Rendhagyó az ilyen blogcím...azonban a Google fordítója van hogy így fordítja nekem a levegővel működő vízemelőket.Tetszik!:)Igen nagy érdeklődést keltett bennem amikor anno megpillantottam ezt a kis szerkezet..de erről már írtam nektek párszor.:)Olyannyira sikerült felkeltenem érdeklődéseteket,hogy többen már a megépítését tervezitek-én pedig igyekszem segíteni nektek!

Kétségtelen,hogy a hálón rengeteg infót megtalálhattok erről,csak be kell ütnötök a kereső szót: Tschechische luftheber,…ám a blogomban én szeretném megkönnyíteni a dolgotokat.Jól tudom,hogy amint valami érdekességről olvas az ember,azonnal meg is szeretné valósítani!Ilyen ez is…de nem árt előbb kicsikét tájékozódni,és az alapokkal tisztába kerülni.Ezért is kezdem leírásomat az alapokkal…aztán későbbi folytatásokban belemerülhetünk a saját magunk kreálta levegős emelők előnyeibe-hátrányaiba.Kezdődjön hát azon dolgok „elmesélése” amit azóta megtudtam-megtapasztaltam e nagyszerű segédeszközünkről!

„Kortesbeszéd”

Akváriumaink szűrése elkerülhetetlen…bár pár évtizede már itthon is elérhetőek a motoros szűrők,jópár helyen látni levegővel meghajtott szivacsszűrőket.Ennek igen egyszerű a magyarázata:olcsón lehet sok vizet szűrni,és mindemellett kivitelezése is egyszerű.Az,hogy idegenkednek tőle a hobbisták,több dologgal is magyarázható-reklám,a motoros szűrők olcsóbbá válása,az egyszerű csatlakoztathatóság a hálózatba stb..

Arról azonban ne feledkezzünk meg,hogy a dolognak ára van..nem is kevés!Nem csak a készülék árára gondolok-hanem annak fogyasztására,amortizációjára,és nem utolsó sorban a rossz szabályozhatóságra.Így igaz….ráadásul mindig egy elektromos berendezés van a vízben-ami nem veszélytelen.

Mielőtt a kis motoros powerfejeket kárhoztatnám,azért el kell ismernem:igen sokat használtam már én is..de most itt az ideje,hogy őket szabadságra küldjem a cseh mintára készült emelőim sikere okán.Még sosem éreztem azt,hogy ennyi örömet találtam egyetlen DIY megoldásban,mint éppen ebben…pipecül egyszerű,olcsó,és igen hatékony!Mára már 12 darab üzemel nálam teljes megelégedettségemre-a 15 literes ívató medencéktől a 140 literes nevelőkig. Ajánlom hát,hogy ilyen szemmel olvassátok a blogot...és már jó előre megmondom az igazat:a megoldásban sokkal több van mint amit képzelnénk!

Alapinformációk”

Mi is hát az a cseh emelő? A neten olvasva megtudhatjuk:cseh akvaristák hozták létre,hiszen elégedetlenek voltak az addigi levegővel működő szűrésükkel...aztán német nyelvterületen is hatalmas sikert aratott.Olyannyira,hogy már létezik belőle második generációs „dizájndarab” is nem olcsón…

Ám a lényeg egyszerű:egy mindkét végén nyitott csőbe beporlasztott levegő felhajtóereje tolja fölfelé a vizet..mi pedig elcsodálkozunk azon hogy a fizika törvényei érvényesülnek nálunk is;)!Mint mindig,itt is a részletekben bújik az ördög!Egyáltalán nem mindegy ugyanis az,hogy az a bizonyos levegő mekkora,és mennyi buborékot képez.Kérlek benneteket hogy vessetek egy pillantást az alábbi linkre a folytatáshoz: http://www.google.hu/imgres?hl=hu&client=firefox-a&hs=rVn&sa=X&pwst=1&rls=org.mozilla:hu:official&biw=1016&bih=565&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=YWlpXYwYBf2A0M:&imgrefurl=http://doelling-berlin.de/%3FThemen:Luftheber:Luftheber_Bauformen&docid=aHPbzOoQngTGqM&imgurl=http://doelling-berlin.de/cpg/albums/technik/luftheberklein.jpg&w=800&h=397&ei=Ox3tT_rtC-Oi0QXX8JCKDg&zoom=1&iact=hc&vpx=656&vpy=254&dur=1301&hovh=158&hovw=319&tx=227&ty=94&sig=110423886685284668074&page=2&tbnh=118&tbnw=237&start=18&ndsp=13&ved=1t:429,r:3,s:18,i:139

Előbb egy kis magyarázat:szerettem volna konkrétan a képet beilleszteni-de nem volt sikerem.Kicsit bosszankodtam is emiatt,azonban ma hajnalban már másképp látom a dolgokat:egyáltalán nem baj hogy nem ment a kép beillesztése!Így legalább közvetlenül az eredeti író magyarázatát is olvashatjátok,hiszen nekik is köszönhető mindaz a tudás amit elsajátítottam.Az összes linket a Google képkeresőjéből választottam…már régi „ismerőseim”J!

Nos hát…balról haladva szemlélhetjük az őskövületnek is beillő legegyszerűbb kivitelt,amikor is semmi mást nem teszünk,mint egy csővel közvetlenül bevezetjük a levegőt a vízvető csőbe-hatásfoka mind közül a leggyengébb,hangos,gazdaságtalan..A keletkező nagy buborékok gyorsan felemelkednek,fajlagosan kis felszínükkel kevés vizet mozgatnak-ezt ha lehet feledjük is el;)!

A középső képen már tenni szerettek volna valamit az apróbb légbuborékok elérése érdekében,ez sikerül is egy porlasztó kő segedelmével…azonban annak dugulása mindegyikőnk előtt ismert jelenség,ráadásul pontosan ott veszi el a helyet,ahol ez nem áldásos:a belépő víz útjában áll.A keletkező buborékok nem egyenletesek,így a vízvető csőben össze-vissza kavarognak-ez viszaveti a szállított víz mennyiségét is sajnos.A kereskedelemben számos ezen az elven működő légemelő van,áruk néha érdekesen alakul..akkor meg minek nekünk?

Végezetül a jobb oldali képen láthatjátok a tulajdonképpeni „Cseh emelő”vázlatos rajzát-bár már itt megjegyezném:a neten nem minden írás adja a legigazibb megoldást,és később ti is látni fogjátok:ez a rajz több hibát is felvetne-mi ezen az elven működő „vízköpőket” fogunk készíteni…

Mint látható egyszerű kis szerkezet..állítólag azért találták ki valahai csehszlovák kollégáink,mert problémájuk adódott a megfelelő porlasztókő beszerzésével.

Tanulmányozzuk kicsit közösen a rajzot:minket most elsősorban az alsó rész érdekel,különösen a kamra!Bár ismét jelzem:a miénk nem fog ennyi furatot tartalmazni,mert véleményem szerint sem jó ha a levegő bevezető csövétől magasabban is vannak furatok…Mint látható:egy nagyobb átmérőjű cső van megfúrva a légvezeték számára,és gumigyűrűkkel egy kisebb csőre légmentesen illesztve.A kisebb cső-javaslom vízvetőnek nevezni-sűrűn van perforálva apró furatokkal,ezen tud távozni a levegő..közben persze megmozgatja a vizet is,és a kilépő végénél tud távozni.

Hát mindössze ennyi lenne kérem…hogy aztán mi a magyarázat arra hogy több kisebb buborék több vizet emel?Matekozzunk!

Tételezzük fel,hogy az első rajzon szereplő verzióval dolgozunk,és az egyszerűség kedvéért 4mmes buborékjaink keletkeznek…ekkor az ismert képletek alapján a buborékjaink felszíne gömb alakot feltételezve így alakul:

A = 4 \pi r^2 \,=4x3.14x 4=50.24

Megjegyzendő,hogy a felszínnek csupán a fele-sőt még kevesebb,de ne menjünk bele;)-vesz részt a víz felfelé tolásában,tehát ennek az értéknek is vegyük a felét…amivel számolunk:25.12

 

E buborék térfogata pedig:

 

 

V = \frac{4 \pi r^3}{3}

Számoljunk:[4x3.14x8]:3=33.49

 

Most próbáljunk ugyanennyi mennyiségű levegővel számolni,de sokkal apróbb buborékokat figyelembe véve!Tételezzük fel,hogy a harmadik verzión-a tulajdonképpeni cseh típusunkban-tízszer ennyi buborék keletkezik,természetesen azonos együttes térfogattal…kis számolás után kiderül,hogy ekkor buborékaink átmérője már csak 0.4mm!

A felszín érdekesen fog alakulni..számoljunk együtt!:)/Jut eszembe:ti is utáltátok a matekot?;)/

A = 4 \pi r^2 \,=4x3.14x0.4=5.024

Ennek ugye a felét kell vennünk-mint előbb-így hát 2.512-vel számolhatunk.

Kimondható,hogy ugyanannyi felszínünk van,hiszen ezt még a buborékok számával-10-el!-is szoroznunk kell..de akkor meg mi a fene működteti mégis hatékonyabban a cseh típust???

A dolog már jópár hónappal ezelőtt is heveny gondolkodási rohamot váltott ki belőlem,végül egyszerű magyarázattal voltam kénytelen beérni:működik és kész!:D Na ez nem így van ám…nem nyugodtam bele,és tovább filóztam:a sok kis buborék nyilván nem fér el olyan kis helyen mint az egy nagy..és nyilvánvaló hogy azok felfelé való törekvésük során jobban megmozgatják-magukkal ragadják a vizet!Így is igaz..tekintsétek meg hát ezt a nagyon szép grafikát:

http://www.tlh-info.de/graphics/tlh_3d_large.jpg

 

Megjegyzendő,hogy a kép származási helye talán a legjobb témával foglalkozó írás a neten..számtalan csodás magyarázattal szolgál,rettentő hasznos képek is vannak.Böngésszétek hát bátran….a lenyíló almenűkben igen érdekes dolgokat találtok majd,használjátok egészséggel!

Még egy érdekesség….az író nem volr rest,és még méréseket is végzett..íme: http://www.tlh-info.de/tlh/tlh_30.html

Egy ilyen átfogó ismereteket tartalmazó honlap után nehéz a dolga a blogírónak….nem is igazán szükséges saját szavaimmal elmondani mindazt amit a témában írók már kiveséztek szvsz.Ehelyett inkább megosztom veletek mindazt a linkgyűjteményt,amit én használtam:

http://translate.google.com/translate?u=http%3A%2F%2Fdoelling-berlin.de%2Fphpbb%2Fviewtopic.php%3Fp%3D562&hl=hu&langpair=auto|hu&tbb=1&ie=ISO-8859-1

http://translate.google.com/translate?hl=hu&ie=ASCII&langpair=auto|hu&rurl=translate.google.com&tbb=1&twu=1&u=http://www.aquaristik-normal.de/html/luftheber.html

Hopp-hopp..itt álljunk csak meg!:)a fenti hivatkozás megnyitása után olyan egyedi lapra érkezhetünk,mely igen jó diagrammokat is bemutat nekünk..érdemes belemerülni!

A linkek sorát folytatva:

http://translate.google.com/translate?hl=hu&ie=ASCII&langpair=auto|hu&rurl=translate.google.com&tbb=1&twu=1&u=http://www.luftheber.com/tschechische-luftheber/luftheber-faq.html

http://translate.google.com/translate?u=http%3A%2F%2Fwww.gn-luftheber.de%2F&hl=hu&langpair=auto|hu&tbb=1&ie=UTF-8

A fenti linken megcsodálhatjátok a már említett második generációs cseh emelő tulajdonképpeni „motorját”….és annak árát is.Mi nem ilyet fogunk készíteni-sőt mi mindent magunk állítunk majd elő;)!

Végezetül még egy link:

http://translate.google.com/translate?hl=hu&ie=UTF8&langpair=auto|hu&rurl=translate.google.com&tbb=1&twu=1&u=http://2011.l-wels-tage.de/sponsoren/beck-harich/

 

Mint láthatjátok a végtelenségig lehet folytatni a hivatkozásokat..de nem ez a célom.Csupán szeretnélek benneteket ráhangolni mégjobban a dologra-hiszitek vagy nem,érzésem szerint az utóbbi idők leghasznosabb otthon is barkácsolható berendezése ez….Sokrétű felhasználhatósága,egyszerű kivitelezhetősége okot ad a lelkesedésünkre!Ráadásul olcsóbbá is teszi a hobbinkat-összehoz minket egy kis közös barkácsolásra mint a boldog békeidőkben…hát kell ettől több?:)

Egyenlőre hát ennyi…bőséges infóhalmaz annak aki hozzám hasonlóan lelkesedik az egyszerű és igen hasznos megoldások iránt.

Tisztelgek az eredeti gondolatébresztő blog inspirálója előtt,és köszönetemet fejezem ki mindazért a munkáért ami nélkül ma még én is csak a motoros szűrőknél tartanék….Mátéfi/Díszhal-Killer89:köszönök mindent!

Ajánlom gondolatébresztő „blogomat” mindazoknak,akik nem restek egy kicsit barkácsolni…különösen Toist kolléga kezdeményezése példaértékű:közös munkára invitál benneteket!:)

Megjegyezném,hogy ezen írásom szervesen kapcsolódik az alábbi íráshoz,amit kedves kollégánk ejtett a honlapon:

http://www.akvariummagazin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=459&Itemid=242

A hozzá kapcsolódó hozzászólások értékesek azoknak akik a magyar verzió születését kívánják nyomon követni…

Egyenlőre hát ennyi..a folytatásban bemutatom nektek a tulajdonképpeni készítést,ötletekkel szolgálok a megvalósításban.Az elméleten túlvagyunk…jöhet majd a munka!:)Tökéletesen tisztában vagyok vele hogy ti is élvezettel fogjátok szemlélni a működését,és igen hasznos segítőtök lesz....

Baráti tisztelettel:Gábor

 

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #1 11 éve 9 hónapja
Mindkét videó igen érdekes dolgokat mutat meg...az elsőn azt figyeljétek meg,amint az egyre növekvő átmérőjü csövekhez egyre több levegőt is kevernek....már az alapismereti linkeknél is megfigyelhettétek a diagrammoknál hogy a nagyobb átmérő több levegőt igényel-persze több lesz a vízhozam is!Ez azért fontos,mert egy túlméretezett vízvető cső igen sok levegőt vehet el..ráadásul nem is biztos hogy nekünk ekkora hozam kell.Gondoljátok hát át mekkora csövekkel dolgoztok..nade majd a következő blogban még visszatérünk erre!
Ugyancsak az első videón tanulságos ahogy egyre hosszabbítják a csöveket....mint látható a levegő bevitel nem nő,viszont a mélyebb víztestbe nagyobb nyomás képes lenyomni a levegőt.Mindannyian tudjuk,hogy ha durván számolunk akkor 10 méterenként egy bárral nő a nyomás..tehát ezért kell az erős légpumpa!Nem arról van szó hogy mi ilyen mélyre szeretnénk lejuttatni a levegőt,de sok "erőt"elvisznek a klf.csatlakozások,a kis levegő csapocskák,az áramlási ellenállások-sőt még a duguló porlasztók,csökkenő levegő befúvó furatok is.
Amit még említenem szükséges:magának a levegő vezetékeknek a tágulása...a szilikonos változatnál ez nem is oly elhanyagolható!Ergo:szükséges a minél merevebb fő levegő vezeték,és arról minél rövidebb hajlékony hagyományos kis csövekkel leágazni..el is érkeztünk a központi levegőrendszerhez,amit nagyon melegen ajánlok több akváriummal rendelkező kollégáimnak kiépíteni-ez viszont lehetne egy másik blog témája is!;)
Ha már felmerült a légpumpák kérdésköre itt is csak jelzem:maga a pumpa milyensége,kivitele teljesítménye,és fogyasztása,nyomása is nagyon fontos tényező....jóval később erre is érdemes lesz visszatérnünk!
Egy kis sajnálatos balesetem volt tegnap estefelé....most alig bírok ülni is,bár szerettelek volna ma benneteket megajándékozni a Légi hidak folytatásával.Nagyon köszönöm a megértéseteket....igérem amint tudom folytatom.Addig is gyűjtsétek az észrevételeket,a kérdéseket-persze olyanokat amire tudom is a választ;):D...
Rögvest itt egy jó példa..Mátéfi barátunk második videója!!Az ott látottak ébresztenek bennetek kérdéseket,vannak észrevételeitek?Kell hogy legyenek!.Beszéljük meg őket...várom én is a felvetődő gondolataitokat,és jó szívvel állíthatom:szeretném ezen a példán keresztül láttatni veletek is a konstrukció gyengéit.A neten számos példát láthattok elnagyolt kivitelezésre...mi beszéljük meg,így a gyakorlatban már rutinból dolgozunk majd!:)
T.:Gábor
Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #2 11 éve 9 hónapja
...it azt látható egy demonstrációs előadáson, hogy hogyan is működik - átlátszó csövekkel bemutatva:

Mátéfi profilkép
Mátéfi válaszolt #3 11 éve 9 hónapja
Egy kis hergelésre remélem jó lesz....

halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #4 11 éve 9 hónapja
Csak jelzem:most hétvégén az időjárás kedvez a blogírásnak:D..tehát várható a gyakorlati ismeretekkel való folytatás!:)
Még picike türelmet please....
T.:Gábor
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #5 11 éve 9 hónapja
Köszönöm véleményed..megérte bíbelődnöm a "prológgal":)!
Tulajdonképen az egyik link alfejezetében részletesen kivesézi az író,hogy mitől működik ilyen jól..a sok kis buborék több helyet foglal el,így mintegy magukkal ragadják a vizet.
aquaristik-normal.de/html/luftheber.html
Magam is sokat számítgattam;),viszont tagadhatatlan hogy kevés vagyok fizikai ismeretek terén.Egyszerűen csodásan működik...Ha te rábukkansz valami komolyabb szintű számításra-magyarázatra,én szivesen olvasnám!
Légihidak 2?Kis "mohó"-de tökéletesen megértelek!Én pontosan ilyen vehemenciával estem neki,és még most is foglalkoztat a dolog.Kis türelmet kérek,de nem merül feledésbe a dolog-csupán a rengeteg kép beillesztését kell megoldani-vagy más utat választani!Biztos lehetsz benne hogy nagy lelkesedéssel vágok neki a feladatnak,hiszen az első szériát nem dokumentáltam.Ráadásul most úgy néz ki szükségem is lesz a többi emelőre-talán fejleszthetek a nem is oly távoli jövőben!:)
Egyetlen probléma:a képek feltöltése ide a blogba..ezzel sokat vesződtem a múltkor hiába-ez lelombozó:(
Így vagy úgy-lesz blog..készüljetek a megvalósításra,ok?:)
T.:Gábor
toist profilkép
toist válaszolt #6 11 éve 9 hónapja
Kiváló áttekintő, köszönjük! :)
A dolog fizikája eléggé felcsigázott, ennek kapcsán pár órája bújom a hidrodinamikai tananyagokat mindezidáig sikertelenül, eddig csak változókat és figyelembe veendő módosító tényezőt (pl. a lamináris áramlás hatása) sikerült egy tucatot találni, konkrét képletet még véletlenül sem. Folyadék+gáz jellegű emelőkre sajnos sehol nem térnek ki - pneumatikát találtam legközelebbinek, de sajnos az is csak gáz+szilárd, ill folyadék+szilárddal foglalkozik, ami még hasonló: az áramlástechnikai gépek, de ez alatt jórészt csak lapátkerekes megoldások vannak, úgy néz ki ez a típus - ami amellett, hogy szállít, még az oxigénnel való feldúsulást is segíti - rajtunk, akvaristákon kívül senkit nem érdekel :( Azért még futok egy kört nálam jártasabbaknál a témában - szerencsére ilyet elég könnyen találok :) Ez sajnos sokkal több egyszerű felületszámításnál, az áramlástani egyéb tényezőket nem szabad figyelmen kívül hagyni, a felület*sebesség szorzó csak az egyszerű pumpáknál elég... Nade erről bővebben akkor, ha már valami konkrétum is lesz!
Bízom benne, hogy a "kurta" előzetes utáni, "Légi hidak" 2 blogodban már saját megvalósítást is láthatunk, illetve ha minden jól megy - a Tőled kapott információkból építkezve - nem kell sokat aludni saját példányaink használatba vételéig! :)
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #7 11 éve 9 hónapja
Köszönöm..a képekkel sem lett volna baj-csak ne szerettem volna beilleszteni őket!:D
Igazából az lenne a jó ha mondjuk az 500megás maximumot el lehetne osztani képekre,és nem maximalizált 4-5 kép lehetőség lenne.Nem értek hozzá..
Barkácsolni jó....
T.:Gábor
halivadek profilkép
halivadek válaszolt #8 11 éve 9 hónapja
Először is hadd gratuláljak a blogodhoz! Szépen összefoglaltad a fellehető információkat, alapokat :)
Tűkön ülve várom a Te verziód megépítéséről szólót:). Mivel személyesen is láttam, állítom hogy mestermű, profin kidolgozott, átgondolt!
A képek beillesztésével Én is küzdöttem :(
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #9 11 éve 9 hónapja
Látom már hogy a képletek beillesztése sem sikerült maradéktalanul..de talán értitek így is!:)
Élvezetes tájékozódást:Gábor

Naptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Bejelentkezés