A halak lelőhelye akkor még csak Brunei Szultanátus területéhez volt köthető. Mára már felfedeztek Sarawak területén is macrostoma populációkat. A kőolajban és földgázban gazdag Brunei Délkelet Ázsiában, Borneó szigetén található. Felszínét 70%-ban trópusi esőerdő borítja, aminek nagy része védelem alatt áll, vagy Nemzeti Parkká van nyilvánítva.
A szultánság igen gazdag és kellőképpen ügyel nemzeti kincseire. Az ott tartózkodás és a kijutás költséges volt már 1984-ben is, amikor még nem tiltották törvények a Betta macrostoma exportját. A Brunei Szépségnek becézett harcoshal egyébként is a Brunei szultán egyik kedvenc őshonos hala, aki különösen ügyel a szultánság területein belül még az akváriumban tartott egyedekre is. Az egyik helyi újság, a The Borneo Bulletin is rendszeresen hírt ad a legügyesebb tenyésztőkről. Nem ok nélküli a faj védelme. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) feltette a Vörös listás fajok közé, itt pedig a Vulnerable D2-es besorolást kapta, ami röviden annyit jelent, hogy a Brunei Szépség a jelenlegi tendenciák folytatódása mellett természetes környezetében előre láthatóan a kihalás szélére fog sodródni. A faj természetes lelőhelyén, Borneó szigetén az emberi zavaró hatások közvetetten vagy közvetve, de hatással vannak az ott élő populációkra. Itt nem csak a környezet szennyezésre, erdőirtásokra gondolok, hanem a helyi őslakosok táplálkozási szokásaira is, akik meg is eszik a chili paprikára emlékeztető halakat! Ne feledkezzünk meg a mi felelősségünkről sem! Ez is ugyanolyan fontos, mint az ott élők környezettudatosabbá tétele. Mit tehetünk mi egy Borneón honos, szájköltő Betta fajért? A hibát az általános akvarista szemléletmódban kell keresni, mégpedig a vadonfogott állatok töretlen térhódításában. Egyrészről érthető, hogy sokkal kevésbé izgalmasabb egy domesztikálódott faj tartása, tenyésztése, mint egy vad faj betörése. Jelenleg Európa szerte, főleg Németországban, Hollandiában, viszonylag nagy számú tenyésztett macrostoma állomány van tenyésztők és kereskedők kezében, ami elégséges ahhoz, hogy folyamatosan tudjuk saját állományunkat frissíteni, genetikai változatosságukat növelni. Törekedjünk elsősorban tenyésztett halakat vásárolni és ne támogassuk a halimportőrök természet kizsákmányoló magatartását! Ha csökken a kereslet, csökkenni fog a vadonfogott macrostoma kínálat is!
Félreértés ne essék, nem a kutató expedíciók, a befogási engedéllyel rendelkezők szakmai munkája során begyűjtött macrostomákra gondolok. Azokat a szakembereket, akik így jutnak hozzá ilyen fenséges fajokhoz, majd azokat tenyésztésre adják tovább az arra specializálódott akvarista mestereknek, minden formában pártolni kell.
Alapvetően ez a téma az "ahány ház, annyi szokás" kategóriába tartozik és legtöbbször a tenyésztők már egy jól bevállt etetési metódust követnek, különböző válogatott eleségekkel. Sokan és sokszor kitárgyalták már ezt a témát, és pont ezért nem gondolom, hogy ismételni kéne őket. Helyette inkább pár ritkábban használt élőállat tenyésztési-tartási módszert mutatnék be.
Sokunk tisztában van a bolharákok akvarisztikában való felhasználásával. Ki ne találkozott volna már velük kisebb patakokban, folyók lassú sodrású partközeli részein, tavakban, pocsolyákban kövek, fadarabok alatt megbújva. Planktonozás, vagy akvatikus mohák vizsgálata során számos alkalommal gyűjtöttem be ezekből a kis rákocskákból és halaim bőszen ették őket, de a tenyésztésükkel mindig probléma adódott, mert érzékenynek bizonyultak a magasabb hőmérsékletre (<24-25 C fok). Ezek a bolharákok Gammaridea családba tartoznak és kis hazánkban leggyakrabban a tüskés (Gammarus roeseli) és a pataki (Gammarus pulex) bolharákokkal találkozhatunk. A mexikói bolharák jobban tolerálja az akváriumokban előforduló hőmérséklet különbségeket és az ebből adódó oldott oxigénben szegényebb vizeket is. Ezen alkalmazkodó képességei miatt vették bele az akvaristák a tenyészthető élő eleségek listájába. Tartása nagyon egyszerű, töltsünk meg egy kisebb mini akváriumot, befőttes üveget vagy átlátszó műanyag dobozt csapvízzel( 10-24 nk, 7-8,5 pH, 16-27 C fok), helyezzünk bele köveket, vagy valamilyen fadarabot, valamint egy kisebb mennyiségű mohát és ha módunkban áll levegőztessük is vizüket. Az aljzat használata nem fontos, de a gyenge fény ajánlott, hogy tudják követni a napszakok váltakozását. Ha a körülmények megfelelőek elkezdenek szaporodni. A nőstények kb. 10 napig hordják petéiket, majd hasonlóan a több édesvízi garnélánál kifejlett kis rákocskákat engednek el, számuk változó, kb. 10-30. Egy hónapos kort elérve ivarérettekké válnak az új generáció tagjai. Ha szépen beindult tenyészetünk és megemelkedett a számuk ügyeljünk rá, hogy az általunk beszórt táplálék ( uborka, cukkini, haltáp, elhalt növényi részek, stb.) ne emelje meg a nitrit-nitrát szintet. Ezt vízcserékkel előzhetjük meg! Tápanyagtartalma is kiváló (természetesen ez is függ attól, hogy mivel etetjük rákocskáinkat):
Víz 86 %
Fehérje (albumin) 7 %
Zsír 1%
Vitaminok A
Ballasztanyagok megtalálható
És talán a legfontosabb, hogy élőállat! Növeli halaink vitalitását, ügyességét, immunrendszerét.
Ugróvillás (Folsomia candida)
Nyírkos földben megjelenő, szabad szemmel is látható talaj- avarlakó lények. A növénykedvelő ember cserepes virágai földfelszínén találkozhatunk vele rendszeresen.
Kis fehér rovarok amelyek szerte ugrándoznak mikor megöntözzük növényünket. Ha nem nagyon vizes a földlabda, maguktól is kihal, lételemük a nyirkosság. Ezt tenyésztésük során is figyelembe kell venni. A legjobb, ha egy kis műanyag dobozba teszünk tőzeget és azt spriccelgetjük 2-3 naponta. A hőmérséklet inkább szobahőmérséklet alatt legyen, tehát 16-23 fok körül, így a tőzeg sem szárad ki túlságosan hamar. Oltsuk be a tőzeget ugróvillás tenyészalanyainkkal, majd helyezzünk rájuk egy kisebb méretű szivacsdarabkát, ami majd a begyűjtésük során játszik szerepet, ha etetésre kerül sor. A képeken jól látszik a művelet. Etethetjük őket különböző zabfélékkel, kukoricapehellyel is (Cornflakes). Méretük kb. 1-2 mm, így ideális eleség még növésben lévő állataink számára is.
Röpképtelen muslinca (Drosophila)
Egy nagyon elterjedt eleségállat az akvarisztikában, sok új dolgot nem nagyon lehet róla már írni. Alapvetően a kétszárnyúak rendjébe tartozó kistestű légy, ami a tudományos nevéből adódóan harmatkedvelő. A Drosophila melanogster talán az egyik legkedveltebb laborállat, az egyik a kevesek közül, aminek ismerjük a teljes génállományát. Ennek egy mutációja a röpképtelen muslinca, ami az akvarisztikában-terrarisztikában közkedvelt élőeleség. Tenyésztése egyáltalán nem nehéz, inkább csak kellő odafigyelést igénylel. Már pár darab kis muslincával is indíthatjuk tenyészetünket egy 1,5-2 L-es Petpalackban. A Palack tetejét levágjuk majd az aljára szivacsot, vagy benedvesített zsebkendőket tehetünk és a tetejét lefedjük pl. harisnyadarabbal meggátolva ezzel legyeink elszökését. Ezután következik a táplálék behelyezése, ami lehet magas fruktóz tartalmú gyümölcs. Banán, megérett alma, szőlő, stb.. Lárvái erjedő, bomló növényi anyagokban (pl. erjedő gyümölcsökben) fejlődnek, ahol mikroszkópikus gombákkal táplálkoznak. Pár hét alatt hemzsegni fognak a kis muslincák, és elkezdhetjük halaink etetését. Nálam többször előfordult, hogy mutálódott pár muslinca és újra röpképesek lettek, őket légycsapóval ajánlom etetni ;). Legyeink komfortérzetét növelhetjük még, ha teszünk a PET palackba hoszabb faaprítékot, amin tudnak mászkálni.
Természetesen ezek a táplálékok nem csak Betták számára ajánlottak és az összes csak kiegészítő táplálék legyen. Egyoldalú etetés mindig hiánytüneteket eredményez halainknál!
Idén is megrendezésre került Pozsonyban egy a Betta splendens tenyészformáknak rendezett nemzetközi bajnokság. Már tavaly is kilátogattam és egyáltalán nem okozott csalódást a felhozatal. Szlovákok tényleg magas színvonalon művelik a "házi Betták" tenyésztését és ezt büszkén ország-világ előtt be is mutatják. A verseny szabályrendszere megfelelt a sztenderd cseh labyrinth halak egyesülete(CZECH LABYRINTFISH ASSOCIATION, http://bettas.wz.cz./Data/index_2.htm) által megfogalmazott szabályoknak. Egy kollekció egy hím vagy egy nőstény Betta splendensből jön össze. Egy tenyésztő max. 3 kollekciót mutathat be egy osztályozási kategórián belül. A halakat 2 literes üveg akváriumokban helyezik el, aminél nappali fényű megvilágítás használatos. A versenyen van egy abszolut győztes, aki megkapja a "Best of Show" trófeáját, de minden osztályozási kategória győztes kap trófeát, valamint minden résztvevő oklevélben részesül. A Betták a verseny végén aukción vesznek részt a tenyésztő hozzájárulásával. Lássuk az osztályozási kategóriákat:
Hímek: Plakat (PK) - PK1-A: Show Plakat, egyszínű - PK1-B: Show Plakat, tarka - PK2-A: szimetrikus Plakat, egyszínű - PK2-B: szimmetrikus plakat, tarka
Doubletail (DF) - DF-A: Egyszínű - DF-B: tarka, (ide tartoznak még azon fajták is, amiket más osztályba nem tudunk besorolni)
DeT - Deltatail eVT – Extended Veiltail CTPK – Crowntail Poster DTPK – Doubletail Poster CTDT – Crowntail Doubletail TT – Tripletail (három részre osztott farokúszó) és már szélsőséges formák, mint pl. a Rosetail
Sikerült a 2009 04. 25-én megrendezésre került pozsonyi börzén egy igazán különleges és szép guppi törzsre szert tennem. Legelőször egy osztrák barátomnál találkoztam ezzel a változattal és már akkor is lenyűgözött. Ő a 2008-as Osztrák Guppi Bajnokságon kapott összesen 3 hímet, nőstényt pedig egyet sem. ebből is látszott, hogy mennyire vigyáznak rá a tenyésztői.