Hétvégén debütál az Akvárium Magazin 100. száma a boltokban és a TerraPlaza-n. A TP-n dedikáltathatod az újságodat a szerzők közül többek közt Chris Lukhauppal, Pasaréti Gyulával, Szentgyörgyi Istvánnal, és még sokan másokkal. A századikat sem érdemes kihagyni!

 

 

 

 

Elhanyagolt kedvencek – a széleshátú fogasponty avagy platti

A XX. század második felében hatalmas népszerűségnek örvendett ez a kis elevenszülő hal. Ott volt szinte minden társas akváriumban. Nem mondom, hogy mára eltűnt medencéinkből, de lényegesen kevesebbel találkozhatunk, aminek nem tudom az okát. Semmi nem indokolja mellőzésüket, látványos, békés, mindenevő, könnyen tartható faj.

 

Felfedezőúton Panamában: Darien Gap

Az 1980-as évek elején nyílt lehetőségem első ízben ellátogatni a Panamában található Dariénbe, más néven a „Gap”-be, arra a helyre, ahol addig fehér ember még nem járt, ahol a föld leghosszabb útja – a Pánamerikai főút – megszakadt, és a „Gap” miatt soha nem is fejezhették be. A „Gap” egy hatalmas, mocsaras terület, maláriával fertőzött, áthatolhatatlan dzsungel, legalábbis az volt a múlt évszázadban.

 

A TerraPlaza története

2009-ben fogalmazódott meg az igény Magyar - országon egy olyan színvonalas terrarisztikai rendezvénysorozatra, ami tőlünk nyugatabbra lévő országokban szinte heti eseménynek számít. Így született meg a TerraPlaza ötlete. Ekkor létrejött egy új online felület, melynek célja, hogy szabad teret biztosítson a profi, illetve alkalmi tenyésztőknek a szaporulatok értékesítésére, emellett a használt és új eszközök kereskedelmére. Ez a fejlesztés 2009 nyarán jelent meg és a terraplaza.hu nevet kapta. A weblapot követte a hozzákapcsolt rendezvény, melynek időpontja 2009. szeptember 13-ára esett, és kezdetekben az ELTE déli tömbje adott számára otthont.

 

Fogságban tartott homorcsa csigák

Az előző cikkemben ígéretet tettem, hogy beszámolok a Püspökfürdőről származó homorcsa csiga (Melanopsis parreyssii) fajmentési programjáról. Egy fajmentési program nagyon komplex dolog, szakemberek egész csapatának összehangolt munkája. Nekem ebből a munkából talán a legnemesebb faladat jutott, a szaporítás kidolgozása.

 

Koi hotel

A koi (ami japán nyelven pontyot jelent) tartása évszázados hagyományokra tekint vissza: Kínában (ahonnan az aranyhal származik) évszázadok óta nevelnek pontyokat étkezési célra. Japánba is tőlük kerültek az első, akkor még „vad” színű pontyok. Ezek sokáig a rizstermelő farmerek kiegészítő jövedelmeként – mint piaci hal – játszottak fontos szerepet. Azonban az 1800-as években néhány farmer elkezdte kiválogatni a több (száz)ezer hal közül a különleges színezettel rendelkezőket és házi kedvencként tartotta azokat.

 

A mexikói magashegyi fogaspontyok fajmegőrzése

Államformája szerint Mexikó szövetségi köztársaság, és a főváros körzetén (Circuad de México) kívül 31 további szövetségi államot foglal magába. Területe több mint kétmillió négyzetkilométer, ezzel az amerikai kettős kontinens ötödik legnagyobb országa, és tizennegyedik a legnagyobb államok között a világon. Lakosságának számát tekintve a 110 milliósra becsült népességével a tizenegyedik helyen áll. Mexikó továbbá azon tucatnyi ország közé tartozik, melyeket „biodiverzitás-hotspot-országoknak” nevezünk, azaz olyan területnek, ahol kiemelkedően nagy a biológiai változatosság. Másfelől ezek a „biodiverzitás-hotspotok” olyan régiók, melyek otthont adnak szépszámú endemikus állat- és növényfajnak, melyek közül sok veszélyeztetett. Ezek a hotspotok a Föld felületének kevesebb, mint 10%-át fedik le, viszont élőhelyet jelentenek az ismert fajok több mint 70%-ának.

 

A halak színezete

A halak a gerincesek között egy speciális csoportot alkotnak. Ezen csoport tagjai egy különös közeghez, a vízhez alkalmazkodtak az evolúciójuk során, melynek következtében rendkívüli fajgazdagság jött létre az idők során, mind anatómiai, mind pedig fiziológiai változásokat adaptáltak, melyek nélkül nem hódíthatták volna meg az akkori szélsőséges vízi környezetet.

 

A sokfoltos törpesügér

Ha méreteit nézzük, nem ő a legnagyobbra növő dél-amerikai törpesügérünk. A hím 7 cm, míg a nőstény 5 cm-nél nem nő nagyobbra. Halaink teste ovális alakú, a hím sokkal színesebb, mint a nőstény. De ez szinte minden törpesügérre jellemző. A hím alapszíne szürke, majd testének elülső fele sárgára vált, beleértve a fejét is. Pikkelyei széle sötét tónusú. A hím kopoltyúját apró pöttyök tarkítják, ami a nőstényen általában nem figyelhető meg.

 

Szén-dioxid adagolása másképpen

A szén-dioxid a legalapvetőbb növényi tápanyag, a növények tömegének jelentős részét adó szén ennek redukciójából származik. A folyamathoz szükséges energiát a klorofil fogja be a napfényből származó fotonok segítségével. Mennyiségét tekintve, sokkal több kell belőle, mint az egyéb test - építő elemből együttvéve (N, S, PO4). A szárazföldi növények korlátlanul hozzájutnak a szén-dioxidhoz a levegőből, de hogyan alakulhat ki az akváriumokban hiánya?

 

Évszázados díszhalaink

Az elmúlt száz évben az akvarisztika – az élet más területeihez hasonlóan – hatalmas fejlődésen ment keresztül. A vasvázas akváriumokat felváltották a ragasztott változatok, s a szűrés- és világítástechnika is nagyot fejlődött. Az akváriumokban tartott halfajok száma is ugrásszerűen növekedett, s ez a folyamat ma is tart. A díszhal-boltokban minden évben feltűnik néhány újonnan felfedezett faj, hogy aztán pár éves „szárnyalás” után eltűnjön a még újabb halfajok árnyékában. Ebben a cikkemben néhány olyan halfajhoz fűződő személyes élményemet szeretném megosztani, melyeket mintegy száz éve fedeztek fel és írtak le. E halak között vannak olyanok, melyek ma is közkedveltek, s olyanok is, melyek eltűntek a „süllyesztőben”.

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


toist profilkép
toist válaszolt #1 8 éve 10 hónapja
Gábor, nehéz utánad itt újat mondani, meg sem próbálom :), csak jelzem, felkerültek az ígért képeim ide kattintva megnyitható az album .
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #2 8 éve 10 hónapja
Rettenetesen tetszik- bár eddig is igen nagy élvezettel olvastam mindig, sőt időről-időre ismét elővettem a régebbi és még régebbi számokat, de ez remekbe szabott lett! Tőlem nem megszokott módon most nem a halas és útleírásos cikkeket dicsérném, bár megvallom az utolsó betűig igen élvezetesek számomra...nekem igen-igen tetszik a szerzők rövid bemutatkozása! Vidéki akvaristaként, és a személyes kontaktusokat kedvelő emberként is nagyon hasznosnak érzem ezeket a kis írásokat hiszen így személyesebbnek, ugyanakkor személyre szabottabbnak is gondolom a mostani, és korábbi írásokat! Ezek segítségével egy picike ablakot kaptam a szerzők magánszférájához- no nem nagyot, de ahhoz éppen elegendőt hogy innentől kezdve a valahai- és remélem a későbbi!- cikkek aláírásai mögé egy-egy társamat, egy élő/érző embert tudjak "beállítani"! Nekem mindig is rendkívül fontos volt a szemkontaktus, vagy a kézfogás- úgy érzem ezen bemutatkozások egészen komolyan segítenek nekem közelebb érezni magamhoz a szerzőket. Zseniális ötlet volt ezt beépíteni a magazinba, ráadásul nem egy tömbben, hanem itt-ott elszórva, mintegy meglepetéseket okozva ezzel...élveztem, és megvallom legelőbb ezeket olvastam végig! :) Ha lehetőség van rá és jónak találják az ötletet, én nagyon szívesen olvasnék a szerzőkről hasonlókat a későbbi számokban is- mai rideggé váló és személytelenségbe burkolózó világunkban szabályosan szomjazom az emberi kontaktusok hiányát!
Most pedig valóban csak néhány szó a 100. példányról, magáról a magazinról. Mindenfelé olvasgatok, mindenhol tájékozódom- legyen az egy FB. csoport, vagy Skype, netán személyes beszélgetés. Rendre előkerül a magazin ára, a belső tartalom, a megrendeléséhez köthető/??/ egyéb juttatások stb. témaköre...én olyan buta vagyok hogy nem értem néha mit mondanak az emberek! Nem értem miért kellene egy magazinhoz még más is, nem értem hogy manapság mi a drága vagy olcsó- közröhej hogy egy nulla "hambiért" kis kólával meg szigorúan azonosra szabott sültkrumpliért szinte naponta adnak ki több pénzt az emberek, de egy igen komoly értéket képviselő magazin áráért még mást is szeretnének. Érték a magazin? Annak igen aki élvezi- annak igen aki nem csak egy tárgyként tekint rá hanem érzelmi kötődést is érez iránta...én ilyen vagyok, számomra az AM. számai már akkor is kimondhatatlanul fontosak voltak mikor még azt sem tudtam ki a főszerkesztő, kik azok akik írnak benne! Nem titok az sem hogy a mai Corydoras szerelmemet- mert ez már az, sőt szenvedély!- pontosan ennek a magazinnak köszönhetem, mert utat mutatott ugyanakkor segített is abban hogy megtaláljam az utamat, specializálódjak. Ezúton is nagyon szépen megköszönöm ezt a segítséget a lapnak, a témában cikket íróknak...az AM. nálam gyönyörűen szépen egymásra stószolva itt alig egy karnyújtásnyira van tőlem- mondjam azt hogy jól esik ránézni is?
A tartalomról- tartalmakról: számomra ez a magazin kapocs az akvarisztikai világ napról-napra változó világához, hírlevél a történésekről, fotók és útleírások kifogyhatatlan bázisa. Ugyanakkor igen élvezetes nyelvi élmény is, hiszen a szerzők mondatalkotásai, kifejezéstára nekem ugyan olyan fontos mint a jelentésük- mondom hogy szabályosan élvezem a nyelvi fordulatokat! :) Szakmailag értéküket megítélni én nagyon-nagyon kevés vagyok...nem álszerénység de néha rádöbbenek menyire felszínes és elhanyagolható mindaz a tudás amit eddig elsajátítottam. Van viszont egy kis "bibi" ami nem hagy nyugodni, és bizony itt írásban rögzítem is: ha bírálatot hallok vagy olvasok óhatatlanul is az jut eszembe vajon nem kellene megmutatnia a bírálónak hogy hogyan kell ezt csinálni? Elmondom én azt is hogy nem egyszer kőkeményen ki is nyilvánítom véleményem, sőt volt hogy szinte letolássá fajult a dolog...itt egy remek téma, te ebben totálisan profi vagy, hogyhogy erről nem írtál még?? És valóban- most is van számos olyan téma amiről igenis lehetne nagyon profi cikket írni, de még előkészület sem történt meg. Miért nem- kérdezhetitek ugye? Nos ez az amire én sem tudom a választ, de abban biztosak lehet
tek hogy erőteljesen presszionálom majd a dolgot- valójában azonban legmélyebb érzelmeimtől vezérelve én nagyon-nagyon szeretném ha néhány olyan kolléga is "nyomot hagyna" a magazinban aki eddig még nem tette. Arról is van tudomásom hogy már egyeztetés történt a dologban, tessék hát előbbre lépni, várom/várjuk az írásokat! Lennének javaslataim is a témákkal kapcsolatban, de ezeket nem említem- nyilván számomra fontosak ezek, és igen száraz ismereteket tartalmaznának. Így hát türelemmel kivárom hogy megíródjanak, megjelenjenek..addig is élvezettel olvasom majd a 101., 102., és további számokat, mert egy dolog egészen tuti: nekem így tetszik, én így szeretem, és nekem így nélkülözhetetlen a mindennapi akvarizálásomban az AM. Valahogy olyan ez nekem mintha támpont lenne- támpont még akkor is ha szilárd alapokon állok, és sokkal több mint egy tárgy!
Köszönöm mindazt a rengeteg munkát és fáradságot ami azt eredményezte hogy most kezeimben tarthatom a 100.számot- köszönöm a lehetőséget hogy nevetségesen egyszerű nyelvezetű írásaimmal én is hozzájárulhattam a korábbi számok némelyikéhez- és köszönöm azt a biztonságot amit az AM csapata nyújt nekem interaktív módon, és személyes találkozások alkalmával is!
Itt a 100. érted? A századik..a jubileumi, a soha többé meg nem jelenő kerek századik példány!! Gyönyörű, élvezetes, jó illatú- és tele van ismerősen csengő, vagy számomra személyesen ismert szerzők munkáival! Hát ez csúcs...
T.:Gábor

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
toist profilkép
toist válaszolt #3 8 éve 10 hónapja
És valóban, vasárnap megjelent a 100. szám, gratulálok hozzá mindenkinek, de legfőképpen természetesen Pasának! Csak egy kép az eseményről (jön majd még több is, de úgy éreztem, ezt külön kell közzétenni :) ):

Naptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Bejelentkezés