11 december 2017

A Cichlinae alcsalád Cichlasomatini nemzetsége

 



 

 

Az első leírás, valamint rajz, eme népes nemzettség képviselőiről 1648-ban készült, mely latin nyelven íródott, Georg Marcgrave által. A taxonómia jelenlegi állása szerint, a nemzettség kilenc, illetve egy ideiglenes nemet tartalmaz. Az egyes nemekbe tartozó fajok száma, nagy változatosságot mutat, hiszen vannak nemek, melyek több tucat fajt is magukba foglalnak és vannak nemek, melyeket kizárólag két faj gazdagít. A nemzetségbe tartozó sügérek többsége még mindig „akara” néven szerepel a köztudatban. Eme elnevezés a Dél-Amerikában élő, Guarani népcsoport nyelvéből ered, amely e nemzettségbe tartozó fajok, jellegzetes tojás formájú testfelépítésére utal.

 

Cichlasoma (Swainson, 1839)

 

Sok akvarista úgy véli, hogy az e nembe tartozó fajok egészen Texas-tól, Közép-Amerikán át Argentínáig megtalálhatóak. Ez az elgondolás 1983-ig helyesnek bizonyult, azonban Sven Kullander 1983-ban kiadott egy publikációt (A Revision of the South American Cichlid Genus Cichlasoma), melyben megpróbálta újfent leírni a nemet és a hozzátartozó fajokat. Ennek eredményeként közel egy tucat fajt zárt ki a nemből, illetve néhány fajt más nemekbe helyezett. A Cichlasoma nembe tartozó fajok közül, talán a legismertebb a Cichlasoma portalegrense. A nemből kizárt fajok többsége, rendkívüli hasonlóságot mutat a C. portalegrense-vel. E hasonlóság miatt, sok olyan faj került kereskedelmi forgalomba, melyek valójában nem tartoznak a nemhez és könnyen összetéveszthetőek a C. portalegrense-vel. Jelenleg több mint száz faj, mely korábban a nemhez tartozott (a dél-amerikai sügérek többsége), került át másik nembe, vagy jelenleg is besorolásra vár (az észak-amerikai sügérek többsége).

              

 Aequidens (Egenmann, Bray, 1894)

 

A nembe tartozó fajok meglehetősen hasonlítanak a Cichlasoma nem fajaihoz. Többnyire mindkét nem képviselői mindenevőek, testalkatuk és méretük szinte azonos. Viselkedésüket tekintve, talán visszafogottabbak, mint a Cichlasoma nem képviselői, de egyértelműen ez sem jelenthető ki. A két nem közötti különbség megállapítása még az ichtiológusok számára sem könnyű. Néhány forrás megemlíti, hogy kizárólag a gerinccsigolyák formája és mérete alapján lehet csak megkülönböztetni egymástól a két nem képviselőit. Az Aequidens nemhez tartozó fajok élénk, szabálytalan mintázattal rendelkeznek, mely az arcon olyan látványt mutat, mintha férgek rágták volna meg a minták szélét. A nem körülbelül egy tucat fajt tartalmaz, de ez akár napról-napra változhat. A nem tipikus képviselője az Ae. tetramerus, mely szinte az Amazonas teljes vízgyűjtőterületén előfordul. Akvarista körökben igen nagy népszerűségnek örvend, melyet változatos, élénk színeinek köszönhet. Alapszínezete barna, mely a test egyes részein vörös, sárga és rózsaszín beütésekkel tarkított. Egyes egyedek torka, illetve hasának elülső része fehér színű is lehet.

              

Bujurquina (Kullander, 1986)

 

Az e nemhez tartozó fajok, korábban az Aequidens nemhez voltak sorolva. A nem két legfiatalabb kéviselője a B. vittata és a B. mariae, melyek korábban, szintén az Aequidens nemhez voltak sorolva. A nemet 1986-ban hozták létre a B. moriorum számára és az óta több fajjal is gazdagodott. Jelenleg tizenhét faj tartozik a nembe. Az e nemhez sorolt fajok érdekessége, hogy a larvofil szaporodási stratégiát alkalmazzák. A Bujurquina fajok, közepes méretűek, színezetük változatos. Szemüktől a testük középső vonalának irányában, jellegzetes, kiszélesedő sötét sáv található, mely egyes fajok esetében, egészen a hátúszó tövéig terjed, vagy akár teljesen hiányozhat is. A legtöbb Bujurquina faj, szinte ismeretlen a hazai akvaristák körében.

 

                                

Tahuantinsuyoa (Kullander, 1986)

 

E nemet 1986-ban hozták létre, mely jelenleg két fajt foglal magában. A nem képviselői (T. mcantzatza, T. chipi) rendkívüli hasonlóságot mutat a Bujurquina nembe tartozó fajok mintázatával, illetve színezetével. A T. macantzatza kezd elterjedni a hazai akvarisztikában, viszont a T. chipi szinte teljesen ismeretlen. A kifejlett egyedek mérete nem haladja meg 10 centimétert. A két faj képviselőinek megkülönböztetése nem túl könnyű, azonban a kopoltyúfedőkön és a fej, szem fölötti részén található, kontrasztos sáv némi támpontot adhat a pontos meghatározáshoz. Egyes források szerint nem számít szapora fajnak, ugyanis egy-egy ívás alkalmával mindössze 30-60 ikrát raknak.


                            

 Krobia (Kullander-Nijssen, 1989)

 

Az e nemhez tartozó három faj, szintén nagy hasonlóságot mutat a Bujurquina nem képviselőivel. Ez a hasonlóság többnyire, a két nem képviselőinek a testén, rézsútosan végighúzódó, halvány sávok jelenlétében nyilvánul meg, továbbá testfelépítésük és testméretük tekintetében is hasonlóak. E nemet a K. itanyi és a K. guianensis számára hozták létre 1989-ben, mely fajok korábban az Aequidens nemhez voltak sorolva. A két faj többnyire Guina és Suriname folyóiban találhatóak meg, de egyes források szerint az Amazóniai medence teljes területén fellelhetőek eme fajok példányai. A hazai akvarisztikában a K. guanensis-t „Aequidens itanyi” néven ismerhetjük, és ebből az következik, hogy a K. itanyi talán egyetlen példánya sem volt jelen még a hazai akvarisztikában. A nem harmadik képviselője a K. xinguensis, melyet korábban Krobia sp. néven ismerhettünk. A hazai akvarisztikában talán 6-7 éve lehet jelen, azonban a mai napig nem sokan ismerik ezt a fajt. A faj tudományos leírása 2012-ben történt meg, Kullander által. Nevét a Xingu folyóról kapta, ahonnan első példányait kifogták, illetve a leírások szerint e folyó az egyetlen élőhelye a fajnak. Az e nembe tartozó fajok testmérete 15-20 centiméter között van, többnyire békések, de a kisebb méretű pontylazacokkal való társítást kerüljük, mivel élénk vadászösztönük miatt prédának nézik azokat.


                                   

 Laetacara (Kullander, 1986)

 

Az e nemhez tartozó fajok, tulajdonképpen az Aequidens nem, tágabb értelemben vett törpe fajai, melyek a közelmúltban lettek a Laetacara nemhez sorolva. A nem fél tucat képviselője közöl, talán a legismertebb a L. curviceps és a L. dorsiger. A nem legnagyobbra növő tagja a L. thayeri, mely elérheti a 13-15 centiméteres testhosszt is. A „Laetacara” elnevezés „boldog” Acara-t jelent, mely utal a mosolyra, illetve a nem képviselőinek az arcán található, a szájtól egészen a szemekig húzódó, felfelé görbülő mintázatra.

 

Cleithracara (Kullander-Nijssen, 1989)

 

A nem egyetlen, hazánkban is jól ismert képviselője a C. maronii, mely korábban szintén az Aequidens nemhez volt sorolva. Habitusát tekintve, rendkívül barátságos, ezért bátran társítható, hozzá hasonló méretű, vagy törpe sügérekkel. Angol, valamint magyar nyelvű elnevezése (Keyhole=kulcslyuk sügér), eme faj testének a második felén található, kulcslyuk formájú, fekete foltra utal. Az akvarisztikában való elterjedését figyelembe véve, bátran kijelenthetjük, hogy az egyik legismertebb „Acara” faj.

 

Andinoacara (Musilová-Rícan-Novak, 2009)

 

Nem 2009-ben lett létrehozva, cseh tudósok által. A nembe olyan fajokat soroltak, melyek korábban, a már említett Aequidens nembe tartoztak. Kutatásaik alapjául az egyes fajok DNS-ének, molekuláris vizsgálata szolgált, azonban egyes tudósok szerint (Schindler, I.; Morgenstern, R.) a jelenleg a nemhez tartozó fajok többsége esetén nem helytálló. A cseh tudósok a nemet két alnemre osztották. Az egyikbe az A. corelueopunctatus, az A.latifrons és az A. pulcher tartozik, míg a másikba az A. rivulatus, az A. stalsbergi, az A. sapayensis és az A. biseriatus, továbbá kettő, máig még le nem írt fajt is a nembe soroltak (Andinoacara sp.”Maracaibo”, Andinoacara sp. „Orinoco”). A nembe tartozó fajok közül a két legismertebb az A. pulcher, illetve az A. rivulatus. A habitusukat tekintve, nagy a különbség az egyes fajok között. Míg az A. pulcher meglehetősen békés természetű, addig az A. rivulatus kimondottan agresszív, mely viselkedésre az az angol nyelvű elnevezése is utal (Green terror).

 

Nannacara (Regan, 1905)

 

A nem elnevezése a nemhez tartozó fajok méretére utal. A Nannacara név „kisméretű Acara-t” jelent. A nem tipikus képviselője a N. anomala, mely jól ismert a hazai akvarisztikában is. Jelenleg öt faj tartozik a nemhez. A nembe tartozó fajokról elmondható, hogy békés természetűek, kizárólag saját fajtársaikkal szemben hadakoznak. Felnőttkori méretüket tekintve ritkán érik el a 9-10 centimétert. Medencéjük berendezésekor figyelembe kell venni, hogy szeretnek a növények, illetve a faágak között bujkálni.

 

A Cichalsomatini alcsaládba tartozó fajok igényeit tekintve, a törpe sügér fajok kivételével, szinte mindegyik faj könnyen hozzászoktatható a hazai vizek paramétereihez, illetve kevésbé érzékenyek a változásra. Tartásuk egyszerű, hiszen legtöbbjüknek nincs különleges igénye. Többnyire mindenevőek, szívesen fogyasztanak, mind állati, mind pedig növényi eredetű táplálékot. Társításuknál figyelembe kell venni az adott faj természetes habitusát, ugyanis van közöttük olyan faj, mely az alcsaládra jellemző nyugodt viselkedéstő eltérően, rendkívül agresszívvé válhat. Akváriumi körülmények közötti szaporításuk egyáltalán nem problémás, ha egy pár egymásra talál, és kellő odafigyeléssel gondozzuk őket, illetve kielégítjük a szaporodáshoz szükséges igényüket, akkor rövid időn belül szemtanúi lehetünk, ahogyan terelgetik ivadékaikat. Ívó helyként leggyakrabban lapos köveket, illetve tuskókat választanak. Szaporodási stratégiájukat tekintve, van közöttük ovofil, illetve a larvofill stratégiát preferáló faj is.

 

Felhasznált irodalom:

 

Schindler, I. & R. Morgenstern (2010): Anmerkungen zur Taxonomie der Andinoacara-Arten. DCG-Informationen 41 (5): 114–124.

Hougen, Dean F. (1994): "Cichlids of the New World: Introduction and Part I - Acaras." Aqua News,March/April 1994.

 

Log in to comment
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések