Mandarinhal (Synchiropus splendidus, Herre, 1927)


Mandarinhal az egyik legszínesebb és legismertebb tengeri díszhal. Élőhelye a pacifikus térség korallzátonyai. A sekélyebb vizek lakója, maximum 20 m mélyre merészkedik le a szirtek tövén. Kifeszített úszóival úgy közlekedik az elhalt korallvázak között, mint valami kis sárkány, ezt az angol nyelvterületen használják is rá. Hazánkban e mellett még előfordul a Synchiropus picturatus is.

Bejelentkezés a hozzászóláshoz
Az akvarisztika egy csodálatos hobbi. Az ember által elkészített akvárium nem csak a lakás csodálatos dísze lehet, hanem egy fajta iskola is mely felelősségtudatra nevel. Ennek apropóján ezen hobbi nem csak a felnőtteké, hanem a fiatalok, gyerekeké is.

Az akvarizálás sőt a haltartás sokak téves eszméjével ellentétben nem ott kezdődik, h beszerzünk egy akváriumot és beleteszünk pár színes halat. Sajnos ez egy olyan hobbi ahol kénytelenek vagyunk elsajátítani az alapszabályokat, alapismereteket. E-nélkül nem tudjuk élvezni az időtöltés ilyen formáját.

Bejelentkezés a hozzászóláshoz
Az utóbbi napokban újra átolvastam a nálam fellelhető akvarisztikai könyveket (Dick Mills :), Horn – Zsilinszky, Kápolnási Béla – Halak és akváriumok, Pasaréti Gyula – Akvarista műhelytitkok 1-2, P.P.I. - Akvarisztika kezdőknek és haladóknak (itt egy szép kis gyűjtemény)) és úgy vélem kelően részletes információkra csak az összes könyv átolvasása után szerezhetünk, valamint nagyon fontos, és részletes elemeket tartalmaz az Akvárium Magazin eddig megjelent számaiban található cikkek.

 

Bejelentkezés a hozzászóláshoz


szotyika profilkép
szotyika válaszolt #1 15 éve 1 hónapja
érdekes lehet ez a film én tuti ott leszek.
aquad válaszolt #3 15 éve 1 hónapja
Ugyan nem pont ide tartozik, de ezért nem akartam egy új topicot nyitni.
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #4 15 éve 1 hónapja
Az "Akvarista műhelytitkok" titka, hogy hazai tapasztalatokon alapulva íródott.
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #5 15 éve 1 hónapja
:)!
Ez egy csodás ötlet Mac..imádom az első kettőt is,közvetlenül a H-Zs bibliával összesimulva tartom őket.
A könyvek megjelentetése még csak egy dolog..meg is kell hogy vegyék őket.Sajnos a mai világban sokakat okkal vagy ok nélkül elvakít a net világa.Jómagam kicsit maradi lévén még mindig azt mondom:a könyveknek varázsa van..a könyvek kellenek.Remélem idővel a gazdasági helyzet is visszazökken egy normális kerékvágásba,és ismét felfuthat az írott média világa is hazánkban.
Addig is teljesen elfogadom a reális mérlegelés eredményét,már a gondolattal is élvezet volt eljátszani:új,és komoly könyv az ismerősöktől:)
Valamennyiőtöknek nyugodt és eredményes hobbiéletet kívánok:Gábor
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #6 15 éve 1 hónapja
És nem lehetne kiadni egy "Akvarista műhelytitkok 3."-at?

A mai napig sokan ölnének az első két kötetért, így gondolom lenne keletje a folytatásnak.
bimre válaszolt #7 15 éve 1 hónapja
Sziasztok, én szívesen hozzájárulok fényképekkel a könyvhöz, ha esetleg mégis belevágnánk. Nem profi fotók, de hátha használhatóak :)

Üdv:
Imi
aquad válaszolt #8 15 éve 1 hónapja
Háát nekem, mint szakmabelinek kicsit más véleményem van erről!
szotyika profilkép
szotyika válaszolt #9 15 éve 1 hónapja
hát sajnos elkell keseritenem mindenkit mert tegnap cheteltünk pasáékkal és anyi lóvé kéne hogy elkészüljön a könyv hogy abbol felhuznánk egy családiházat ugyanis minimum 5000 darabot kéne nyomtatni mert ennél kevesebbet nem éri meg ha a 3-4 ezer forintos előálitási költséget megszorozátok 5000 nel az nem kevés lové. ja és nincs ennyi akvarista egész magyarországon hogy megvegye ugy kb 5-7 ezer forintos eladói áron.
De ha valamioknál fogva összejönne én tuti megvenném.
branco profilkép
branco válaszolt #10 15 éve 1 hónapja
A létező második példányt pedig én foglalnám le!
Mint az akvarisztikai könyvek gyüjtője, nagyon remélem hogy megjelenik e könyv,
bár azt se bánnám,ha az "Akvarista műhelytitkok" folytatódna.
Drukkolok!
halőrxxl profilkép
halőrxxl válaszolt #11 15 éve 1 hónapja
Mintha pár hónappal ezelőtt már beszélgetem volna erről "valakivel";)..Egy dologra szeretném most valamennyiőtök figyelmét felhívni:amennyiben megjelenik a könyv,a létező legelső példányt szeretném megvásárolni-bármennyibe kerül is!Talán ez lenne a legelső olyan könyvem,melyet ha nem is kizárólag személyes,de annál megbecsültebb ismerőseim írnának....a könyvespolcomon örök és elvitathatatlanul a legfontosabb helyen lenne:) .
Csak inspirálnálak rá benneteket,és itt az alkalom hogy végre a magyar akvaristák is igazán magukénak érezzenek egy könyvet..Frey úrnak pedig üzenném:na most tessék figyelni:laugh: !
Viccet félretéve:kitartást,akkurátus munkát..és türelmet kívánok!
T.:Gábor
aquad válaszolt #12 15 éve 1 hónapja
Ha komolyan akarjuk, akkor határidőket kell állítani. Mondjuk a toborzás vége aug. 20. Maj pár napon belül egy szerkesztőségi megbeszélés, egy könyvindító értekezlet, ahová kész ütemtervvel kell menni, majd mindenki kap 3 hónapot a sáját része megírására. Aztán korrektúra, tördelés és nyomda. Ha sikerül ezt megcsinálni akkor márciusra lehet belőle valami, egyébként meg nem lesz belőle semmise! És a „már beszéltük erről” kategória marad.
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #13 15 éve 1 hónapja

aquad beküldte: Ja, akkor értem. Háát nem kis feladat, főként, ha sokan írnák, és mikor jelenik meg? Gondolom, akkor, hogy nem egy fordításgyűjteménynek kellene lennie, hanem valóban meg kellene írni. Mindenesetre én szurkolok!



Ejnye! Még csak a toborzásnál tartunk, és már most azt akarod tudni, hogy mikor lesz a küzdelemnek vége?!?
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #14 15 éve 1 hónapja

karancsalja66 beküldte: Ha Degec kívánalmai szerint kellene összeállítani és ez mind összejönne akkor szerintem akkora könyv lenne mint az akvarista kislekszikon de akkor az nagy durranás lenne.



Na akkor hadd durranjon! Szakmailag ikránál kevesebbet érek, de segítek, amiben csak tudok: indexálás, stb.
Degec-et ugyan nem ismerem, de ezúton is kérem, hogy fogadja legmélyebb tiszteletemet!
szotyika profilkép
szotyika válaszolt #15 15 éve 1 hónapja
de nem lehetetlen csak összefogás kérdése az egész, ja és egy kiadó aki bevállalja, mert ugyebár nem kis költség ha nyomtatott formában jelenne meg.mindenesetre én bevállalom a rajzokat ha kellenek, illetve pár fotót is tudok készíteni.
karancsalja66 válaszolt #16 15 éve 1 hónapja
Ha Degec kívánalmai szerint kellene összeállítani és ez mind összejönne akkor szerintem akkora könyv lenne mint az akvarista kislekszikon de akkor az nagy durranás lenne.
aquad válaszolt #17 15 éve 1 hónapja
Ja, akkor értem. Háát nem kis feladat, főként, ha sokan írnák, és mikor jelenik meg? Gondolom, akkor, hogy nem egy fordításgyűjteménynek kellene lennie, hanem valóban meg kellene írni. Mindenesetre én szurkolok!
Pasa profilkép
Pasa válaszolt #18 15 éve 1 hónapja
Degec barátunk felvetette, hogy jó lenne egy új, aktuális, lehetőleg a teljes akvarisztikát átfogó kiadványt (pl. könyvet) létrehozni. Szerinte ez csapatmunkában néhány év alatt elkészíthető.
aquad válaszolt #19 15 éve 1 hónapja
Most miről is van szó?
szotyika profilkép
szotyika válaszolt #20 15 éve 1 hónapja
abszolúté támogatom az ötletet, bár angolul nem tudok de amit összeszedtem tudást és egyéb hasznos dolgokat azt én is bedobnám ha arról van szó.
én inkább a nyomtatott verziót szeretném mert ugyebár sokkalta jobb egy fotelban üldögélve olvasgatni, és közben nézegetni az akvárium kis élóvilágát.
mmccannon profilkép
mmccannon válaszolt #21 15 éve 1 hónapja
Istenem, két év késéssel ugyan, de épp ezen krenkölöm magamat!
Tekintve az azóta még áldatlanabbá vált állapotokat, csak a zárt oldalon való megjelentetést támogatom.
Tekintve, hogy angol nyelvtudással bírok, ezennel felajánlom szolgálataimat.
Gyerünk, hozzunk össze egy munkacsoportot, és kezdük el a munkát!
A minap épp betértem egy díszállat kereskedésbe itt szombathelyen és érdeklődve nézegettem a halakat, majd láttam szép kis fekete fantomlazacokat. Meglepődtem, hogy 300 ft az ára. No nem azért, mert sokallanám, hanem mert 2003-ban még Komáromban dolgozva 260-ért adtuk a fekete fantomlazacot. Nem hiszem el, hogy a közben eltelt 6 évben 40 forintot emelkedett az ára. Hisz folyamatosan arról hallunk, hogy a gáz, villany, víz s egyéb szolgáltatások, használati cikkek ára emelkedik. Hgy-hogy a díszhalak ára nem, vagy csak igen csekély mértékben változik?

A kereskedők és a nagykeresek próbálnak a költségeken faragni. Áremelésre nem is gondolnak. Nem csak most, korábban sem, féltik a piaci pozíciójukat a versenytársaktól. Így egyetlen megoldásként a halak beszerzési árainak leverése jelentheti. Erre remek eszköz a távol-keletről tucatszám beáramló tenyésztett hal.

Bejelentkezés a hozzászóláshoz
Számomra az egyik legkedvesebb halak a lazacok közé sorolt Nannostomusok. Nevük jelentése „kicsi szájú”, ami a magyar névben is megmutatkozik, őket hívjuk törpeszájú halaknak. Külföldön mint ceruzahal (pencilfish) néven terjedtek el. A törpeszájú elnevezés testi jellegzetességükből adódik.

rivalizáló N. beckfordi hímek

Bejelentkezés a hozzászóláshoz