Falevelek az akváriumban II.

Több
10 éve 5 hónapja #1 Írta: koba0525
koba0525 válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Elképzelhetőnek tartom,hogy akkoriban ültették ezeket a fákat,mikor a busa,az amur és a törpeharcsa telepítésével próbálkoztak a vizeinkben.A múlt században sok növény és állatfaj kerülhetett így az országba és vetette meg a lábát,úszóját,gyökerét.Biztos volt rá magyarázatuk az illetékeseknek.
Teljesen mindegy,hogy ki,mikor,miért.Az a lényeg,hogy most itt vannak.Igyekezzünk ésszerűen kihasználni az általuk adott lehetőségeket!
A folytatás elovasása után megyek is kotorászni az avarban az említett helyre,ahol jobban megnézem a többi fát is.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 5 hónapja #2 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
:ohmy: Ezt a fajta diót valami interkontinentális varjúnak kellett volna hoznia;)
Egyébként az itteni erdőségekben anno igen komoly erdészeti munka folyt,például édesanyám is évekig dolgozott a csemetekertben,vagy a csemeték ültetésénél-vádliján most is látszik a lánykorában megtörtént viperacsípés nagy kimetszése.Arra gondolok hogy akkoriban kerülhetek be ezek a nem őshonos fajok-a blogban szó lesz olyan tölgyfáról is,mely szintén kevéssé ismert/Qercus rubra/
Na kis türelmet még ha kérhetem...este már talán még beszélhetünk is az új blogról-ráadásul érdekes,és szép fotókkal is készültem nektek meglátjátok!
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: mmccannon, koba0525

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 5 hónapja #3 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
A diót sok esetbe a varjak is terjesztik. Összeszedik a termést amit csőrükben szállítanak, majd azt néha szállítás közben elejtik vagy elengedik. Én nem egyszer megfigyeltem ezt. Persze lehet más magyarázat is arra, hogy hogyan került oda.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 5 hónapja #4 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Ott a pont Balázs-bizony ez az!:)/juglans nigra/
Igazság szerint nekem sincs lövésem sem hogy hogyan került ide endemikus lakóhelyéről,de ahol megtaláltam az egy telepített erdőrész-cserek,szilfák,és gyertyános vegyes erdőcskében vannak.Számuk sem lehet sok-és lehet látni hogy direkt egy helyre ültették anno őket,mert kb 8-10 fa él kisebb csoportot alkotva.Egyébként szép egyenletes törzsük van,és mint az egyik fotón is látható már uralkodó magasságba törtek-a lombkoronájuk azonos magasságban van a környező fákkal.
A termés külső burka nem fogja meg a kezet mint az általunk ismert dió/Juglans regia/,de igen "szagos" ahogy mondtam is...itt azt hiszem csak a madarakat,egyéb apró állatokat érdekli.
T.:Gábor
Ui.:Köszönet a tájékozottságodért-inspiráltál hogy a blogba még olyan fafajokról is beillesszek képeket melyeket egyébként akvarisztikailag még nem teszteltem.:)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: mmccannon, koba0525

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 5 hónapja #5 Írta: koba0525
koba0525 válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Nem vagyok botanikus,de Fekete dió!:)
Sosem néztem utána,de most a Wikipédiát átfutva már tudom,hogy nem őshonos.Akkor miért lehet betelepítve egy bizonyos természetvédelmi területen,ahonnan én ismerem?Ez nem szempont?
Egy biztos:a szép szál fák alatt nem ajánlatos tartózkodni,ha potyog.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl, mmccannon

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 5 hónapja #6 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Erdőkben jártam-érdekeset is láttam!
Most hogy végre már szerkeszthetem/válogathatom a képeket a folytatáshoz rábukkantam egy szemet gyönyörködtető impulzív képcsoportra is...szeretném megteremteni az alaphangulatot nektek amivel majd várjátok a blog folytatását,ezért vidékies egyszerűséggel rákérdezek..
Na mi van a képen kollégák?Milyen fa és termése az amit meglepetésemre megtaláltam egy ritkás facsoportban?Nézelődjetek bátran-keressetek kutassatok-a válasz meglesz!;)
Tehát a képek:
picasaweb.google.com/1164331627499443780...#5938946902440642226
picasaweb.google.com/1164331627499443780...#5938946885479841234
picasaweb.google.com/1164331627499443780...#5938946896342427218
picasaweb.google.com/1164331627499443780...#5938946912878034434
Még annyit,hogy a termésnek olyan átható illata van,ami a kezemen is megmaradt...egzotikus,nem őshonos fajról van szó!;)
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: mmccannon, koba0525

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #7 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
A gyümölcsök biztosan tesznek hozzá némi fruktózt,amellett hogy ha bomlásnak indulnak nem kevés szerves anyagot is visszajuttatnak a körforgásba.Ha lerohadtak a fákról,és az állatok nem ették meg még szeszes irány is elindulhat.De kérdezlek én:mindez vajon mekkora töménységet jelent ez egy olyan folyóban ahol a másodpercenkénti vízhozam több száz köbméter?Nem konkrét folyóra gondolok..
Madarak ürüléke általában gazdag foszforban..de ez megint olyan irány mintha kémiából a mólsúlyt számolgatnánk.Szerintem biztosan módosítják ezek is a víz kémiáját,de olyan elhanyagolható nagyságrendben amivel számolni akvarisztikailag nem is igen érdemes..
Tudod azt gondolom hogy lehet nem is igen kell nekünk olyan nagyon az ottani folyók épp aktuális paramétereivel ennyire számolni...a hal amit szeretnénk szaporítani lehet hogy már olyannyira alkalmazkodott az akváriumi körülményekhez,hogy leívna még a padlószifonban is-na ez extrém példa volt.:D Nem szabad túlbonyolítani a dolgokat-elég annyi paramétert ismernünk amennyi elegendő,és /!!/ még akkor sem biztos a siker.Ez az akvarisztika szépsége,ez a rettenet sok kiszámíthatatlan dolog..ez a "sokismeretlenes" egyenlet.Még az is lehet hogy ha onnan hozatnánk vizet,abban a szent pillanatban akkor sem lenne siker!
Egyszerű példa:anci.Bonyolultabb példa néhány L-es ami gyakrabban szaporodik akváriumban...és a legbonyolultabb ami alig,vagy ismeretlen a szaporodása mindeddig.Ajánlom figyelmedbe /ha még nem találkoztál volna a leírással/pl az L-190 szaporodási szokásait...szerintem elég érdekes,lehet hogy nem is találná meg akváriumban a szükséges dolgokat.
Fáradozzunk,próbálkozzunk..holnap meg beszélgessünk azokkal akik sikeresek néhány faj szaporításában!;)
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #8 Írta: saluosi
saluosi válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Ahogyan mostanában az L-es harcsákkal foglalkozó oldalakat böngészem,több kérdés is felmerült bennem...vajon a rothadó és frissen "érkező" növényi részek,levelek,faágak mellett mennyire alakíthatja a vizek kémiáját a nem kevés gyümölcs,és meglehetős mennyiségű madárürülék.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #9 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Aminek pozitív eredménye van, az jó. Teljesen mindegy, hogy milyen levél. Az eredmény a lényeg.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #10 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Nem okoskodás ez,hanem nagyon is igaz!
Ha azt nézzük egyértelmű hogy mi csak halovány mását vagyunk képesek ennek előállítani,ráadásul lombhullató fák leveleinek,terméseinek felhasználásával.Egyáltalán nincs könnyű dolgunk szó mi szó-főleg ha még azt is tudjuk hogy a trópusi esőerdők vízzel rendszeresen elöntött,és hosszú ideig víz alatt álló fái megőrzik leveleik nagy többségét!.Akkor mégis mi okozhatja hogy az Amazonastól északra eső vizek nagy többsége "fekete",még akkor is ha csak barnás?Anno sokat tanulmányoztam e vidék földrajzát-de annyira bele sem kell merülni...északra nagy mocsaras részek vannak ahol-ahogy mondod is-még a száraz évszakban is mindig tocsogós idő van.Csoda ha az elhalt növényi részek engedik a színező anyagokat és a savasságot csökkentő tannint?Sőt-még tovább megyek:egyértelmű hogy olyan rövid idő alatt míg az esős évszak tart-bár ez több hónap!-lehetetlen kioldódnia ennyi anyagnak-magyarázat hát a felhalmozódott igen sötét és savas víz bekerülése a fő ágba.Tekintsünk délebbre...Az Amazonas nem sötét vizű folyó!Sőt inkább hordalékos mintsem barna a vize,ezt a mindenki által jól ismert manausi fotó is jól mutatja ahol a legismertebb "feketevízzel" a Rio Negro-val találkozik a gigászi folyamóriás.
De lépjünk immár délre a folyó "alá".Itt is találunk színes vizű folyót,bár a Rio Madeira színét már sokkal inkább az eróziónak köszönheti,semmint a bomló növényi részeknek.Ajánlom utánaolvasni az esőerdő talajának,vagy méginkább a laterit kifejezésnek.Képzeletbeli utunkon most az Amazonas déli oldalán közeledünk az Atlanti-óceánhoz,de addig még két gigászi folyóval is találkozhatnánk-ha olyan szerencsében részesülnénk hogy módunkban állna ezt megtenni...A Tapajos és a Xingu vize viszont már egyáltalán nem sötét.Nagyon tanulságos nézegetni a domborzati térképeket is...a Mato Grosso plató közeléből ered mindkét folyó,de a Paraguay is..az azonban már más folyamrendszer tagja.
Egy szuper kis "böngészde" akiket érdekel ez a táj:
southamerica.zoom-maps.com/
Tehát mint korábban is említettem már hasonló témájú postodra válaszolva:egyetértünk!
DE:igenis tehetünk valamit ha "fekete vizet",és savanyúbb kémhatást szeretnénk-és ehhez nem csak a catappa levél a járatos út.Nem szeretnék senkit befolyásolni,de elérhető a megfelelő kémhatás és szín magyar levelekkel is...ingyen.Igazad van:ez a víz nem ugyanaz lesz mint az élőhelyen megtalálható-de hisz halaink sem azok már.Azt gondolom sokkal inkább hasznosak azon fajok szaporítására tett kísérleteink során ezek a próbálkozások is,mintha karba tett kézzel és tátott szájjal várnánk ama bizonyos sült galambot:).
Valaki lesz szíves utánanézni hogy az egyeduralkodó Terminalia catappa levél eredetének...valaki magyarázza el nekünk hogy miért ez a levél a jó,és hogy ez mennyire gyakori a fenn emlegetett folyamok partjain,mocsaraiban-rendi?Ha ez megvan,akkor se gyártsunk összeesküvés elméleteket,hanem lássuk be:igen élelmes emberek forgalomba hozták egy olyan fa leveleit melyek náluk a hátsó-vagy első,oldalsó-kertben nőnek,és ugyan úgy engednek ki huminsavakat mint a mi szépséges tölgylevelünk például:) Lehet hogy mi bősz európaiak csak hű vevői vagyunk a huncut keleti emberek ravaszságának?Lehet hogy ha Európában kezdődött volna el a halgyárak működése,és a kontinentális viszonyok között előforduló fák leveleit,terméseit..netán kérgét használtuk volna akkor most mi exportálhatnánk ezeket a keleti régióba?Na ugye...;)
Szép a catappa levél..szép a mangrove is-de a szívemnek mégis a magyar tölgy a legkedvesebb,és pontosan azon vagyok hogy erre azok figyelmét is felhívjam akik most kezdtek el érdeklődni.Sőt...miért nem jó a cserlevél például?
Nos-folyt.köv. a III.részben.
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: saluosi

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #11 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Miután mindenkit "elküldtél csigázni", engedd meg, hogy némi apróságra hívjam fel a figyelmet. A "fekete víz" keletkezése csak kis részben köszönhető a direkt belehulló növényi részeknek. Sokkal inkább köszönhető ez annak, hogy a rendkívül sok eső ami szinte állandó jelleggel aláhull (még száraz évszakban is szinte naponta esik) átmossa az erdő növényzetét, a bomló avart ahol oldószerként viselkedve sok oldható anyagot kiold- Ez a leves állandóan belefolyik/szivárog a vizekbe. Aztán ott az esős évszak, amikor egész erdőrészek kerülnek víz alá. Szerintem mégis inkább a bemosódó oldalék okozza mintsem kizárólag az áradás. Miért gondolom így. Ha az áradás okozná kizárólag, akkor nem lenne fekete víz csak az esős évszakban, pont akkor amikor egyébként valószínűleg az oldott anyag lehet, hogy kevesebb koncentrációban van jelen a hígítási elv miatt. Nyilván összetett kérdés ez, de én úgy hiszem, hogy csupán a folyóparti fákról a direkt módon vízbe kerülő növényi részek nem lennének elegendőek az olyan szintű vizek megfestéséhez, mint pl. a Rio Negro és mellékfolyói. sokkal inkább tulajdonítom az erdei avarból folyamatosan bemosódó csapadékvíznek, ami magával viszi a kioldott anyagokat. Valószínűleg ez okozhatja azt, hogy úgy egyébként a dzsungelek termőtalaja igen szegény és vékony. Nincs ideje raktározódni semminek, vagy folyamatosan újrafelhasználódik, vagy kimosódik. Aztán arról sem kell megfeledkezni, hogy ott a növényfajok száma valószínűleg km2-ként meghaladja a magyar növényi fauna összességét. Persze ez megint csak az én okoskodásom..

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja - 10 éve 6 hónapja #12 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Falevelek az akváriumban II. témában
Tisztelt kollégák,kedves érdeklődő olvasóim!

Örömmel értesítelek benneteket arról,hogy a blog folytatása-egyben egy időre befejező része-készülőben van!A képek nagy része már elkészült-feldolgozás alatt van-,egy része pedig még várat magára,de már nem sokáig.
Szeretném előre "beharangozni" azt is,hogy e blogban igen személyes rész is lesz...természetesen azt más színnel fogom "szedni",akár el se olvassátok-sőt e honlapra azt be sem illesztem.Azonban én valahányszor az erdőn járok mindig elönt ez az érzés...muszáj írnom róla,ha csak magamnak is.
A blogban immár rátérünk végre a tulajdonképpeni munkára,a levelek szedése,szárítása,és tárolása is véleményem szerint kimerítően taglalásra kerül.Fő csapásirány a gyakorlati tudni-tenni valók leírása,és javaslataim a témában ugyan úgy,mint tapasztalataim megosztása.Azonban hangsúlyozottan szeretném kérni hogy bátran szóljatok majd hozzá,minden gondolatotokat,tapasztalatotokat osszátok meg velem és vesézzük ki a legalaposabban ezeket!Élvezettel készülődöm a megírásra,azt gondolom ez is amolyan "Gáborosra" fog sikeredni...sok szöveg,sok kép-és egy meglepetés a végére a kitartóbb olvasóknak!;)
A megjelenés várható időpontja a jövő hétvége valamely napja-addig örömteli halazást,és jó egészséget kívánok nektek!
Tisztelettel:Gábor
Last edit: 10 éve 6 hónapja by halőrxxl.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #13 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Enném a leveleid javát,mint vaddisznó a kukorica darát....ha hal,garnéla vagy csiga lennék!:)
Alig várom hogy megejtsd a jelzett teszteket,és örömmel tölt el hogy nem vagy rest e nem kevés munkával járó folyamatot dokumentálni.Anno már jártam ezen az úton..akkor még nem volt digitális masina,nem volt internet sem.Ha néha hozzájutottam egy-egy kölcsönbe kapott nyugati vagy magyar irodalomhoz akkor éjt nappallá téve olvastam,vagy éppen a képi anyagot memorizáltam...ma már a határtalan lehetőség-a net-a mi kis házikónkba is utat talált magának.Néha viszont elégedetlen vagyok..elégedetlen a magyar hobbisták hozzáállásával,a tenni akarás hiányával.Tisztelet a szerencsére nagyon sok kivételnek természetesen...
Én nem fogom sosem spoilerezni,vagy rejteni a mondandómat-kivéve ha olyannyira offnak érzem,hogy csak így van merszem leírni.Én igazat adtam Zoltánnak,és megköszöntem a véleményét-mindenkinek megfelelni senki sem tud,sőt nem is lehet cél.A blog ráadásul olyan személyes mondanivalót is tartalmazhat melyet annak írója szeretne írásban is látni..vagy szeretné ha olvasója hasonló utat járna be gondolatai nyomdokán haladva.Az én stílusom egyedi,de ember legyen a talpán aki tud érzelemmentesen írni olyan témában ami lénye legmélyéből is érinti..én képtelen vagyok erre.Sokat írok "feleslegesen",de vannak olyan mondataim melyeket nem véletlenül hagyok meg a végső "korrektúrázáskor".Szeretném ha nem csak szikár tényekről,hanem távolabbra mutató gondolataimról is képet szerezhetnétek ezáltal..szóval nehéz a dolgom,legalábbis így érzem.Sajátos stílus,néha akaratlagosan beszőtt ízes kifejezések...picinyke humor,és talán némi saját tudás is jellemezheti írásaimat.Ez vagyok-változtatni magamon már nemigen fogok tudni,de elkövetkező blogjaimban talán tetten érhető majd a szándék:szeretném ha minél több olvasóm találná meg benne azt,amit ő keres egy blogban.
Köztünk-és néhány ezer olvasó-között legyen mondva:a neten töltött pár év már elegendő volt arra hogy megtanuljam:ha bármit személyesnek érzek,arra nem szabad válaszolni.Válaszolni ne szabad-de magyarázkodni még úgysem-hogy én mégis ezt teszem annak az az oka,hogy törekszem annak megértésére mi motiválja az esetleges negatív kritikát írót.Ez esetben úgy gondolom Zoltán azért elégedetlen, mert nem olvasta előző blogomnál annak a postnak a szavait melyben jeleztem hogy más kolléga is ír ebben a témában,és az az Ő része lesz!:) Tehát készül már a "felsorolós blog" is..magyar kollégától,nekünk magyar akvaristáknak.Van akinek több idő kell,van aki csak odaröppent pár oldalt és kész is...várjuk türelemmel,és szeretettel majdani blogírónk írását is!
Én haladok a magam által kijelölt utamon....következik nem is oly soká a következő rész.Nyugágy,nyugtató ajánlott-vagy éppen ki is hagyhatón az írás...akik viszont kedvelik a stílusomat azok nem fognak csalódni,mert "csakazértis adok neki"!:D Hiába na...hadd legyen értelme a hajnali keléseimnek.
Hullanak már a levelek....színesedik az erdő.Fájós lábaimmal nekiveselkedek a hegyeknek,hogy elkaphassak pár olyan képet ami igazán illik egy őszi blogba.Élvezem a hegynek való kaptatást,imádom a susogó levelek hangját....és pontosan így fogom élvezni mikor le is írhatom majdan ezeket/az akvarisztikai vonatkozás lehet hogy csak álca?..no ezt nem hinném!/
Találkozzunk az interaktív erdőkben...várom hogy írhassak nektek a folytatásban!:)
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: toist

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #14 Írta: toist
toist válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Készül az első teszt, a képen a hétvégi szerzemények.
Cseresznye, alma, nyír, nyír (zölden), éger és van még némi tölgy a dobozban :)

"Gáboros" rész és fentiekhez tartozó mese:
Figyelem: Spoiler!
Mellékletek:

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #15 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
.-.!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

  • zilzol
  • Látogató
  • Látogató
10 éve 6 hónapja #16 Írta: zilzol
zilzol válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
?

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #17 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
A fórumszabályzat tiszteletben tartására tett figyelmeztetésed bennem olyan gondolatokat fogalmazott meg,amit szintén e passzus figyelembevétele okán nem írhatok meg ide neked!:)
Röviden:grrr.....:laugh:
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

  • zilzol
  • Látogató
  • Látogató
10 éve 6 hónapja #18 Írta: zilzol
zilzol válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában

Mátéfi beküldte: Kétségkívül van tintája és tehetsége is Gábornak, ...


Csak akkor kár az elején a címen morfondírozni a blogban, inkább csinálni a végén a keresőnek megfelelő címűt amiben tételesen felsorolja a növényfajtákat és az adatait (gyűjtés ideje, benne lévő hatóanyagok, mi ellen, vagy miért jó). Szerintem

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

  • zilzol
  • Látogató
  • Látogató
10 éve 6 hónapja #19 Írta: zilzol
zilzol válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában

halőrxxl beküldte: Jogos,és helytálló-főleg tetszik a szabályzat emlegetése.Mint látod ennél a blognál már próbálkoztam bizonyos szerkesztési megoldásokkal variálni az érthető és tömör blog érdekében-de nem igen sikerült.Sajnálom.:blush:
T.:Gábor


Akkor megint ott tartunk hogy mindenki keresse magának amit szeretne. De látjuk hogy külföldi oldalakon milyen szépen ott vannak felsorolva. Én csak ezt a fajta szerkesztést hiányolom.
Szép és szórakoztató amiket írsz, csak elkalandozol mindig az oldalmezsgyéken. Elég sok idő lehet az infókat összegyűjteni. Félek és én úgy gondolom hogy az ilyen hosszú hangvételű írások elveszik az időt a családtól vagy a halaidtól.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
10 éve 6 hónapja #20 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Falevelek az akváriumban II. témában
Kétségkívül van tintája és tehetsége is Gábornak, azonban én úgy gondolom, hogy a "lényegre törő" rövid bejegyzés a fórumozásra vonatkozik és nem a cikk vagy blogbejegyzésekre. A cikk illetve a blog az a hely, ahol az ember kibontakoztathat, ha úgy kívánja. Az egy önálló dolog és nem zavarja a fórumozást. Egy lehetőség.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl, mmccannon

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Oldalmegjelenítési idő: 0.201 másodperc

Naptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Bejelentkezés