A tarajos gőte emberméretű rokona, egy körömnyi aprócska béka és egy átlátszó, vak szalamandra egyaránt szerepel a Londoni Zoológiai Társaság által összállított, bolygónk legkülönlegesebb és egyben legritkább teremtményeit felsorakoztató százas listán. A béka éve alkalmából bemutatjuk a Földön még ma is élő tíz legfurcsább kétéltűt.

Szinte már tragikus, mennyire nem tekintjük a kétéltűeket az állatvilág teljes jogú tagjainak. Egyrészt talán azért van ez így, mert - ki tudja miért - visszataszítónak látjuk őket, olyan állatoknak, amelyek nem szorulnak védelemre, miközben érzéseink hátterében valószínűleg az áll, hogy igen kevéssé ismerjük a béka-, gőte- és szalamandra fajokat. Pedig a védelmünkre szorulnának, sokkal inkább, mint az emlősök vagy a madarak - mutat rá dr. Jonathan Baillie, a Londoni Zoológiai Társaság evolúciós szempontból különleges és globálisan veszélyeztetett (Evolutionarily Distinct and Globally Endangered, EDGE) fajok kutatására és védelmére alakult programjának  vezetője annak apropóján, hogy a zoológiai társaság sikeres programja a tavalyi EDGE Emlősök után a napokban indította útjára az EDGE Kétéltűek elnevezésű kezdeményezését, amely a bolygónkon élő legkülönlegesebb, ritka béka-, gőte- és szalamandrafajok megismertetését és védelmét hivatott elősegíteni.

Napjainkra a Földünkön élő minden harmadik kétéltűfaj a kihalás szélére került: 32 százalékukat, összesen 1896 fajukat soroljuk a veszélyeztetettek közé. Összehasonlításképpen ez az arány a madarak között 12, az emlősfajok között 23 százalék. Az ismert kétéltűfajok közül 34 mára bizonyosan kipusztult természetes élőhelyén, és további legalább 130 faj is hasonló sorsra juthatott: az elmúlt években már nem lelték nyomukat a szakemberek. Legalább 43 százalékuk egyedszáma rohamosan csökken, ami azt jelenti, hogy hamarosan ezek a fajok is a veszélyeztetett fajok csoportját gyarapítják. Mindössze a kétéltűfajok 1 százaléka gyarapszik.

A kétéltűek körülbelül 350 millió éve jelentek meg a Földön, első virágkorukat a földtörténeti óidőben élték. Túléltek több nagy tömeges kihalási korszakot is, jelenleg azonban számos veszély leselkedik rájuk, aminek következtében számuk gyors fogyatkozásnak indult.

Három rendjük van: a farkatlan kétéltűek (békák és varangyok), a farkos kétéltűek (szalamandrák és gőték), valamint a lábatlan kétéltűek vagy féreggőték. Nagyjából ötezer fajukat ismeri a tudomány; az Antarktisz kivételével az összes kontinensen előfordulnak. Különlegességük, hogy jó indikátorai a környezet állapotának, mivel jóval érzékenyebbek a környezeti hatásokra, mint más élőlények.


A kétéltűeket többek között az teszi különlegessé, hogy egyed- és fajszámcsökkenésüket nem csak olyan területeken figyelték meg, ahol az élőhelyek romlása, pusztulása világosan érzékelhető, hanem védett nemzeti parkokban, az embertől viszonylag távolabb eső vidékeken is - a károsan ható faktor felbukkanását egy adott területen sok esetben más nem jelzi, csak a kétéltűek számának rohamos csökkenése. A kétéltűek közül számos faj igen érzékenyen reagál környezetének romlására még jóval azelőtt, hogy más állatcsoportokban hasonló jelenséget tudnánk megfigyelni, ennek köszönhetően a békákat, de a kissé nehezebben megfigyelhető gőtéket, szalamandrákat is a káros folyamatokat elsőként jelző indikátorfajoknak tekintik a biológusok.

Veszélyek

Az élőhelyek felszámolása, a klímaváltozás, a környezetszennyezés, a vegyszerezés, a túlzott vadászat és a begyűjtés egyaránt fenyegeti a kétéltűeket, de a legnagyobb veszélyt mégis egy tíz éve feltűnt parazita gomba, a Batrachochytrium dendrobatidis hozta: ha felüti fejét, az általa terjesztett betegség a kétéltűek 80 százalékát hónapok alatt kipusztíthatja az egyes élőhelyeken. A gombás megbetegedés a békák között járványszerűen terjed, és nagyon könnyen átkerül egyik populációból a másikba. 2007 őszén új-zélandi kutatók arról számoltak be, hogy megtalálták a fertőzés ellenszerét, ami a tesztek során három, Új-Zélandon őshonos és a kihalás szélén álló békafaj esetében hatékonynak bizonyult, az azonban még mindig kérdés, miként juthatna el a szer a természetben élő veszélyeztetett fajokhoz.

Szintén globálisan ható tényező az UV-B sugárzás alkalmankénti megemelkedése; az ultraviola sugárzás elsősorban az ebihalak és gőtelárvák egyedfejlődését befolyásolja negatív irányban. Emelt mennyiségű dózis mellett a fejlődési rendellenességek legszélesebb skálája alakulhat ki, és legtöbbször már embrionális korban pusztuláshoz vezethet. A peték fejlődésében ugyanilyen problémákhoz vezet létfontosságú vizes környezetük savasodása és fémmel, nehézfémmel történt szennyezése.

Az EDGE Kétéltűek között szereplő állatok bolygónk legkülönlegesebb élőlényei közé tartoznak. Bár e száz kétéltűfaj 85 százalékára emberi segítség híján a biztos kipusztulás vár, alig egynegyedük kap valamiféle védelmet. A Londoni Zoológiai Társaság 2008-ban a listán szereplő első tíz védelmét tűzte ki célul - a következőkben ezzekkel a különleges kétéltűekkel ismerkedhetünk meg.

A kínai óriásszalamandra (Andrias davidianus) testhossza akár a 1,8 métert, súlya a fél mázsát is elérheti; ezzel a ma bolygónkon élő legnagyobb kétéltű. Evolúciós fejlődése közel 100 millió évvel azelőtt vált el a többi kétéltűétől, hogy a dinoszauruszok megjelentek bolygónkon. Arról, hogy hány kínai óriásszalamandra él még eredeti élőhelyén, nincsenek adatok, de ott, ahol évtizedeken át tanulmányozták jelenlétét, 45 év alatt körülbelül 80%-os egyedszámcsökkenést tapasztaltak. Bár Kínában tilos rá vadászni, nagy termete miatt könnyű prédája az orvvadászoknak; húsa a feketepiacon kilónként száz USA-dollárért cserél gazdát. A kihalás szélére került.

A cikk folytatását itt olvashatod!

Forrás: [origo] Tudomány rovat

Az [origo] engedélyével!

Log in to comment