A halak, a gerincesek között egy speciális csoportot alkotnak. Ezen csoport tagjai egy különös közeghez, a vízhez alkalmazkodtak az evolúciójuk során, melynek következtében a halak fajgazdagsága rendkívül változatossá vált. A hosszú evolúció során, mind anatómiai, mind pedig fiziológiai változásokat adaptáltak, melyek nélkül nem hódíthatták volna meg a szélsőséges vízi környezetet. A tudomány jelen állása szerint, a halak egyes képviselői, megtalálhatóak, mind az esőerdei patakokban, mind a földalatti barlangokban, mind a mélytengeri árkokban, a jeges Antarktiszi tengerekben, és az Andok hegycsúcsai között elterülő tavakban is. Azonban vannak halfajok, melyeknek a víz nem szab határt és időszakonként, akár a szárazföldre is kimerészkednek, vagy akár az emers növények levelire, vagy a vízparti sziklákra is felkapaszkodnak. Vannak halfajok, melyek ikráikat a víz fölé nyúló levelekre, faágakra rakják. Más fajok akár a „repülésre” is képesek, és siklanak a víz felszínén, az erős, a repülést, siklást elősegítő feladatra specializálódott farok úszójuk segítségével. Az ismert gerinces állatok közül a halak rendelkeznek a legnagyobb számú fajjal. Ez a szám hozzávetőleg 30 ezerre tehető, de egyes kutatók úgy vélik, hogy akár több mint 40 ezer is lehet. Minden évben számos új fajt fedeznek fel és írnak le. A kutatók szerint, a halfajok 40 %-a édesvízi faj, amely meglepő, hiszen a Föld teljes vízkészletét tekintve az édesvíz, csupán 2,5 %-ot tesz ki, amelynek nagy része, 99,6 %-a, hó és jég formájában van jelen a Föld felszínén, tehát az életre alkalmas, folyékony halmazállapotú víz, 0,01 %-ot tesz ki. Édesvízi halfajokban, különösen a trópusi égövben található vízi életközösségek a leggazdagabbak. Az Amazonas és vízgyűjtő területe, közel 2000 fajnak ad otthont. A halak nem csak életmódjukat tekintve érdekesek, hanem testformájukat, színezetüket, testméreteiket tekintve is rendkívüli változatosságot mutatnak. Léteznek halfajok, amelyek néhány milliméteresek és vannak halfajok, amelyek a 15-20 métert is elérik. Alaktanilag a lapított, széles formától, a hosszú, megnyúlt formáig gyakorlatilag minden geometriai alakzat fellelhető közöttük. Színezetük is igen változatos. Léteznek üvegszerűen átlátszó fajok, melyek teljes belső szerv rendszerét láthatjuk, aztán léteznek olyan fajok is, amelyek a szivárvány minden színében tündökölnek. Hazai akvarisztikai tapasztalatainkat összegezve elmondhatjuk, hogy valóban nagy változatosságot mutatnak, ezek a vízi életmódhoz alkalmazkodott élőlények, hiszen akváriumainkban is számos olyan fajt tartunk, tartottunk, amelyek valamilyen különleges vízi környezethez alkalmazkodtak.

 

Ahogyan az írás címében található, a rövid bevezető után, a halak, talán egyik legfontosabb szervével kapcsolatban szeretnék leírni néhány hasznos információt. Bízom benne, hogy sokak számára szolgálok majd új információval, amely segítség a továbbiakban, hogy pontosan megértsük a halakkal és azok életterével kapcsolatos összefüggéseket. Arra kérek mindenkit, vegye figyelembe, hogy eme írás nem egy doktori értekezés, és az itt leírtak általános információként szolgálnak az akvaristák számára.

A bőr élettani funkciói:

- Mechanikai-mikrobiológiai védelem

- Érzékelés

- Kiválasztás

- Légzés

 

A bőr, mint szerv számos funkcióval rendelkezik. Többek között védi a bőr alatt lévő szerveket a külső behatásoktól, membránként viselkedik, amely elválasztja a test belsejében lévő folyadékokat a külső környezettől. Fontos szerepet tölt be az ozmoreguláció során, valamint elsődleges védelmi rendszerként működik a patogén mikrobák ellen. A halak bőre tulajdonképpen, egy el nem szarusodó laphámmal van borítva, mely mindkét irányból átjárható a különböző molekulák számára. Azon túl, hogy fizikai akadály a mikrobák inváziójával szemben, a bőr egy ragadós nyálkával van beborítva, amely az epidermisz rétegben található, speciális, nyálkatermelő sejtek által választódik ki. Ez a nyálkaréteg, amely fehérjékből, proteoglikánokból, glikoptoteinekből, és más kémiai anyagokból áll, képes a kisebb patogéneket feltartóztatni, melyek így képtelenné válnak megbetegedések kiváltására. Erre azért van szükség, mert a halak nagyon gyenge specifikus védelemmel rendelkeznek csak, többnyire fagocitózis segítségével harcolnak a kórokozók ellen. A nyálkaréteg továbbá elősegíti a halak mozgását, az által, hogy csökkenti a közegellenállást, de eme nyálkaréteg táplálékként is szolgálhat. Több olyan halfaj létezik, amely szaporodása során, a bőrén található nyálkával táplálja ivadékait. Talán a legismertebb a Diszkoszhal, de például egyes, a Loricariidae családhoz tartozó harcsafajok is, a bőrük felszínén képződő nyálkaréteg segítségével táplálják ivadékaikat. Az ívási időszakban, ez a nyálkaréteg, immunglobulinokat is tartalmaz, amely képes megvédeni az ivadékokat a különböző fertőzésekkel szemben. Ebben az esetben a nyálkaréteg, ugyan azt a szerepet tölti be, mint az emlősök esetében a kolosztrum (előtej), amely szintén az újszülött egyed egészségét, fizikumát hivatott megvédeni, illetve megerősíteni, hogy az minél életképesebb maradjon. Azonban, a bőr mint kiválasztó szerv, akár a halak pusztulását is okozhatja, ugyan is a halak a nitrogén-anyagcsere termékeitől, ammónia formájában szabadulnak meg.  A hosszantartó stressz következtében, az epidermiszben található nyálkatermelő sejtek egyre több nyálkát kezdenek el termelni, amelyen, a hal szervezetében termelődő ammónia képtelen áthatolni, így visszaáramlik a szervezetbe, ahol mérgezéses tüneteket, bőrelhalást, kopoltyú nekrózist okoz, továbbá a bőrön keresztül történő légzés is elégtelenné válik. Ilyen szempontból a hosszú szállításnak kitett díszhalak a legveszélyeztetebbek.

 

Sokak számára talán hihetetlen, hogy a halak bőre, légzőszervként is funkcionál. A halak a bőrük segítségével, a légzésük 20 %-át fedezik, amely a diffúz oxigénfelvétel segítségével valósul meg. Fontos, hogy díszhal vásárlás alkalmával, ha lehetőségünk adódik, akkor mindenképpen vizsgáljuk meg az általunk kiválasztott halak kopoltyúlemezeit. Ha azt tapasztaljuk, hogy a hal kopoltyúlemezei az élénkvörös színnel ellentétben, barnás színűek, akkor azt a halat ne vásároljuk meg, mert rövid időn belül elpusztulhat. Ennek az az oka, hogy a tenyésztő, haltartó nem fektetett túl nagy hangsúlyt az akvárium vízének nitrát és nitrittartalmának csökkentésére, megszüntetésére. A nitrit erősen károsítja a vérben található hemoglobint, amelyből methemoglobin keletkezik, és ebben a formában már képtelen az oxigén felvételére és továbbítására a sejtek felé. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ebben az esetben miért él még a hal! Ez kizárólag a bőrön át történő légzésüknek köszönhető, viszont ezzel a légzéssel nem képesek hosszú időn át életben maradni. Nagyon sok esetben előfordul, hogy a külföldről importált halak nagy része, legrosszabb esetben az egész állomány elpusztul. Természetesen ez nem minden esetben a methemoglobinémiának tudható be, de véleményem szerint nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani annak, hogy honnan is származnak halaink. Ha körültekintőek vagyunk, akkor nem érhet bennünket csalódás.

 

A bőr, mint íz érzékelő is funkcionál. Az íz érzékelő receptorok a bőr felületén találhatóak. Ebből az következik, hogy a halak a nélkül képesek eldönteni, hogy ízlik-e nekik az eledel, amelyet felkínáltunk számukra, hogy azt a szájukba vennék. Ezt akár több tíz centiméteres távolságból is képesek eldönteni, ez nagy különbség más élőlényekkel szemben, mivel az élőlények többsége a szájüregükben lévő receptorok segítségével érzékelik az ízeket.

 

A pikkelyek, mint a bőrhöz szorosan kötődő képletek, szintén fontos védelmi funkciót töltenek be, melyek a bőr, dermis rétegéből indulnak ki. Sokan úgy vélik, hogy a pikkelyek közvetlenül érintkeznek a halakat körülvevő közeggel, a vízzel. Ez a feltételezés azonban téves, ugyanis a pikkelyeken kívül található a már említett nyálka réteg. A pikkelyek elvesztése, valamely külső behatás, mechanikai sérülés következtében, komoly problémákat vethet fel, mert a sérülés, nyitott kapuként szolgál a patogén mikrobák számára. Ezek, a bőr felszínén található képletek, kemények és rendkívül ellenállóak, de ennek ellenére rugalmasak is. Elsősorban mechanikai sérülésekkel szembeni védelmet biztosít a halak számára. Léteznek olyan fajok, amelyek szinte egész testfelületükön pikkelyt viselnek, sok esetben még az úszóik egyes részein is, illetve vannak olyan fajok is, amelyek gyakorlatilag csupaszak, testükön egyáltalán nincsenek pikkelyek. A pikkelyek, formájukat, valamint méretüket tekintve, igen nagy változatosságot mutatnak. A mikroszkopikustól egészen a több centiméter átmérőjűig, minden méretben előfordulnak. Természetesen ez függ a vizsgált faj életkorától is. Ha egy pikkelyt a mikroszkóp alá helyezünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a fákhoz hasonló, évgyűrűk láthatóak rajtuk. Ennek tükrében levonhatjuk a következtetést, hogy a pikkelyek mikroszkopikus vizsgálatával, egy adott hal életkorát is megállapíthatjuk. A csontos halak esetében, gyakorlatilag két pikkelytípust különböztetünk meg. Az egyik a cikloid formájú, a másik pedig a ktenoid formájú. A cikloid pikkelyek simák, formájuk kerek, míg a ktenoid típusúak tüskések és fésűszerűek. Egyébként a legtöbb hal a cikloid pikkelyeket viseli, de egyes halfajokon mindkét típus megtalálható.

                                             

                                                           

A harcsa félék nem rendelkeznek pikkelyekkel, így gyakorlatilag csupasz a testük, ez azonban nem minden harcsafélére igaz. Például a Doradidae, valamint a  Callichthyidae család képviselői, vastag és erős, csontos lemezekkel rendelkeznek, amely páncélként szolgál. Az Oxydoras niger esetében, ez a páncélzat fegyverként is funkcionál a ragadozókkal szemben, mivel éles tüskékkel borított. Azonban e páncélzat hátránya, a pikkelyekkel szemben, hogy kevésbé rugalmas.

 

 

A legtöbb trópusi hal, meglehetősen változatos színekkel rendelkezik. Ez változatosság a halak bőrében található pigment sejteknek, az úgynevezett kromatofóráknak tulajdonítható. A kromatofóráknak több típusa is létezik. Ezek közül a legismertebbek a melanofórák, melyek a barna és a fekete pigmenteket tartalmazzák, a xantofórák, amelyek a sárga színezetért felelősek, és az erytrofórák, melyek a vörös és a narancs szízetet adják a halak bőrében, illetve az ezüstös csillogásért a pikkelyekben található guanin kristályok a felelősek. Ezek a pigment sejtek, az szemen keresztül, az agyból kapják az információt, hogy húzódjanak össze, illetve táguljanak ki. Az összehúzódásra a ragadozók elől való bujkálás során van szükség, ebben az esetben a halak színezete kivilágosodik, mely elősegíti a rejtőzködést. Ez a folyamat rendkívül energiaigényes, és egy, a ragadozók által üldözött hal, amely gyakorlatilag a végkimerültség szélén áll, már nem képes e pigment sejtek összehúzódását szabályozni, így teljesen befeketedik, amely következtében a ragadozók könnyűszerrel rátalálnak. Ugyan ez a folyamat zajlik le egy moribund, elhullás előtt álló hal szervezetében is, gyakorlatilag feketévé válik. Ennek az elszíneződésnek a halak betegségeinek a diagnosztizálása során is nagy jelentősége van. Tulajdonképpen a fekete szín, a halak természetes közegében egy jelzés a halakkal táplálkozó, ragadozó madarak számára. Ha egy tó, vagy folyó teljes halpopulációjának szintjén gondolkodunk, akkor ezt pozitív dologként kell értékelnünk, ugyanis a ragadozó madarak kiragadják az egészséges egyedek közül a beteg, fertőző egyedeket, így meggátolják egy-egy járvány kialakulását. A sügérek például képesek a teljes színezetük megváltoztatására, mely segítségül szolgál számukra a más halakkal való kommunikálásban, ezt az adottságukat jelzésként is használják saját utódaik részére. Vannak egyedek, amelyek bőréből hiányoznak a pigment sejtek, amely egy genetikai aberrációnak köszönhető. Ezeket, a pigment sejtek nélküli egyedeket albínóknak nevezzük. A természetben ezek az egyedek könnyen zsákmányul eshetnek, hiszen képtelen rejtőzködő színezetet felvenni. Eme egyedek kizárólag fogságban, akváriumi körülmények között képesek csak életben maradni. Léteznek olyan halfajok, melyek albínó egyedeiért egy vagyont képesek kifizetni az akvaristák. Napjainkban rengeteg színváltozata létezik egy-egy fajnak (Pterophylum sp., Xiphophorus sp. Astronotus sp.). Ezek a színváltozatok, mind a tudatos, tenyésztői szelektálásnak köszönhetőek, és sok esetben köszönőviszonyban nincsenek az eredeti vad  egyedek színezetével. Természetesen vannak akvaristák, akik számára, ezen egyedek legalább annyira értékesek, mint a normál színváltozatok, sőt sok esetben értékesebbek is lehetnek, hiszen az albinizmus igen ritka jelenség.

Log in to comment


halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #1 4 éve 3 hónapja
Nem semmi-szívesen veted magad bele a dolgok velejébe:)
Élvezettel olvastalak,de megvallom volt ahol utánaolvastam-nem bíztam a tudásomban.A pikkelyeknél kicsikét módosítanálak:cikloid pikkelyek azok ;)
Azt hittem továbbviszed ezt a vonalat,de egy ügyes "húzással" a csontos halakra korlátoztad mondandódat....folytatnod kell egyszer még ezt a blogot!
Boncolgasd még majd az albinizmus változatait,és a kedvemért engedd bő lére Viktorunk!:)
Gratulálok-látszik hogy nem csak kedvenceid,hanem magad is szívesen kutakodsz a "felszín alatt",nem elégszel meg azzal ami az akvaristáknak szánt irodalomban van.Így tovább!
T.:Gábor