Új állvány, levegőrendszer

Több
10 éve 11 hónapja - 10 éve 11 hónapja #41 Írta: toist
toist válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
A porlasztók kapcsán úgy sejtem azt használom már egy ideje - ugyan kicsit másképpen -, amire utalsz, de túl nagynak találom az általa készített buborékokat (ebből adódik, hogy az átemelőkhöz is hatékonyabb lenne millisnél kisebb lyukasztást használni, de erre egyelőre nem sikerült haladós megoldást találnom). Csináltam pár képet, most éppen planktonos vödörben használom, de a képeken is kitűnik szerintem, hogy a másikban használt tetra kő mennyivel finomabban porlaszt... Nade adom a linket is: https://picasaweb.google.com/114704460708681888450/CsehAtemeloPorlasztoVerzio?authkey=Gv1sRgCLfjysnooo7h5AE , a képek kedvéért szét is szedtem, az utolsó képen látszik a jobb víz alatti tartás miatt használt nedves kvarchomok (így nem kell tapadókorong vagy egyéb súlyozás ahhoz, hogy ne emelkedjen felszínre és jól álljon). Az ábrán a forgástest egyébként tiszta volt csak az összeilleszkedést nem láttam át, de már alakul a dolog a fejemben, viszont persze a mostani megoldás filces átalakítására is van némi ötletem, de erről majd csak akkor, ha már kész a prototípus (és működik :D )!

A lekötések kapcsán a kis magyarázattal már pontosan értem miről van szó és igen jó ötletnek is tűnik, hogy ne a levegőszabályozásra használatos elemeket rögzítsük a csőben (tisztítás, módosíthatóság), hanem csak egy kis kivezető csonkot alkalmazzunk fixen beragasztva - ez viszont csak olyan megoldásoknál jöhet persze szóba, amelyek jól ragaszthatók.

Hirtelen nem jut eszembe milyen extrákról lehet szó, de igazán kíváncsi lettem! :)
Last edit: 10 éve 11 hónapja by toist.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #42 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Köszönöm hogy az eredeti elképzelésem szerint itt folytathatjuk-a blog valóban ennek a témakörnek a kiegészítője!:)
Megvallom valaha volt Tetra kövem-de aztán errefelé a "fullolcsó" tartozékokat kereső világban lejárt az idejük.Tényleg jók voltak pedig-de megsúgom neked:az életben nem szándékozom már venni porlasztókövet,van ötletem!:) Megérted amit mondok,hiszen szavaidból kitűnik hogy te is imádod a barkácsolás:nem az áruk miatt nem akarok venni,hanem azért mert próbálgatom magam..meg megpróbálom konstruktívan használni a szürkeállományomat mielőtt elsorvadna...mert mostanában itt gondolkodni nem nagyon kell ám.Ha abba a fázisba kerül a nulla költségű porlasztó hogy tudok róla képeket,netán kis tapasztalatot is mutatni ígérem szólok!
A műszaki rajzom amolyan "Móricka rajz",olyan alapvető ismeretekkel is olvasható:talán segít ha elmondom hogy egy egyszerűsített rajzot látsz.Mi forgácsolók sokszor készítünk félnézet-félmetszet kivitelű rajzokat-az én rajzom pedig csak a félmetszetet tartalmazza...egy műszaki ismeretekkel kicsikét is felvértezett kolléga már tudja is hogy a méretvonalak miért húzódnak át a forgástengelyen,és mit jelent hogy átmérők vannak jelölve:ez kérem egy forgástest:)! Talán ez zavart meg..talán az hogy ismét szokatlanul egy rajzon,és közös forgástengelyen jelöltem meg a két -később egymásba csavarható-alkatrészt.Ha segítség kell csak szólj....de legyártani nem szabad,mondom van "fullnullás" porlasztó is;)!Azért nem állhatom meg hogy ne indítsam el kissé a fantáziádat:ugye nem dobáltad el a cseh emelőnél használt csövek maradékait?Maradt még Vinilfix is?Ne adj isten a kis csőből maradt valamennyi?Na gondolkodj kedves társam....a kezdő "lökés" íme megvolt!
Levegő vételi pontok-de hogy legyünk kissé csöves szakik is,nevezzük őket "lekötéseknek"-szóval valóban gondoltam a sima körbevezető üres létravázra..de valóban csak olyan állványoknál ahol max. 2 akvárium van egymás mellett-ne keljen már azon meditálni hogy most melyik kis csap melyik akváriumot levegőzteti;)!Ha viszont nagyobb-hosszabb állványokról van szó,akkor már kell a létra....és tudod végül is szimpatikus a hátul elhelyezett létraváz,beragasztott csapocskákkal!Ott nem sérülékenyek,nincsenek útban,stb...
Viszont mi van ha olyan magasra is kerülnek akváriumok amikhez a felülről vezető levegővezetékekhez tartozó csapok elérhetetlenek?Nyilván azok "alulszelepeltek" lesznek,azaz a polcuk alsó felén futó központi levegővezetékről csatlakozunk le nekik is...ennél a megoldásnál viszont ügyelnünk kell majd arra,hogy a felfelé vezető levegőcső az akvárium pereménél hajlamos megtörni saját súlyánál fogva is,nem beszélve az itt nagy szeretettel fellépő-áramszünet-víz visszaszívásról sem!Megoldás lehet egy merev falú pipa a bevezetéshez az előbbire,utóbbira pedig egy kissé a vízvonal fölé rögzített levegőcső-hmm,már gondolkodom is,de jól esik!:D! Ezek a tűszelepek minden további nélkül tisztíthatóak kívülről...
Toist bocs..hieroglifákkal írtam a rugalmas csöveket-hajlamos vagyok azt hinni mindenki velem szemközt ül mikor írok,és egyértelmű..tagadhatatlan hogy fejlett intuitív képesség kell néha ahhoz hogy érthető legyek.Nem másról van szó mikor ezeket a rugalmas csöveket említem,mint a levegő csövecskéink...a 4/6-os csövek szilikonos,és hagyományos formában.
Mindig szólj ha valamiben előreszaladtam,vagy ismét számomra egyértelmű dolgokat nem fejeztem ki tisztán-köszönöm előre is!
Szépen haladunk a gondolatainkkal....
Talán ejthetnénk szót lassan arról is hogy miket kellene még beleillesztenünk a rendszerbe ahhoz,hogy az valóban fullprofi legyen-sőt rendelkezzen egy kis extrával is-hogy gondoljátok,ti mit tennétek hozzá még?
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #43 Írta: toist
toist válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
A blog kiváló áttekintő, 2 dolgot szeretnék csak ezzel kapcsolatban megjegyezni:
- nem a reklám helye, de pozitív tapasztalataim miatt szeretném megemlíteni a porlasztókövek között nem láttam fekete tetra köveket, igen tartósak, hosszú ideig szépen porlasztanak, viszont az áruk elég meredek, tetra ASxx néven futnak, xx helyén a hosszúk milliméterben (én talán 40-est használok 1-2 helyen)
- az eheim porlasztója tényleg nagyjából örök életű, többször megfordult már a fejemben hogyan lehetne ezt házilag (a bolti árnál olcsóbban) "lemásolni", látom Gábor már tovább is jutott :), elsőre nem látom teljesen magam előtt a rajz alapján, de biztosan vannak itt műszaki rajzban gyakorlottabbak, akiknek egyből leesik miről is van szó

A vételi pontok kapcsán tehát fontos figyelembe venni, hogy mennyi és mennyire változó felállásban kell az akváriumokat kiszolgálni. Normál esetben úgy vettem észre, hogy a vételi pontok hátul az akváriumok fölött szoktak elhelyezkedni, kevesebb vételi pontnál és kevesebb akváriumnál úgy is el tudnám képzelni, hogy a létraváznak nincsenek "fokai" (vízszintes irányú összekötők), csak a két oszlop és arról vannak a lekötések - valami ilyesmi alapkoncepció járhatott Gábor fejében is, úgy sejtem :) A tűszelepeket gondolom a kábelborításhoz hasonlóan megfogja a ragasztó villamossági csövek esetén, nade milyen rugalmas csöveket említesz? Én a tűszelepeket magába a vázba gondoltam volna rögzíteni...
A kábelbilincsek felhasználása nagyon ötletes!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #44 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
"A vételi pontok elhelyezése,és a csövek rögzítése"
Hát ez az..ez az oka annak,hogy sokan szeretnék szétszedhetően megépíteni a rendszert.Mielőtt még folytatnám jelzem:én az állványokon lévő vételezési pontokról beszélek....
Nos mindig bajban vagyunk-én már csak tudom.Nekem is van olyan állványom ahol cserélgetnem kell az akváriumokat,hiszen előbb a 15-20 literes ívatók,majd a nevelők kerülnek fel rá.Roppant kényelmetlen megoldás-helyszűke van.Ha nektek is ilyen gondotok van akkor okosabbat nem tudok javasolni:a merev falú csőre több kis vételi lehetőséget kell készíteni,és mikor nincs rá szükség akkor lezárni.Ez azonban szükségmegoldás véleményem szerint-de a szükség törvényt bont.Ideális az lenne ha minden állványunk állandó akváriumokkal üzemelne,mert ekkor kiépíthető fixre a rendszer..nem kell átszerelgetni.Az a legrosszabb eset ami nálam van:kevés lekötés van a merev csövön,így kénytelen vagyok "T",meg "Y"elágazásokat használni..komolyan mondom zavaróan rendetlen így az állvány:(
De van ennél is zavaróbb:a merev csövet/nálam ugye Műa.II.16mm/az állványokon úgy helyeztem el,hogy a polcok élén futnak végig a felém eső/külső/élen.A lekötések mint jeleztem a régi porlasztóimból mentett,és beragasztható kis "csöcsök"-ez sem a legjobb megoldás sajnos.Ezek a kis alkatrészek merevek,látszólag igazi ipari megoldás ahogy szépen sorjáznak...de nagyon nagyon rossz megoldás hogy elől vannak.Mikor szedem ki az akváriumokat mindig ügyelnem kell rá hogy ne sérüljenek,a belógó levegőcsövek meg otrombává teszik az egészet-megvallom ezt elbaltáztam anno.:(
Bár kezelési kényelem szempontjából csodálatos-elől vannak a csapocskák egyetlen mozdulattal már állítom is az alatta/felette lévő akváriumban a levegőmennyiséget...eddig ok.De mi van akkor ha hálóznom kell,vagy ikrákat menteni?Az akváriumok minden centimétert kihasználnak a polc hosszában,nincs esélyem a levegő csövet két akvárium között "hátravetni".Így meg belógnak,idegbajossá téve engem mikor beleakadok a háló nyelével,vagy éppen a nagyon féltett ikrákat tartalmazó ujjaimnak van útban.Már gondoltam arra is,hogy a bekötéstől hosszabb csövet vezetek az akváriumba,de a bekötéstől a polcok alsó felületén vezetem el őket....valami olyanra gondolok hogy hátulra egy szemes csavart hajtanék be,és azon vezetem át a csövet-kampó még jobb volna.
Viszont az egész nekem nem tetszik...Ekkor arra gondoltam hogy majd az állvány hátsó traktusára szerelem fel a-természetesen-létravázas merev cső rendszert,és onnan hozom előlre a hajlékony csövet.Itt a tűszelepeket valahogy rögzítem-van ötletem:)-és visszavezetem a hajlékony csövet hátra ahol a fedőüveg résén át már bejuthat a medencébe....Na,még ez tetszik legjobban!:)Viszont ennek meg az a hátulütője,hogy mi van ha a merev csőbe ragasztott kis idomokat tisztítani kell? Mert kell,ezt tapasztalatból mondom....
Szerencsére olyan helyen dolgozom ahol van időm gondolkodni-a munka droidszerű volta miatt-így ezt a gondolatot is továbbviszem a jövő héten.A merev "csöcsök"-et mindenképpen kiváltom a jövőben,mert igen törékenyek-helyettük lehetséges hogy a cseh emelőknél használt levegőbevezető csöveket alkalmazom majd...ez viszont most tetszetősnek tűnik,meg ingyen is van.De ne gondolkodjak most...kell szellemi tennivaló a jövő hétre is,jelentkezem még e témában;)!
Jah..hogy a merev csöveket hogy rögzítsük fel-ennél mi sem egyszerűbb!Én a zártszelvénybe!szögvasba menetet készítettem,és kábelbilincsekkel oldottam meg a dolgot.Valami nagyon hasonlóak...szinte aranyért adják!:D
villszerbt.hu/spd/03051/MUKB_Kabelbilincs
Javaslom a nyitott verziót-olcsóbb,szerelhetővé teszi az egészet pillanatok alatt.
Ha van észrevétel a csövek szerelésével,elhelyezésével kapcsolatban nagyon hálás lennék ha együtt gondolkodhatnánk-várom javaslataitokat!
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #45 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
..végül képek nélkül sikerült ismét csak:(
Rendkívül jó volna ha egy kis gyorstalpalót eszközölnének a technikailag felkészültebbek hogy hogyan kell használni az új blog ablakot...
Az offokért elnézést kérek!
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #46 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Szeretném ha megfelelne ez a kis írás az információra éhes kollégáknak-képtelen vagyok beilleszteni képekkel blogként,sőt az új "blogablakhoz" kétbalkezes vagyok:(
halorxxl.blogspot.hu/2013/04/a-cso-vegen.html

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.

t.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #47 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Visszatérek még felvetődött kérdéseidre Toist...sőt még van ezen felül is restanciám.Pár kép elkészítése is tervben van a kis szelepekkel kapcsolatosan,sőt a visszacsapó szelepekről is mondok olyat ami lehet nem fog tetszeni-de hogy érdekes az biztos.
Köszönöm türelmedet-tavasz van,kerti munka és halőrködés ezerrel.
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #48 Írta: toist
toist válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Mondanám, hogy átláttok rajtam, de amíg ilyen egyszerű, olcsó és praktikus megoldás nem jött elő, még pár évig biztosan nem terveztem hasonlót megvalósítani, mostanra viszont tényleg egyre inkább hajlok a dologra... :) Ja és persze túlzottan kiveséztük a témát ahhoz, hogy senki ne használja fel! :D
Gábor, felajánlásod nagyon kedves, de ebben a formában biztosan nem fogadhatom el (legalább asszisztensként részt kell vennem benne), én ugyan gyakran bénázok, de kiadós barkácskedvvel rendelkezem! :D

Nade vissza a közérdekűhöz: elmondhatjuk ezek szerint, hogy a PE-ből talán egy fokkal könnyebb is építkezni (mivel puhább), mint a KPE-ből, a választ köszönöm!

Két kérdés még feldobva maradt:
- a visszacsapó szelep
- a vételi pontok elhelyezése és a csövek rögzítése
Mik a tapasztalatok?

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #49 Írta: halivadek
halivadek válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Öregednek az UV-tól, de ahhoz kell vagy 15-20 év.

Ha kell segítség akkor megint összehívhatjuk a barkács klubbot és bövíthetjük a barkácsolt dolgok listáját. Bár már lassan mindennaposak a "klubbestek", de nem bánom :D

A PE megsem fordult a fejemben, szakmai ártalom, mi mindenhova KPE-t teszünk, az LPE-t csak béléscsőnek használjuk a 110-es csőbe.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #50 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Toist..te barkácsolni akarsz!:)Segítelek mindenben-most azonban rohannom kell a partra....este írok még pár sort a témában,hátha még az is hasznos lesz,ok?:)
Ha a MŰA II.-t választod a legislegolcsóbb rendszered lesz-nemhiába van nekem is ilyen.Vajon mitől öregednének már....a villanyvezetékek/kábelek falon kívüli elvezetésére is alkalmasak,gondolom bírniuk kel az ablakon beszűrődő UV maradékot is;).De erre visszatérünk ha téged ez érdekel...sőt ha ebből akarod az összes "T"elágazást elismerésül a fóruméletedre én szeretném legyártani neked!A könyököket is...meg "haggyámá",olyan szívesen barkácsolnék már veled!:)
T.:Gábor
Ui.:estefelé még folyt.köv.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #51 Írta: toist
toist válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Régen tapasztaltam ilyet, hogy pár napi kimaradással ekkora hasznos információtömeg gyűlik össze, ez jó! :)

A swisstropicals-os anyag tényleg profi megoldást mutat be, ott egyedül azt nem látom a képeken, hogy a légvezeték csatlakoztatása hogyan van megoldva, de amúgy látszik, hogy mindenre van nagyjából gyári eleme... Szép és biztosan jó megoldás, de a vége elég messze lehet a 13 000 Ft-tól :(

Úgy néz ki az előző összefoglalásom bevált, megpróbálom újra, hátha még okosabbak leszünk! :)

A cső kiválasztásánál tehát azért fontos, hogy ne legyen túl vékony, mert abban süvít a levegő... magamtól is rájöhettem volna, de köszönöm a megvilágosítást, Gábor! A hivatkozást az előző témaérintésre nemkülömben: itt még nem említettük, amiről ott szó esett: a sima PE csöveket. Kevésbé merev és olcsóbb, mint a KPE, Sanyi, leírnád nekünk, hogy miért döntöttél a KPE mellett?
Az Instaplast PPR csövekben és idomokban sem árban sem kivitelezhetőségben nem láttam sok különbséget a KPE csövekkel összehasonlítva, mik az előnyök/hátrányok egyik ill másik rendszernél?
Jó lenne tudni azt is, hogy Luciusnak mik a tapasztalatai, mennyi időt bírnak a MÜ II-es csövek, amikre azt írta, hogy gyorsan öregednek, így jobban látnánk az ár/érték arányt a különböző megvalósítások kapcsán.

A pumpa kapcsán nagyon jó az összefoglaló, mindig legyen tartalékunk (legalább alkatrészből) és ne felejtsük el tervezésnél figyelembe venni, hogy valójában mit is jelent a nyomás, amit papír szerint képes leadni. A több pumpa egy rendszerre kötése szintén kiváló ötlet, kisebb pumpákkal megoldva tartalékolni is jobban tudunk ill. kisebb a baj, ha egy kiesik, viszont van pár hátránya is: általában egy nagyobb teljesítményű pumpa kevesebbet fogyaszt, mint 2 db feleakkora teljesítményű (teljesítmény alatt itt most a névleges l/h értéket értem), plusz mivel a nyomást csak bizonyos mértékig képesek fokozni, a 2 kisebb pumpa használatával a nyomás mindenképpen kevesebb lesz. Ilyen esetben inkább talán "rásegítős" rendszerről beszélhetünk, de visszacsapó szelep nélkül a kisebb pumpánkat felfújja a nagyobb... :D Gábor, ha már szóba került, milyen visszacsapó szelepet használsz/javasolsz?

A pumpa elhelyezése kapcsán felmerült, hogy nem jó túl magasan lennie (kondenzvizet emlegette még Sáska a másik topikban), se túl alacsonyan (nem szeretnénk feltölteni vízzel), ne legyen nagyon párás helyen (ennek oka, hogy nedves környezetben gyorsabban öregszik a membrán? vagy valami egyéb? ), legyen meleg helyen - ezt én úgy finomítanám, hogy gondoljunk a négy évszakra és halaink hőmérsékletigényére elhelyezéskor. És persze az is jó, ha el lehet dugni és le lehet hangszigetelni, akár másik helyiségben, ahol kevésbé zavaró, ezt szintén leírta Gábor.

A pumpa rákötése a rendszerre rugalmas csövön keresztül, hogy elnyelje a rázkódást, ebből is adódóan az egyik legfontosabb és legnagyobb figyelmet igénylő tömítési pont a rugalmas cső és a levegőhálózat főnyomocsövének találkozási pontja.

Fentebbi kérdéseken túl még érdekelne (remélem másokat is :) ), hogy a csőrendszer rögzítését milyen szempontok szerint és hogyan érdemes elvégezni, valamint ehhez kapcsolódóan a vételezési pontokat hova praktikus elhelyezni - vannak saját elképzeléseim is, de ezzel nem fárasztanék senkit, mert biztosan jobbak fognak jönni :)

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #52 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Neeem....Gábor hát látod hogy megint a butaságot fújom!:D a rugalmas cső ott is csak saját határáig fog tágulni-aztán a nyomás továbbmegy a porlasztó felé.
Ok-ok..kis poén volt a szövegben,megvallom szeretek visszajelzést hallani ha valamit írok.Ezt a kis közjátékot viszont neked megköszönöm,mert a legjobb tanújelét adtad annak hogy nem csak a betűimet olvasod,hanem a tartalmat is értelmezed..és szólsz ha valami turpisságot vélsz felfedezni!Valahogy így gondolom én az olyan fórumozást amire érdemes időt szánni-így valóban jó/és hitelesebb/az amit végül leszűrhetünk egy netes fórumról!
Tisztelettel:Gábor
Ui:egyszer rákérdeztek nálam keményen hogy miért nem szeretek privátban válaszolgatni.Még kicsikét bunkó is voltam a levélíró szerint....én mindig azt mondom:azért nem szeretek privátozni tanácsadói témakörben,mert ha valamit rosszul tudok akkor elrontom a hobbiját-netán még kárt is okozok neki.Párbeszédünk ékes példája annak hogy miért is jobb a nyílt fórum,mint a priviben történő tanácsadás.Köszönöm!
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Gabor77

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #53 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Jogos-figyelsz!:)Természetes hogy ez történik-de ki sem tágulhat,hiszen van levegőelvétel.
Köszi hogy megmentettél attól hogy továbbra is leírjam-és köszönöm hogy gondolkodsz is a leírtakon.Szeretném ha a többi állításomat is helyesbítenéd ha nem találod megfelelőnek!
Aztán vitatkozzunk:ha szélsőséges esetben olyan mélyre kell lejuttatni a levegőt,vagy olyan eldugult porlasztókon kell áthajtani a levegőt ami már próbára teszi a pumpát akkor viszont a rugalmas cső fog engedni...Ez azonban gyenge érv-neked van igazad.
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Gabor77

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #54 Írta: Gabor77
Gabor77 válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában

halőrxxl beküldte: Már itt elbukhatjuk ugyanis a nyomásunk egy részét..ha tágulni képes akkor ugye erre "menekül" a nyomás.


Ezt már másodszor olvasom Tőled, szerintem azonban nem így van. A tágulni képes cső csak egy darabig képes tágulni egy adott nyomáson, utána már tartja méretét, így semmit nem vesz el a nyomásból. A levegő beindításakor természetesen tágulástól függően jó néhány másodpercet is bukhatunk, mire hasznos munkát végez a levegő, de ha a tágulás elérte azt a mértéket ami a maximum azon a nyomáson, akkor a rendszerben lévő nyomás stabilizálódik, és tovább halad a legkisebb terhelés felé: a szűrőd felé, ahol el tud távozni a rendszerben.
Próbáld ki nyugodtan, köss egy lufit a kompresszorod, és a porlasztód közé (persze ne a nagy teljesítményű kompresszorral próbáld, mert kidurran a lufi), és látni fogod, hogy ha elérte a lufi a max méretét azon a nyomáson, utána minden levegő a porlasztóhoz jut...

De hogy ne kelljen kipróbálnod, íme 2 videó amit most kipróbálásként elkövettem:

Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #55 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Tehát a saját magamnak feltett kérdések:
"...a levegőpumpák csatlakozása,hogyan,miként?Milyen pumpákat köthetünk egyazon rendszerre,és hogyan tegyük ezt-vagy egyáltalán van értelme?Hol helyezzük el magát a pumpát?"
A légpumpák csatlakoztatása a rendszerhez a videó linkeken már szemlélhető-ha egyetlen pumpáról van szó általában egy rugalmas csővel csak összedugjuk,és kész is-azonban ez sem ilyen egyszerű!A nagyobb pumpákhoz általában adják ezt a csövet,viszont ha magunknak kell beszereznünk akkor a megfelelő dimenzióra,és a cső falvastagságára is figyelnünk ajánlatos.Már itt elbukhatjuk ugyanis a nyomásunk egy részét..ha tágulni képes akkor ugye erre "menekül" a nyomás.Lehet hogy csak az én kényszerképzetem azonban a lehető legnagyobb elérhető takarékosság-de hátha nem árt!
A pumpákkal kapcsolatosan:jól tudom hogy sokan akik itt olvasnak egyszerű,hobbistáknak szánt pumpákkal dolgozik..ezért említeni kell azok közül is a nagyobbakat.Már volt szó a Sera550R,és az Eheim 400-ról.Nos,ezeket természetesen ráköthetjük a rendszerre ha ilyenünk van...még alig több mint egy éve én is ilyenekkel oldottam meg a levegő szükségletemet.Azt kell mondanom hogy az Eheimet megeszi a "nagy Sera" nyomásban/levegőhozamban...sőt még egy pumpán van szó szerint német szemétből ami lepipálja.Ezekről már írtam a blogomban,csak jelezném:ha többféle pumpánk van,alaposan vizsgáljuk meg azok nyomásfokozatát!Szerencsés esetben van egyféle pumpából több darabunk..ezekkel egyszerűbb a dolgunk ha egyesíteni szeretnénk őket.Nincs más dolgunk mint a kivezetéseiket egy közös gyűjtőcsőbe összekötni kis levegőcsöveken keresztül-látszólag.
Hmm...már látom hogy ezzel kapcsolatos gondolataimat is végig kell "futtatnom" a ti hardvereteken-íme hát:mi arra garancia hogy azonos pumpáink azonosan is termelik a levegőt?Semmi..hidd el olvasóm tudom mit beszélek.Anno három Sera-t is összeszedtem apránként,és nem a legöregebb a leggyengébb..a felújító készletek sem egyöntetűen azonosak,a pumpa belső sajátosságai is változnak,még akkor is ha látszólag pont ugyan olyan mind!Az egyiknek a visszacsapó szelepkéi erősebbek,a másik többet várakozott a polcon,a harmadik meg tuningolt változat halőr módra megdrótozva...:D Ezért mikor még ezekkel akartam továbbhaladni azt gondoltam hogy szigorúan csak úgy csatlakoztathatom őket a gyűjtőcsőbe,ha a levegőkivezetéseik után bekötöm a visszacsapó szelepeket is!A gondolat helyesnek ígérkezik:amelyik pumpa gyengébb,nem tud rajta keresztül visszaáramlani a jobbak által megtermelt levegő...viszont ha olyan sok levegőt vennék el hogy a rendszerben kis nyomás alakul ki akkor ő is be tud szállni a maga által termelt levegővel.Ajánlom tehát ezt is figyelmetekbe...de tuti nehéz dolga van annak aki különböző márkákból akar egyesített levegőrendszert kialakítani.Van egy megérzésem:ti akik olvastok,előbb-utóbb elkészítitek a rendszereteket-és vesztek egy nagy pumpát később!;) Ez a helyes út-addig azonban hátha segítenek gondolataim hogy meglévő pumpáitokkal is élvezhessétek a központi hálózat adta lehetőségeket...Tudni kell hogy a pumpák megtermelte nyomás nem adódik össze,sőt visszacsapó szelepek nélkül a leggyengébb láncszem a legrosszabb pumpa lesz.Gondoljátok hát végig...
A pumpa elhelyezése kell hogy következzen ugye....vesszőparipám hogy vigyük el olyan helyre őket ahol nem zavarnak!De vajon hová tehetnénk szerencsétlen száműzötteket ha már szeretnénk a csendet,és ezzel kihasználnánk a csővezeték adta lehetőséget? Meleg helyre tegyük,de ne párásra.....a lakásban ki-ki maga tudja hogy hol van ilyen mikroklíma,és hol "mutatna jól" egy később még hangszigetelt-mert nem hagylak békén benneteket!-dobozba rejtett légpumpa egység?Ha nem is mutat jól legalább ne legyen nagyon zavaró-a családunk már így is számos áldozatot hoz a hobbinkért...
Felvetődött a mennyezet alatti elhelyezés-nálam is így van-ez azonban nem a legjobb dolog.:(A pára valóban felfelé száll,igaz ott van a legmelegebb is,és ha áramszünetben valami csoda folytán mégis visszaszívódna a víz biztosan nem éri el a pumpát.Megfigyeléseim szerint azonban áramszünetkor a víz nem csinál ilyet,mert a csőrendszerben a nyomás effektíve lassan csökken..de mi van ha mégis?Ja,és mi van ha visszaszívódik,és a nem ragasztott rendszer mindenhol majd szivárog?Hopp...befogtam,ok!:)
Arra jutottam hogy a pumpát ott kellene elhelyezni ahol száraz,és meleg van...ahol nem porolódik,nem zavaró,és mégis elérhető ha szerelni kellene.Hmm..na ez fogós,találjátok ki magatoknak! ;) Nálam egy igénytelenül és nagyon gyorsan elkészített polcocskán van a fürdőszobában-persze leesni nem tud,megoldottam.Igaz hogy ez a fajta ipari pumpa a belső rezgéscsillapításának,nagy tömegének,és valódi gumi lábainak okán nem is mozdult egyetlen millimétert sem az egy év alatt.Viszont anno a Sera-k,mászkáltak volna ha engedem...
Azt gondolom a pumpákat ki is tárgyaltuk-legközelebb folytassuk a leágazó csövekkel,és a kis levegőszabályzó szelepekkel....az ördög ott is bújik ám,meglátjátok!Szivesen fogadnám meglátásaitokat-ne mindig én papoljak már;)!
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: nebula

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #56 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Folytassuk hát a technika,azaz a "nagy tüdő" kérdésével a dolgot!Egyértelmű hogy itt egy nagy teljesítményű pumpára asszociálok mint ideális megoldásra-de a későbbiekben még taglalunk amatőröknek való dolgokat is.
Hogy miért ideális egyetlen nagy pumpa?Mert így csak arra kell koncentrálnunk,a legkevesebb helyet foglalja,és ha bármi gond adódna vele már jól ismerjük-és figyelem!-bizonyára van hozzá otthon alkatrészünk!A gond bármikor megtörténhet,és ha egyetlen pumpánk van akkor teljesen rá vagyunk utalva..persze az lenne a legideálisabb ha lenne egy cseredarabunk,azonban ez a mi szintünkön aligha megoldható-már annak is örülünk ha egyszer hozzájutottunk;).Tehát ha egy nagy pumpára ruháztunk be,szánjunk pénzt időben annak alkatrészeire is-ilyenek leggyakrabban a membránok,a visszacsapó szelepek,stb...a sorrend előrevetíti az alkatrészek meghibásodásának elvi bekövetkezésének időpontját.
Meg kell jegyeznem,hogy anno mikor a légpumpás blogjaimat írtam a legfontosabb célom a következő volt:jól tudtam hogy az akvaristák nagy többsége nem rendelkezik olyan műszaki potenciállal,hogy légpumpáját szétszedje,belsejét/működését megismerje.mikor ismerőseim beszereznek egy-egy pumpát,én mindig rákérdezek:szétszednéd,pár fotót küldenél?Van hogy a vadonatúj pumpát kicsit megbontja a kolléga-de az esetek nagy hányadában persze hogy nem...meg is értem!Viszont aki központi levegőhálózatot barkácsol magának,annak nagyon ajánlom hogy vagy saját tapasztalatokat szerezzen a légpumpa megbontásával,vagy olvasgasson "nálam"...Még tervezem egy blog megírását kisebb,vagy egyenesen no name pumpácskákról-de a "nagy"Sera,az Eheim legnagyobbja,és egy igen sok név alatt futó nagyobb membránpumpa ismertetése már megtörtént.Ezzel kapcsolatos cikkeimet megtaláljátok az írásaim összegyűjtési céljából létrehozott önálló blogomon a következő címen:
halorxxl.blogspot.hu/
Halivadék is volt olyan szíves,és írt egy blogot lengődugattyús pumpájáról.Ez azért is nagyszerű,mert az ilyen konstrukció alapján készült pumpákat talán többen használjátok,vagy ennek alacsonyabb ára révén többen pontosan hasonlót vásároltok majdan.Ez a blog itt található:
www.akvariummagazin.hu/index.php?option=...le&id=488&Itemid=242
Van még egy felépítésében eltérő légsűrítő,a forgólapátos rendszerű...viszont annak ára,nyomásfokozata,és gigantikus levegőszállítása a mi fél amatőr köreinkben nem teszi szükségessé-fogyasztása pedig népszerűvé!;)Egyetlen ismerősömnél van mindössze működő példány akit el tudnék érni,de nem zavarnám inkább..talán ha egyszer ide regisztrál majd meginterjúvoljuk;).Az ő elmondása alapján azonban a légsűrítő irtózatosan magas hangon süvít,fogyasztása magas...ezért ezt a fajta pumpákat én nem taglalnám.Nem arról van szó hogy nem jók-de szigorúan profiknak valók..maradnék saját köreinkben.
Felmerülhet bennetek hogy miért kell ennyit beszélni a pumpáról-én erre azt mondom hogy ez a lelke a rendszernek!Rendkívül fontosnak érzem hogy felhívjam figyelmeteket a pumpa nyomáskeltő képességére,mely a levegőszállítás mellett igen sarkalatos pontja a rendszerünknek.A neten bóklászva rengetegféle pumpa adatait tanulmányoztam már,és néha kicsit zavarba is jöttem a mértékegységek eltérő alkalmazása miatt.Hol bárban adják meg a nyomást,hol pascalban...de előfordul hogy megapascalban,vagy éppen atmoszférában megadott adatok között szlalomozhatok.Nem kívánom azt állítani hogy minden esetben képben vagyok,és sejtem hogy ti sem..ezért segítségül ajánlom az átszámításokhoz az alábbi linket:
barkacsonline.hu/mertekegyseg-atvalto.php
Nem tudom nektek mi a kedvenc mértékegységetek ha nyomásról van szó-én bárban szeretek beszélni..valahogy az áll legközelebb az atmoszférához-és hozzám-legközelebb.A bárnak is létezik persze kisebb/nagyobb "testvére",de ez csak a prefixumok által meghatározott decimális szorzókat jelenti...lehet hogy a tizedeseket könnyebben értjük!
Példának okáért ha már itt tartunk:az általam használt pumpa 0.038MPa értéket említ,a Sanyié pedig 0.03 MPa-t ad meg.... de mennyi lehet ez bárban?Egyszerű..a tizedesvesszőt "előbbre csúsztatjuk" eggyel,és kész-de alkalmazhatjuk az átváltót is.Most érkeztünk el oda,hogy a kevésbé száraz adatokkal dolgozzunk-mert nyilván érdekel minket az,hogy vajon ez a maximális nyomás mennyivel terhelheti a levegőhálózatunk csöveit?Vajon szükséges a ragasztás,vagy elegendő a körültekintő szigetelés-ne adj isten csak toljuk össze?Ennek eldöntése a ti feladatotok-én megtettem a fogadalmat:csak vezetni szeretném a beszélgetés fonalát..a döntés a tiétek!:) Nyilván visszatérő gondolat még ez,de korántsem öncélú a dolog:zsebre megy!Visszatérünk még rá-nem bírok magammal!:D
Egy bár nyomás nagyon durván azt jelenti hogy minden egyes négyzetcentiméterre 1 kilogramm erő nehezedik...ennek megfelelően például az én rendszeremet elméletileg négyzetcentinként 0.38kg szeretné szétdobni.Hmm..és bírja az az olcsó cső-de ezt már megbeszéltük.Tény hogy ekkora nyomás csak akkor lehetne a rendszerben ha semmiféle levegőelvétel nem lenne-tehát értelmetlen erről beszélni.
Toist jelezte is,idézem:"- (hatékonyság) adott teljesítményű pumpából minél több levegőt nyerjünk ki a vételezési pontokon összességében, sőt az sem baj, ha a pumpa teljesítményénél kevesebbet nyerünk ki, ez esetben az áramfelvétel is csökken"
Igen..ha kevesebb levegőt veszel ki,akkor csökken az áramfelvétel méréseim szerint-mindez csak gáztömör rendszernél van azonban így.
Megint a csőről beszéltem..a fenébe:(.Azonnal folytatom a pumpákkal ígérem...
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #57 Írta: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #58 Írta: Digi
Digi válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Sziasztok szerintem az Instaplast PPR rendszerből is szépen meg lehetne oldani egy ilyen rendszert.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #59 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
Még valami...anno imádtam ezzel szerelni,és ha a lakásunk megmaradna ma ezzel korszerűsítenék:
www.google.hu/search?q=hep2o&ie=utf-8&oe...ial&client=firefox-a
Nézegessétek csak meg a találatokat-meg az árakat!Szép,sőt csodálatos alapanyag-a cső szálban is kapható-hófehér is rendelkezésre áll,és semmiféle szerszám nem szükséges szinte...Viszont az árak miatt csak igényeseknek ajánlanám.
Viszont van itt még valami:Toist ötlete a MŰA II.csövek szerelhetőségére kiváló! Ő azt javasolta ugye,hogy a magunk készítette idomokat O gyűrűvel csatlakoztassuk-fantasztikus ötlet,szerintem minden további nélkül megoldható!Kérdés hogy hajlandóak vagytok-e készíteni egál T-ket,meg könyökidomokat...Létezik egyébként a MŰA.I-es cső is-ennek fala még vastagabb mint amit én használtam..és nagyon kicsikét drágább is.
Bárhogy is legyen,a megfelelő csövet mindenkinek saját igényeihez kell megválasztania...a továbbiakban szeretnék a hálózat legelejéről beszélni kissé:a levegőpumpák csatlakozása,hogyan,miként?Milyen pumpákat köthetünk egyazon rendszerre,és hogyan tegyük ezt-vagy egyáltalán van értelme?Hol helyezzük el magát a pumpát?
Szóval belendülünk...tervezésben jók vagyunk,beszéljünk erről!:)
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 11 hónapja #60 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Új állvány, levegőrendszer témában
:silly: A gondolataimban olvastál-szerettem volna e kisfilmeket is "megnézetni" az érdeklődőkkel,mert van mindkettőnek tanulsága.Viszont ha már megkezdted e folyamatot,kötelességemnek érzem hogy sok corys külföldi példaképének a rendszerét bemutassam.Mr.Ian Fuller neve sokunknak ismerősen cseng ha a páncélosokról/harcsákról van szó-nos ő nem restellte bemutatni nem csak régi,hanem új halas épületét sem...és a levegőrendszernek külön kis írást szentelt!Ebből is látszik hogy akinek több akváriuma van-sőt sokkal több!:)-annak igazán nagy szüksége van egy központi levegő elosztó hálózatra...íme:
www.corydorasworld.com/the_fish_house/fi...equipment/air_supply
Csodálom hogy nem találtam Uarujoey-tól valami hasonló DIY megoldást.....
A videók/képek nézegetése közben bizony vannak gondolataink,amit megbeszélhetnénk!
A magam részéről kezdeném is egyik linkeddel,Ted rendszerével..A videót elnézvén vegyes érzéseim vannak-vajon miért kellett azt a furatot menetelés előtt annyira kibővíteni-Ted nem vett megfelelő fúrót?;) Maga a rendszer az általad is kedvelt vízvezeték csövekből épül föl,csodás idomokkal-szép kivitelben.A videó készítője nyilván maga is szereti tömíteni a kapcsolódásokat-erre jó példa a teflonszalaggal tömített menetes csatlakozás./Emlékeztek,szó volt a cső megfelelő falvastagságáról!/
Amit én elkerülendőnek vélek az 5.12-nél látható:nem szeretnék hasonló levegőelosztót alkalmazni.További említésre méltó dolog:a biztonság.Fúrógéppel való menetelés nem kezdőknek való-és a fúrógép markolatánál lévő elektromos vezetéknek én nagyobb figyelmet szentelnék,veszélyes!
Egyébként a rendszerben semmi extrát nem látok,létravázat nem fedeztem fel...persze lehet hogy van!Viszont nagyon szépen mutatja a légpumpa csatlakozását-ez nálam is így van megoldva.Összességében elmondható a hogy külföldi kollégánk nagyon jó alapanyagból,és saját tudását megvalósítva mutatta be nekünk:így is lehet!Emelem kalapom előtte-pipáljuk le! :D
Vajon milyen csövet vegyünk ha ezt szeretnénk megvalósítani..talán a Henco nyerő?Muszáj nekünk ötrétegű csövet venni a hozzávaló fittingekkel együtt?Ti mit gondoltok,milyen csőből lenne megfelelő-kritérium hogy a szerelvények villáskulccsal szerelhetőek legyenek,és semmi spéci szerszám ne kelljen!
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Oldalmegjelenítési idő: 0.178 másodperc

Naptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Bejelentkezés