A történet és a cikk megírásához a következő út vezetett: többször több alakalommal olvastam kollégák bejegyzéseit a csapvíz klór és klórszármazék tartalmáról. Köztudott, hogy ezen vegyületek igen kedvezőtlen és káros hatással vannak a vízi élőlényekre, többek között a díszhalakra is. Bevallom, hogy nekem semmilyen eszközöm nincs a klór méréséhez, ezért a vízcserék során csupán a szagló érzékszerveimre hagyatkozva végeztem el az ellenőrzést. Én eddig soha nem pihentettem vagy szellőztettem a cserevizet, hanem mindig – a hőmérséklet beállítása után – egyből felhasználtam azt. Mindeddig bármilyen káros következmények nélkül! Azt nem tudom bizonyossággal megállapítani, hogy volt-e klórszármazék a cserevízben, mivel mérni nem tudtam, de azt igen, hogy szagra nem volt megállapítható a jelenléte. Ez nem jelenti azt, hogy ha csekély mértékben is, de ne lett volna jelen a vízben, hiszen a vízszolgáltatóknak valamilyen módon fertőtleníteniük kell a vezetékes vizet. Erre több módszer is van, de erre most nem szeretnék kitérni, egyik ezek közül a klór, vagy a kloraminok alkalmazása. Az előbbi könnyebben távozik a vízből, pl. szellőztetéssel, pihentetéssel, az utóbbi kissé makacsabb és erre nem olyan egyszerű rábírni.

 

Tehát a kis ördög állandóan ott motoszkált a fejemben, hogy mi lesz akkor ha egyszer egy vízcsere alkalmával megmérgezem a halaimat, mert teszem azt egy javítás vagy beavatkozás miatt a vízművek nagyobb dózisban fertőtlenítenek mint a megszokott. Elhatároztam, hogy csinálok egy klóreltávolító szűrőt, mely lehetőleg egyszerűen megépíthető házilag, olcsó a működtetése, és folyamatos szűrésre képes. Nem kell a vízcseréhez tárolgatni, pihentetni a cserevizet. Az aktív szén kiválóan alkalmas erre a célra, hiszen megköti a klórt meg még egyéb nemkívánatos dolgokat is. Egyetlen hátránya, hogy viszonylag drága, ha nagyobb mennyiségben és rendszeresen használjuk. Szerettem volna a költségeket tovább csökkenteni, és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a grillezéshez használatos faszenet használnám fel. Ennek az adta az apropóját, hogy több alkalommal láttam olyan természetfilmet, melyben az állatok előszeretettel ették a villámlás okozta tűztől elszenesedett fákat. Olyan gyógyszerként alkalmazták, a különféle mérgek semlegesítésére, amit állati vagy növényi táplálékkal fogyasztottak el.

 

Arra gondoltam, hogy körül nézek az interneten, hátha valaki gondolt már ugyanerre és készített valami hasonlót. Ami ezt illeti rengeteg féle szenes alapú szűrő kivitelezési módjára bukkantam és azok között csemegéztem, mikor az egyik helyen találtam egy utalást valami egészen egyszerű és nagyon kézenfekvő megoldásra.

 

A tudományos cikk arról szólt, hogy az egészségügyben a csapvíz klórtalanítását aszkorbinsavval is el lehet hatékonyan végezni. Bevallom nagyon el kezdett érdekelni a dolog, ezért a kutakodásom már ebbe az irányba fordult át és hirtelen elfeledkeztem a szénszűrésről.

 

Mikor már célirányosan és tudatosan használtam a Google keresőmotorját, egyre több információ birtokába jutottam e tekintetben. Többek között már olyanokat olvastam, hogy a haltenyészetekben is előszeretettel klórtalanítanak ezzel a módszerrel. A módszer kémiai folyamatára és ábrázolására nem szeretnék kitérni, mivel a kémiát nem nevezném erősségemnek és így nem szeretnék semmilyen téves fordítást vagy általam helytelenül értelmezett kémiai reakciót közzé tenni. Aki érti és tudja, az utána tud majd nézni, a cikk végén feltűntetett forrásokban.

 

Egy lényeges dolog az, hogy az aszkorbinsav azaz a C-vitamin környezetbarát (ennek ellenkezője még nem bizonyított) és növeli a halaink immunrendszerét.

E tekintetben Viktor (imperatore) is írt egy igen részletes és cikket itt:

 

http://www.akvariummagazin.hu/index.php?option=com_kunena&func=view&catid=19&id=7568&Itemid=322

 

melyben a C-vitamin szerepéről írt. A cikk végén levont következtetés arra hívja fel a figyelmet, hogy a C vitaminnak milyen fontos szerepe van a halak immunrendszerének növelésében. Ajánlom figyelmetekbe, mivel nagyon informatív és jól megírt cikkről van szó.

 

Szóval elkezdett derengeni bennem az, hogy van itt egy módszer, mely alkalmas arra, hogy két legyet üssek egy csapásra. Egyrészt eltávolítok vagy semlegesítek egy olyan anyagot a vízből, amely káros a halaim egészségére, másrészt az erre szolgáló aszkorbinsav hasznos a halaknak, mivel növeli az immunitásukat. Azon halak számára amúgy is fontos a C-vitamin pótlása, melyek képtelenek annak szintetizálására. Hogy melyek ezek a halfajok, sajnos nem tudom, és nem is találtam erre vonatkozóan semmilyen anyagot.

 

Az eljárás mellyel a klórszármazékokat ártalmatlanítani lehet nagyon egyszerű:

 

Két olcsó dologgal lehet megoldani. Az egyik az aszkorbinsav a másik a nátrium-aszkorbát ami egyébként az aszkorbinsav nátrium sója. Mindkettő alkalmas a klórtalanításra, azonban az aszkorbinsavnak kb. 3 Ph értéke van, míg a nátrium-aszkorbát esetében ez az érték 7,8. Tehát amennyiben az aszkorbinsavas módszert választjuk, enyhe Ph csökkenéssel számolhatunk a folyamat végére, míg a nátrium-aszkorbát esetében ez nem áll fenn. Itt újabb lényeges dolog is figyelemre méltó. Vannak olyan területei az országnak, ahol a víz Ph értéke lúgosabb, mint amilyen szükséges volna a tartott halak igényeihez. Ez esetben nevezhetnénk ezt a „mellékhatást” egy harmadik előnynek is, bár az igazság az, hogy ez nem okoz olyan nagymértékű Ph csökkenést, mint az sokszor kívánatos volna. De hát ez mástól is függ, ami azt illeti.

 

Van még néhány lényeges dolog. A nátrium-aszkorbát valamivel drágább, mint az aszkorbinsav és a hatás eléréséhez körülbelül 10-10%-al nagyobb mennyiségre van szükség, mint aszkorbinsavból.

 

Itt zárójelben megjegyzem, hogy alkalmaznak klórtalanításhoz nátrium-tioszulfátot is, azonban annak a reakció ideje lényegesen lassabb mint a C vitaminé. A C-vitamin hatása gyakorlatilag azonnali. Továbbá úgy gondolom, hogy a C-vitamin alkalmazása sokkal biztonságosabb, mint egy kén alapú reagensé. Zárójel bezárva.

 

Fontos megjegyezni még, hogy a vízművek eltérő dózisban adagolhatják a klórszármazékokat a vízbe, ezért a mérése igen hasznos lehet az ellenanyagok pontos adagjainak kiszámítása során. Bár a semlegesítéshez, olyan kis mennyiség szükséges, hogy véleményem szerint az semmilyen káros következménnyel nem jár, ha figyelembe vesszük a halak C-vitamin iránti igényét is. Ami esetleg nem nem lép reakcióba a klórral az nagyon csekély mennyiség és megítélésem szerint nem fog a halknak ártani.

 

És akkor térjünk rá végre a lényegre, mert úgy gondolom, hogy ez az, amit már szeretnél olvasni kedves olvasó.

 

Klór semlegesítése C vitaminnal, módszer:

 

Mint már fentebb is említettem két formája használható e célra, az aszkorbinsav és a nátrium-aszkorbát. Ezek közül egyik sem tekinthető veszélyes anyagnak, és az alkalmazásuk klóreltávolításra, nem jelent veszélyt a vízi élővilágra. A C-vitamin alkalmazása enyhébben csökkenti a víz oxigéntartalmát, mint a kén alapú vegyszerek. Az aszkorbinsav nagy dózisban csökkenti a víz Ph-ját, míg a nátrium-aszkorbát esetében arra semleges hatással van. Úgy az aszkorbinsav, mint a nátrium-aszkorbát elég stabil ahhoz, hogy akár egy évig is tárolható legyen. A vízbe kerülve nem tartom valószínűnek a felhalmozódását, mivel az pár nap alatt lebomlik.

 

Az aszkorbinsav reakciója:

 

C 5 H 5 O 5 CH 2 OH + HOCL → C 5 H 3 O 5 CH 2 OH + HCl + H 2O

Aszkorbinsav + hipoklórsav → dehidro-aszkorbinsav + sósav + víz

Egy gramm aszkorbinsav semlegesít 1 mg/liter klór esetén 100 gallon (1 gallon = 3,78 liter) vizet. A reakció nagyon gyors, szinte azonnali, és enyhén csökkenti a víz Ph-ját.

A nátrium-aszkorbát reakciója:

C 5 H 5 O 5 CH 2 ONa + HOCL → C 5 H 3 O 5 CH 2 OH + NaCl + H 2O

Nátrium-aszkorbát + hipoklórsav → dehidro-aszkorbinsav + Nátrium-klorid + víz

Körülbelül 1,1 gramm nátrium-aszkorbát semlegesít 378 liter 1 mg/liter klórtartalmú vizet, és mivel ez nem befolyásolja a víz Ph értékét, ezért amennyiben nagyobb a klórszármazékok koncentrációja, javasolt ennek használata.

A kísérletek kitértek arra vonatkozóan is, hogy van-e káros hatása a C vitaminos vízkezelésnek a halak egészségére, de erre vonatkozóan semmilyen káros hatás nem nyert igazolást. A tanulmány szerint javasolt úgy a haltenyésztésben, mint a hobbi akvarisztikában a használata, mivel a vízben lévő C-vitamin segít megőrizni a halak egészségét. A kísérlet szerint az 50 miligramm/liter C-vitamin dózis segítette a különféle sebek és sérülések gyorsabb gyógyulását.

A fentiek alapján szerettem volna saját kísérletemet is elvégezni, azonban nekem nem volt mivel mérjem a klór jelenlétét a vízben, ezért tettem volt egy felhívást az AME fórumon, hogy akinek van és részt szeretne venni ebben a kísérletben, az jelentkezzen. Mit ne mondjak nem volt nagy tolongás. Ez vagy azért mert, nem sokan rendelkeznek klórtesztekkel (mint ahogyan én sem) vagy pedig az érdektelenség. Remélem, hogy inkább az előbbi volt az ok. Mmccannon, azaz Mary jelezte, hogy benne van a kísérletben, de sajnos ő időközben beteg lett, és ez megakadályozta abban, hogy aktívan részt vegyen a kísérletben. De a felajánlott segítséget ezúton is megköszönöm neki.

Végül Pasaréti Gyula volt az, aki első felkérésemre és nagy lelkesedéssel jelezte, hogy csináljuk meg. Rendkívül örültem az ajánlatának és egyúttal nagy megtiszteltetésnek is éreztem. A kísérletet interaktív módon virtuálisan a Skype segítségével webkamerával végeztük el (micsoda modern időket élünk, hála a tudománynak) ami majdnem kudarcba fulladt, ugyanis a Pasánál nem volt mérhető klórtartalom a csapvízben. Tanakodtunk, hogy akkor most mi legyen, végül egy kis kloroxal tuningoltuk a csapvizet. Mindjárt reagált a teszt folyadék is, és jelezte, hogy bizony itt klór van a vízben. Jött az aszkorbinsavas abrakadabra és szinte abban a pillanatban eltűnt a klór, már nem volt kimutatható. A víz Ph-ját megmérve, megállapítást nyert, hogy az lecsökkent az eredeti értékhez képest. Viszont, olyan kis mennyiségű vízzel dolgoztunk, hogy sem a klór sem asz aszkorbinsav mérése nem volt igazán jó, mivel mindkettőből nagyobb mennyiség került a vízbe, mint azt a tanulmányok javasolták. Ezért fordult az elő, hogy a Ph csökkenés elég jelentősre sikeredett. De. A lényeg igazolást nyert, hogy a C-vitamin alkalmas a klór semlegesítésére, olcsó és hatékony, valamint azonnali eredménye van. Ha a javasolt mennyiség betartásra kerül, 1 gramm aszkorbinsav/378 liter víz, akkor bizonyosan semmilyen probléma nem lesz sem a halakkal sem a víz Ph-ja nem fog számottevően csökkenni. De már említettem, hogy a Ph csökkenésének mértéke egyéb tényezőktől is függ, de ezt már ti is tudjátok.

Végül megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem Pasa rendkívüli segítőkészségét és töretlen szerteágazó érdeklődését.

Tanács: ha van mivel, akkor célszerű mindig mérni a vizet, és a mérések alapján dolgozni.

Felhasznált források:

http://www.fs.fed.us/t-d/pubs/html/05231301/05231301.html

Doctor Thomas Sawyer, MD, former Director, Northwest Kidney Center, Seattle, Washington

Ward, David M., “The Use of Ascorbic Acid in Water Treatment For Hemodialysis” Contemporary Dialysis & Nephrology, page 33

Warner, Susan C., “Surrogate and Matrix Spike Recoveries in Chlorinated Samples Using Sodium Thiosulfate, Sodium Arsenite and L-Ascorbic Acid as Dechlorinating Agents”, Environmental Protection Agency, Publication number EPA-903/9-89-001, 1988

Peterka, Greg, “Vitamin C A Promising Dechlorination Reagent”, Opflow (Vol.24 No.12) December 1998, Pg. 1, American Water Works Association

Tikkanen, Maria, “Guidance Manual for Disposal of Chlorinated Water” American Water Works Research Foundation, Denver, Colorado, AWWARF Project #2513, Publication number 90863

Burg, Paul, Director of Research, Integra Chemical Company, 710 Thomas Avenue SW, Renton, Washington 98055, 800-322-6646,

http://www.rjmcompany.com/Dechlorination%20with%20Vitamin%20C.pdf

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


Fairplay válaszolt #1 5 éve 2 hónapja
Köszönöm szépen ezt a cikket. Nagyon hasznos volt. Én a JutaVit 100% askorbin-sav (C-vitamin) port tudom ajánlani. Lehet, hogy kicsit drágább, de van benne egy mérőkanál, amivel éppen 1 grammot lehet kimérni, így nem kell mérleg. És az összetevők között sincs semmi más a C-vitaminon kívül. Az én akvárium vizem kissé lúgos, úgyhogy éppen jól is jön bele, és a halaknak is jót tesz. Mostantól mindig!
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #2 10 éve 6 hónapja
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #3 11 éve 3 hónapja

mmccannon beküldte: Köszi a linket Gyula! :kiss:

Viszont, amit tapasztaltam, hogy - tekintve a precíziós adagolást nem tudom kivitelezni - hosszú távon a halaim vakaróznak, az ancik "ugrálnak", stb.
Egy ancit, egy guppyt kivettem és mikroszkóp alatt megnéztem, és a felhámot borító nyálka egy-egy helyen hibádzott.

Suta fejemmel azt gondolom, hogy savról lévén szó, kimarta a testüket védő nyákréteget, ezért, most kicsit szüneteltetem a C-vitamint, és az öreg pihentetős módszerrel készítem elő a vizet. Meglátom, mi lesz: betegség, vagy csak az aszkorbinsav által okozott bibi.

Te, mit gondolsz a nálam tapasztalt jelenségről?


Szia Mary,

Véleményem szerint az általad korábban közölt: víz drasztikus vezetőképesség csökkenése, Ph csökkenés illetve most ezek a sérüléses tapasztalataid nincs összefüggésben a C vitaminos vízkezeléssel. Még akkor sem, ha esetleg 1 gramm helyett kettőt kevertél az adott mennyiségű vízhez. Ott valami más lehet a gond, úgy a vízkezelés/vízértékek, mint a hámsérülések vonatkozásában.

Én már sokadik vízcserén vagyok túl, az elején még méregettem az adagolt C vitamin mennyiséget, ma már kialakult egy szemmérték, mely szerint adagolok. A vezetőképességet és Ph-t mindig mérem előtte is és utána is. Nálam eddig a vezetőképesség soha nem csökkent a kezelés hatására, hanem alig értékelhető mértékben nőtt. (Ezért állok értetlenül az általad megfeleződött értékekkel szemben.) Továbbá a mérései szerint a Ph értéke kb. 2-3 tized fokot szokott csökkenni, de soha nem többet. Olyan hatalmas paraméter módosulások, melyekről írtál korábban nálam még akkor sem következtek be, mikor egy gramm C vitamint adagoltam 3,78 liter vízhez. Visszakeresheted korábbi hozzászólásomban.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy amennyiben 1-2 gramm C vitaminnál nem oldottál fel nagyobb mennyiséget a csapvizedben, akkor azok a hámsérülések más eredetűek, azokat nem a C vitamin túladagolása okozta. Én nagyon hálás lennék ha rábírnád a Tanár Urat, hogy az ezzel kapcsolatos és esetleg ellentétes tapasztalatait megismertetné velem/velünk is.

Vannak olyan írások, mely szerint a haltenyészetek akár 50 mg/liter C vitamint is alkalmaznak a halak egészségének megőrzése, a tömegsúly gyarapodása, illetve a sebeik/sérüléseik kezelése gyógyítása érdekében.

Szóval és összegezve: biztos vagyok abban, hogy a vízparamétereid olyan mértékű változását amiket korábbi hozzászólásodban leírtál, vagy a halaid sérülését nem a C vitamin, vagy az azzal kezelt víz okozta. Hiszen ez esetben a jelenségnek nálam is be kellett volna következnie, de nem következett be már sokadik vízkezelési eljárásom után sem.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #4 11 éve 3 hónapja
Ok-ok..hát persze hogy rendben van.:)
Mutatok neked egy képet az én méregetős módszeremről,mert nekem sincs olyan mérlegem amin ki tudnék mérni 0.25grammot sajnos..bár megtettem mindent,nem fért bele a büdzsébe így az ünnepek alatt.
A gyógyszertárban külön kimérve kértem 1gr-t,ezt négy felé osztottam..így adódott a 0.25gr.Ezt egy kiskanálkába gyűjtöttem,hogy máskor lássam mennyi is az annyi-így már a többi vízcserekor azt a kiskanalat használom "etalonként",jelzem eleddig gond nélkül.
Na nézd meg a járdánházi "atomsúlymérlegemet"...:D:


Van még valami amiről beszélnünk kellene szvsz.Direkt úgy hajtogattam anno a kis papírzacsit,hogy ezek olvashatóak legyenek rajta-ez pedig a lejárat dátuma.Elképzelhető hogy idővel veszít a minőségéből,ergo hatalmas mennyiséget nem szabad beszerezni?
T.:Gábor
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #5 11 éve 3 hónapja
Szita Géza mondta, hoy csínján bánjak vele, mert ezt okozhatja.
Amit pedig ő mond, azt keményvalutának veszem.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #6 11 éve 3 hónapja
Ugrálnak???????
Nálam abszolút semmi gáz hála az égnek.További beszélgetéseteket igen aktív figyelemmel olvasom,kérném hogy folytassátok!
A linken olvastam hogy végső megoldás lehet a nátrium -aszkorbát,ez még savasabb vizekben sem okoz gondot,lévén hogy 7.5 körüli ph-val rendelkezik.Vajon jól értelmeztem..segítsetek már angolosok!:)
Na..végre valami jót is mondhatok a vizemről-ebben nyugodtan alkalmazhatom az aszkorbinsavat,semmi gáz vele!
De Mac..volt olyan hozzászólás is,hogy a C vitamin hámvédő..akkor most mi van,vagy hogyis van ez?:S
T.:Gábor
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #7 11 éve 3 hónapja
Köszi a linket Gyula! :kiss:

Viszont, amit tapasztaltam, hogy - tekintve a precíziós adagolást nem tudom kivitelezni - hosszú távon a halaim vakaróznak, az ancik "ugrálnak", stb.
Egy ancit, egy guppyt kivettem és mikroszkóp alatt megnéztem, és a felhámot borító nyálka egy-egy helyen hibádzott.

Suta fejemmel azt gondolom, hogy savról lévén szó, kimarta a testüket védő nyákréteget, ezért, most kicsit szüneteltetem a C-vitamint, és az öreg pihentetős módszerrel készítem elő a vizet. Meglátom, mi lesz: betegség, vagy csak az aszkorbinsav által okozott bibi.

Te, mit gondolsz a nálam tapasztalt jelenségről?
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #8 11 éve 3 hónapja
Találtam egy anyagot melyben megemlítik, hogy a halak jól tolerálják a nagyobb dózisú C vitamin jelenlétét is a vízben. Ez azt jelentheti, hogy ha kicsivel többet sikerül adagolni a kezelés során, akkor nem kell azonnal pánikba esni.

http://www.swwrc.wsu.edu/conference/papers/greg_peterka.pdf
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #9 11 éve 3 hónapja
Ma kipróbáltam..bár klór alig volt már a vizemben-ha ez annak nevezhető.:(
Miután kiengedtem a vízelőkészítő edényembe,ezeket mértem:
16gh,10kh,8.5ph-csepegtetőssel.Elektronikussal 509mS,8.91 ph..na ez ami a fenébe kerget:(
Elosztottam az etalonnak szánt 1gr-os adagot négy felé,ennek egy része került feloldás után a vízbe,majd 15 min. után mértem.
Ekkor nagy változás nem volt,íme az eredményeim:16gh,9kh,8.5ph cseppteszttel,illetve elektronikussal 511mS,8.90 ph.
A kimért adagot egy kiskanálkába helyeztem...eztán ez lesz a mérőműszerem!:D ahogy érzem én etől az anyagtól csak jót kaphatok..némi túladagolástól sem tartanék.A víz rögvest kész lett...én pedig ahogy sejtettem is sokkal gördülékenyebben cserélhettem,hiszen nem egy adagnyit kell szivattyúzgatnom.
Köszönet az alapötletért,és köszönet a segítőknek..
T.:Gábor
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #10 11 éve 4 hónapja
Ez csodás...pontosan az Inmedio előtt szállok minden nap buszra!:)Most van elegendő mennyiségű aszkorbinsavam,de legközelebb ezt a módszert alkalmazom!
Autóval nem is kifejezetten ezt keresgéltem,mert az egyik gyógyszertár halas közelében van,a másik a Tescoban...a harmadik a buszmegállóban stb.:)-meg aztán a gyerekek gyógyszerét is ki kellett váltanom sajna.Egyetértünk egyébként-lassan át kell állnom a netről való rendelésre,mert errefelé egyre kevesebb dolog van amit szeretnék.
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #11 11 éve 4 hónapja
Sok mindent én sem vásárolhatok meg a sarki boltban, de hát ilyenkor vagy költök a közlekedésre és végigjárom Tolnát-Baranyát, vagy megrendelem interneten és kiszállítják házhoz. Ha autóval keresgélsz, az üzemanyag költséged akár többszöröse is lehet a postai költségnek.

----és még ilyen lehetőség is van akár Ózdi átvétellel is:

http://www.biosziget.hu/pick_pack_pont.php?osCsid=ee9e1ea6535a593f1bd5dca167b4457e
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #12 11 éve 4 hónapja
Ok...én csak gyógyszertárban néztem-errefelé nincs is olyan drogéria ahol kaphatnék.Az egyik linken olvashattátok a szabályozást,ami a gyógyszertárakra vonatkozott.Nem én találtam ki...
Megnyitva a linket azt találtam hogy kicsit olcsóbb-sőt nagyon!-még szállítással is mint ahogy te írtad..még szerencse!:D
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #13 11 éve 4 hónapja
Példa:



330 g = 16630

http://www.egeszsegplazabudapest.hu/vitaminok/c-vitamin-aszkorbinsav-330g

és még sok más hasonló is van
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #14 11 éve 4 hónapja
Szerintem azért,mert nem tudták vagy nem akarták betartani a szabályt.Egyébként megjegyzem én is vettem tegnap 50 grammot....;)Ha jól számolok csak ezzel uszkve 20000L vizet tudok klórtalanítani..ára 500Ft volt!
T.:Gábor
imperatore profilkép
imperatore válaszolt #15 11 éve 4 hónapja
Szia Gábor!

Érdekes,amit leírtál! Azt viszont nem értem, hogy idén februárban miért tudtam 50 grammos kiszerelésben aszkorbinsavat venni, ha 10 grammnál többet nem adhatnak ki? Nekem nem kellett érte könyörögni és magyarázkodni.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #16 11 éve 4 hónapja
Igaz..sőt én úgy vélem itt az ideje annak,hogy végre megszabaduljunk már a tablettás témától.A párom azonnal "felszolgált két különféle C vitamint nekem amikor kértem..a gyerekek miatt mindig van itthon.Egy kikötése volt csupán:ebből ne használjak,mert a gyerekeknek kell...imádom!:)
Én fotózás után azonnal vissza is szolgáltattam neki,ő pedig a gyógyszeres kis szekrénykébe tette vissza-ott a helye!Nem ez kell nekünk...de olvassátok mi van benne!






Esetleg ha valakinek van még kétsége az összetevők remélem elveszik a kedvét...javaslom mi csak és kizárólag az Acidum ascorbicum nevű port használjuk-ez olcsóbb,és csak azt tartalmazza ami nekünk ehhez a művelethez kell!Ne vigyünk be semmit medencéinkbe ami ott nem szükséges..
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #17 11 éve 4 hónapja

mmccannon beküldte: Gabor77

Találtam egy érdekes feladatlapot, amit vegyésztechnikusok, gyógyszerészek okításánál használnak:

C-vitamin-tabletta aszkorbinsav-tartalmának meghatározása jodometriásan


Átolvasva megerősítést nyert a sejtés, miszerint egy C-vitamin tabletta nem merő aszkorbinsav.


Véleményem szerint nincs olyan gyógyszer tabletta így olyan C vitamin tabletta sem, mely ne tartalmazna a tiszta hatóanyagon kívül más anyagot is. Ezek a gyártási folyamathoz, a csomagoláshoz, az eltarthatósághoz stb. fontosak. Meghatározott mennyiségű hatóanyagot kevernek pl. valamilyen kötőanyaggal, hogy préseléssel összeálljon a tabletta, mivel önmagában a hatóanyag nem biztos, hogy képes ellen erre. Továbbá a különféle bevonatoknak is lehet valamilyen szerepe, védelmi, ízesítési stb. de ezeknek egyébként nem sok köze van a hatóanyaghoz. Egy gyógyszerész erről biztosan pontosabb információkat tudna adni.

Esetünkben az lehet érdekes, hogy a hatóanyagon kívül az egyéb anyagok miből állnak, azoknak milyen hatása lehet az akvárium élővilágára. A tiszta aszkorbinsav alkalmazása ilyen szempontból jobb lehet, mivel nem kell más hatásokkal számolni.
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #18 11 éve 4 hónapja
OK, látom felajzottam a témát, de néhány fontos infót kifelejtettem:

- 60 literes hordóba töltöm a csapvizet
- Sera NO3 teszthez használatos piros mérőkanálkát használok, ezzel egy púposat adok a feltöltés folyamán (szőke agyam azt sugallja, hogy a víz ahogy csorog, segíti az oldódás folyamatát)
- miután teli a hordó, egy szivattyúval is megforgatom a vizet, kb. fél órán keresztül.

Az általam közölt adatok a fenti procedúra után lettek mérve.
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #19 11 éve 4 hónapja
Gabor77

Találtam egy érdekes feladatlapot, amit vegyésztechnikusok, gyógyszerészek okításánál használnak:

C-vitamin-tabletta aszkorbinsav-tartalmának meghatározása jodometriásan


Átolvasva megerősítést nyert a sejtés, miszerint egy C-vitamin tabletta nem merő aszkorbinsav.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #20 11 éve 4 hónapja
Köszönöm...ugyan az fog történni nálam is mint mindenkinél!:)A klórnak annyi pillanatok alatt,és én végre nem egész héten vizet cserélek;):D.
Természetesen mérni fogok minden paramétert,és jelzem az eredményeket-klór még mindig szabad szemmel észrevehető mennyiségben van a vizemben.Ma a díszhalboltos ismerőseim egyikével is találkoztam...jelezte hogy bizony a tubik igen kedvezőtlenül viszonyulnak a mostani csapvízhez-jelzem Ózd más "körön van" vízügyileg.Tehát már nem csak páran figyeltünk fel a tubik érzékenységére-és pontosan velük kapcsolatosan is oltári jó lesz az ötleted:mivel általában csinos mennyiségű tubi tanyázik nálam,őket napi rendszerességgel öblítem át.Milyen jó hogy nem kell állandóan a levegőztetett vizet kerülgetnem eztán!
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #21 11 éve 4 hónapja
Jó hogy végül sikerült. Aztán várom, várjuk a vízkezelési eredmények adatait.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #22 11 éve 4 hónapja
Fejlemény van....de üzletneveket eztán nem írok.Lényeg hogy kiteljesedett a felfedező utam,hiszen nem hittem el hogy errefelé egyáltalán nem tudok beszerezni aszkorbinsavat.Meglátogattam hát ma több patikát is-és a legnagyobb megdöbbenésemre magyarázatot is találtam arra,hogy miért nem szolgáltak ki eleddig.Gondoltam én mindenre...lustaságra,rossz indulatra csakúgy,mint arra is hogy egyáltalán nincs is errefelé ilyen gigantikus nagy dolog-mint a filléres aszkorbinsav.:(
Ám nem erről van szó,mint megtudtam-és ahogy utána olvastam.
Az aszkorbinsavat állítólag külföldről szerzik be,és ezért nem hozható nagyobb menyiségben forgalomba..ráadásul akkor is csak osztott por formájában.A kiadható maximális mennyiség 10gr,de ez is csak 200mg-os adagokban.Tehát ha mindenki betart minden szabályt a gyógyszerésznek igen szorgalmasan 50db kis csomagocskát kell készítenie mire kiadja nekünk a kért 10 grammot-szegény.Én nagyon megértem e dolgok fényében ha inkább későbbre visszahívnak mondván hogy akkorra elkészülnek vele...a nevetséges ára egyáltalán nem ellenértéke ennyi munkának.
Na olvassatok egy kis háttérinfót:
gyogyszereszvalaszol.blogspot.hu/2011/07...ato-alapanyagok.html
A következő link pedig azt meséli el közérthetően amit én is megkíséreltem..kérlek görgess kissé lejjebb itt:
www.almapatika.com/gyogyszeresz-valaszol?start=170
Esetleg itt is ajánlott nézelődni..én megtettem:
www.ogyi.hu/dynamic/5_fonodos.pdf

HHhhhhhh...én azt hittem valóban bemegyek egy patikába,és veszek egy adagot-végül nem így lett.Azért ma hozzájutottam-köszönöm a T.Gyógyszerész munkáját...legközelebb előre fogom jelezni az igényemet,és nem a nagy szombati rohamra időzítem a vásárlást!Viszont a ma beszerzett mennyiség nekem elég is egy darabig....pár ezer literhez bizonyosan!:)
Végezetül még egy poén:mikor említettem hogy mire szeretném használni,az egyik gyógyszertárban valaki bőszen felfigyelt a beszélgetésemre....aztán azonnal jegyzetelni is kezdte amit mondtam.Természetesen beleszőttem mondandómba a honlapot is ahol tájékozódhat a témában-tehát kedves földim,ha itt olvasgatnál tudd meg:a te kedvedért is csináltam ezt a nagy aszkorbinsav felderítést a városban...Ózdon.Akkor és ott nem sikerült hozzájutnom-de mint látod a háttérinfók birtokában már tudjuk mi az oka.Sok sikert ha olvasnál...
T.:Gábor
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #23 11 éve 4 hónapja
Pontosan erről van szó...ezért is vártam nagyon a blogodat-és most mondd meg:ugye türelmes voltam?:)
Az idő rendkívül sarkalatos pont sajna többünknél-a te blogod segítségével pedig rengeteget nyerhetünk belőle.Köszi ismét..holnap ismét felderítem az ózdi lelőhelyeket..sajna amúgy is menni kell gyógyszertárba.
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #24 11 éve 4 hónapja
Véleményem szerint ha az egy grammot arányosan felosztod akár szemre is a kezeléshez, nagyot nem fogsz tévedni ami az adagolást illeti. Ami az alul illetve a túl adagolást, szintén nem. Amennyiben klórmentes vízhez adnád ezt a kis mennyiségű aszkorbinsavat, mely egyébként is viszonylag hamar és rövid idő alatt lebomlana Viktor szerint, akkor semmi ok a pánikra. Továbbá ezt támasztja alá az az általam linkelt anyag is, melyben leírja, hogy azt a módszert sikerrel alkalmazzák a haltenyésztő farmokon is. De. Mivel halak és halak között is lehet különbség, mindenképpen jó óvatosnak lenni. Előbb egy kontroll egyeden vagy csoporton kipróbálni.

Ha nálad is működik, akkor ezért nem mindegy, hogy a víz előkészítése gyakorlatilag 1 perc rendkívül alacsony költség mellett, vagy 24 óra várakozási idő.

Én lemértem egy grammot a mérlegemmel, sajnos kevesebbet nem mér, de elmondhatom neked, hogy a mennyiség szemre is könnyen megfelezhető, majd negyedelhető, és így tovább. Legfeljebb egy kevés nagyon elenyésző mennyiség nem fog tudni reakcióba lépni ha a már elfogyott klór. Az nem hinném, hogy érezhető mértékben módosítaná a vized paramétereit, illetve szinte bizonyossággal mondhatom, hogy a halkra sem jelent semmilyen veszélyt. Annál nagyobb mennyiséget keverhetnek akár a haltápokba is.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #25 11 éve 4 hónapja
Na..két link is!Köszi uraim...olvasgathatok már!:)
Grof:eddig-sőt még most is-a szellőztetéses módszert alkalmazom.Viszont a szerény 90 literes edénykémmel időbe telik amíg az összes vízcserét elvégzem-ezért is lelkesedtem be annyira a C vitaminos megoldástól!:)Ami időt megspórolok a vízcseréken,azt más halas dologgal tölthetem-és van mit tennem.
Elgondolkoztam azért azon,hogy vajon a szükséges laboreszközök nélkül mivel mérhetném ki a szükséges adagot...az egyenlő részekre osztás működne-ha lenne egy grammos etalonom,és mérlegem is.Tudnátok valami jó módszert,vagy eszközt ajánlani ehhez?
T.:Gábor
Ui.:szivesen fogadnék e blognál is tapasztalatokat..mi van ha túladagoljuk a C vitamint-netán mit okozhat?