsit svanykás szagúak voltak. Még mindig üzemelnek, havonta szórok a tetejükre egy csipetnyi pelyhet, amit zabpehelyliszttel tetézek.
Mivel én a lucskosabb kivitelt preferálom - korábbi HSZ-emben, ill. albumomban látható, soha nem kell nedvesítenem.

Egy szó, mint száz, soha nem tapasztaltam, hogy a savanyú Walter bármi ondot okozott volna. Igaz, nálam aeneusok, és trilik nevelkedtek (csak!!!) Walteren.
Lehetségesnek tartom, hogy más Cory faj érzékenyebb, mint az én tucat Coryjaim.

Remélem sikerül a végére járni a betegségnek, mert az mindannyiunk okulására szolgálna.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #10 4 éve 11 hónapja
Netprofi....
Köszi,szerintem tuti ez lesz az!Hol találtad,hol olvashatok utána?
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #11 4 éve 11 hónapja
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #12 4 éve 11 hónapja
Szotyi, ez hasonlít valamennyire?

halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #13 4 éve 11 hónapja
Értelek...na ez még további érdekes adalék számomra!
A nápó ivadékokat ugyanabban a medencében nevelted,amiben a betegség fellépett ugye?Te,nem lehet hogy csak egy tünet a "punk séró",és valami igen komoly betegség lapul a háttérben?
Nekem okoskodónak a tünet valamiféle ödémának tűnik,ami esetleg valamiféle vizenyőt,vagy ne adj isten gennyes váladékot tartalmazhatott.Amikor kifakadtak nem figyeltél meg távozó folyadékot náluk?
Említed hogy milyen gyors volt a lefolyás,és hogy egy nagy lyuk maradt a duzzanat helyén...nem lehet hogy valamiféle baktérium kolónia-húsevő?-telepedett meg?Nem...vaktában lövöldözök csak,mert azóta is aggaszt a dolog.
Megvárom hogy hátha valaki szakértő okosat mond..addig csak félre vihetem a gondolatokat.
Köszi a blogot,és válaszaidat!
T.:Gábor
Ui.:szegény kishalak istenem..
szotyika profilkép
szotyika válaszolt #14 4 éve 11 hónapja
a lényeg hogy semmilyen más ivadékra nincs hatással kizárolag a Corydoras ivadékokra azaz:
C.trili, C, panda, C. paleatus.
Érdekes mododn a c. napoensisre nincs hatással.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #15 4 éve 11 hónapja
Hát ez az...egyrészt öröm hogy a valamikori-méretileg hasonló-ecetférgek mellett e kis fonálférgek is rendelkezésünkre állnak már,másrészt igen jó volna tudni a betegség nevét.A kolléga említette hogy nem kapott még választ/szvsz már nem is fog:(/,magam pedig afféle kétbalkezes vagyok a betegségek terén is...El kell ismernem hogy már a legelső jelzésekor is gombóchoz hasonlatossá zsugorodott a gyomrom,és a tehetetlenség érzése kerített hatalmába.Szerettem volna nagyon segíteni neki...ötlettel,meglátással-de mint fentebb említettem nincs hozzá affinitásom.Ezért nagyon szépen kérném hogy ha bárkinek lenne valami vezérfonala hogy milyen betegség lehet ez,ne szégyenlősködjön!Most nem az a tét hogy ki mond legokosabbat-egyébként egészséges fórumon sosem az;)-,hanem hogy roppant jó lenne tudnunk mi okozhatta,mit tegyünk,és mit ne ha el szeretnénk kerülni a hasonló tüneteket.
Egy szóval sem mondom hogy nálam sosem volt még semmi betegség-sőt bármennyire is képben van az ember időnként pottyan el pár hala...jól mondom?Egy kis üvegkádban halazunk-itt azonnal észrevehető ha elpusztul egy kedvencünk.De hogy ilyen hatalmas számban,ilyen mortalitási ráta legyen az eredmény azt ép ésszel fel nem foghatom...kétségbeejtő,ugyanakkor megoldásra váró dolog.Én is etetek walterekkel..én is coryfan lennék.Tudom hogy hasonló esemény hatására mit éreznék.Segítsetek..mi lehetett ez,mi okozhatta a fenébe is?:(
Tamás:egy kérdésre még nem válaszoltál....hogyan etetsz walterekkel,hogyan szeded le őket,és etetés előtt mit teszel velük?
T.:Gábor
Ui.:borzalmasan érdekelne a magyarázat...aztán még pár dörgedelmes szó erejéig vissza szeretnék térni az etetési kísérletedre.Természetesen csak a barátság jegyében..te érteni fogod ezt,tudom!
pometko_n profilkép
pometko_n válaszolt #16 4 éve 11 hónapja
Én 450db Betta ivadékot neveltem föl (kísérlet képpen) kizárólag walter és banán férgen.
Volt, hogy büdüs telepből is adtam, nem is egyszer, semmiféle problémát nem tapasztaltam.
szotyika profilkép
szotyika válaszolt #17 4 éve 11 hónapja
mindig friss csapvizet használok sosem akvárium vizet.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #18 4 éve 11 hónapja
:blush: :blush:
Ember...ez irtózatosan kemény blog!Nem csak a képek és a tünetek miatt-azt már régebben chaten analizáltuk-hanem a kísérleteid okán is.
Hát nem is tudom hogy te okoztad-e,vagy inkább valami kórokozó ami a tenyészeteidben elhatalmasodott...egy tuti:valamiféle szaga minden microworm tenyészetnek van,ám büdösnek nem szabad lenniük!Éppen most jövök banán-Walter etetésből,némi élesztőszagon kívül esetleg enyhe főtt répa illat lengedez ha nagyon oda figyelnék.Viszont rendkívül hasznos a felhívásod,részemről eztán még alaposabban figyelek minden eleség kultúrára!
Tomi:hogyan szoktál etetni velük?Említettél egy érdekes módszert,kérlek taglaljuk kicsikét...
Aztán még:a microwormok nedvesítését milyen vízzel oldod meg...lehet hogy egy olyan akvárium vizét használod amiben ez a fajta kórság lappangott?Aztán szépen betámadta halaidat...nagyon sajnálom!
Megvallom most kétségek között vergődöm...én hatalmas mennyiséget etetek mindkét fajta féregből,de eleddig az ég világon semmi gáz nem volt-lehet majd eztán lesz?:(
T.:Gábor
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések