Ázsia sügérvilága meglehetősen szegényes – és számos innen származó díszhalnak, melyeket köznapi nevükön sügérként említünk, valójában semmi köze a valódi sügérekhez. Így van ez a Badidae család tagjaival, vagyis a kéksügérfélékkel is, melyek a gurámikkal és labirintkopoltyús halakkal mutatnak közelebbi rokonságot, az Anabantiformes rendbe tartoznak. A 24 Badis és 6 Dario faj közül alig 1-2 terjedt el az akvarisztikában, alkalomadtán azonban hozzájuthatunk ínyencségekhez is. Így sikerült néhány burmai kéksügérre is szert tennem.

A burmaiBadis ruber kéksügér tudományos neve Badis ruber (Schreitmüller, 1923), mely élethűen leírja a halak vörhenyes színét. Magyarul és a legtöbb európai nyelvben azonban a ’burmai’ megnevezés terjedt el, persze nem véletlenül. Hosszú-hosszú éveken át a Badis badis egy alfajaként tartották csak számon őket, Badis badis burmanicus néven. A helyzet végül is csak a 2000-res években tisztázódott, amikor új fajokat is leírtak. Fontos megemlíteni, hogy két másik kéksügér fajjal is könnyű összetéveszteni a Badis rubert. Ezek egyike a sziámi kéksügér (Badis siamensis, Klausewitz, 1957), melynek sötét pöttyökből álló mintázata az oldalán inkább hosszanti irányultságú (szemben a B. ruberrel, ahol ez függőleges megjelenésű), bár ezt a bélyeget nehéz megfigyelni rajtuk. Ennél biztosabb megkülönböztetési pont a faroknyél mintájának szemügyre vétele. A burmai kéksügér esetén a faroknyélen egy nagy, markáns folt helyezkedik el (ennek színe türkiz vagy egészen sötétes), míg ez a folt a sziámi kéksügérnél csak nagyon kicsi, akár hiányozhat is. Emellett a Badis ruber három további foltot is visel közvetlenül a farokúszó tövében, addig ezek a B. siamensis esetében alig látszanak. A másik nagyon hasonló faj a thai kéksügér (Badis khwae), mely a Khwae Noi folyó endemikus faja, sehol másutt nem fordul elő. A bordó és türkiz színek ugyanúgy dominálnak rajta, mint a burmai kéksügérnél, azonban nála a faroknyél foltja valamivel kisebb, és az oldalán nincs sötét pöttyökből álló minta. A legbiztosabb azonosítási pont azonban a farkúszó bázisa: e faj egy függőleges, egybefüggő, türkiz színű csíkot visel itt, nem pedig kisebb foltokat.
Bár fajunk kis egyedszámban Laoszban és Thaiföldön is előfordul, fő elterjedési területét Mianmar (egykori nevén Burma) adja. Az Irrawaddy és a Sittaung vízrendszerében, mellékfolyóiban gyakorinak számít, de a Salween vizeiben is előfordul. Nem érdemes azonban e halakat a folyók főmedrében, nagyobb folyamokban keresnünk, sokkal inkább a holtágak, lassabb patakok, áradások, elöntött rizsföldek, csatornák vizeiben találkozhatunk velük. Ezek az élőhelyek dús vegetációjúak, gazdagok vízi növényzetben. A burmai kéksügér előszeretettel bujkál a növények között, még az egészen mocsaras helyeket is belakja. Akváriumban is célszerű hasonló környezetet teremtenünk számukra, medencéjük legyen vízinövényekben és egyéb búvóhelyekben gazdag.

CélszerBadis ruberű sötét tónusú talajt választunk medencéjébe, a fekete árnyalatú aljzat kiemeli színeiket. Búvóhely gyanánt nálam remekül beváltak a félbevágott kókuszdió héjak, a napjuk számottevő részét ebben töltötték a halak. Emellett természetesen próbálkozhatunk kőbarlangokkal vagy kerámia bujkálókkal is. Ágakkal és gyökerekkel természethű dekorációt alkothatunk. Érdemes megfontolunk úszónövények telepítését is, melyek tompítják a megvilágítást. Nincs szüksége erős fényre. 
A Badis ruber kifejlett kori testhossza 4-5 cm környékén alakul. Egy pár számára már elégséges egy 50-60 literes akvárium is, ha viszont csapatban tartanánk őket, akkor 90-100 literben gondolkodjunk legalább. Az ivarérett hímek territoriálisak lehetnek egymással, éppen ezért ha több hímet is tartanánk, gondoskodjunk kellő számú búvóhelyről és tágas akváriumról. A hímek egymás közti területvédelmét leszámítva rendkívül békés halak, igazi ékkövei lehetnek egy ázsiai biotópnak. Ideális választás mellé néhány kistermetű gurámifaj (törpe gurámi, ajakos gurámi, morgó gurámi), díszcsukák (csíkos csuka, kék díszcsuka, stb.), nyugodtabb márnák (pl.: rombuszsávos díszmárna), razbórák. Nem bántja a nano méretű halakat, legalább kifejlett amano garnéla méretű rákocskákat sem. Más Badis fajokkal tilos társítani őket a hibridizáció veszélye miatt.
Fontos, hogy nyugodt akváriumot kíván – az áramlás legyen csekély, és lehetőleg ne legyen a medence kitéve folyamatos emberi behatásnak, egy csendes sarokba állítsuk inkább. A víz kémhatása legjobb, ha semleges körüli (7-7,5 pH), viszont a keménységre érdemes odafigyelni, a lágy vizet kedvelik. Ha csapvízben tartanánk, érdemes legalább a térfogat adott hányadát ioncserélt- vagy ozmóvízre cserélnünk. Ez kiváltképp az eredményes tenyésztéshez fontos. A hőmérséklet tekintetében nem kényes, hosszú távon 22-25 °C megfelelő neki, de az ennél hűvösebb vizet is jól viseli, a lakásban fűtetlen medencében is minden további nélkül gondozható (akár 16 °C környékén is tartható). Rövidebb ideig a víz felmelegedését is tolerálja, így a nyári hőségeket is jól átvészelik, hiszen élőhelyén is nagy hőingásnak van kitéve. Nem mellesleg egészségükhöz is hozzájárul, ha télen tartunk egy-két hónapos hűvösebb nyugalmi periódust.
Ragadozó halak, a legjobb, ha élő és fagyasztott eleséggel tudjuk táplálni őket. Érdemes számukra planktont gyűjtenünk, artémiát is kapjanak rendszeresen, ezzel megőrizhetjük vitalitásukat és szemkápráztató színeiket. Kaphatnak még tubifexet, vörös szúnyoglárvát, grindált is, viszont mindhárom eleséggel óvatosan kell bánnunk – halaink ugyanis előszeretettel rákapnak ezekre, és nagyon hamar meghíznak tőlük, ami későbbi egészségkárosodáshoz, a szaporodási képesség elvesztéséhez is vezethet. Műeleségekre nehéz rászoktatni őket, de kellő türelemmel elérhetjük, hogy lemezes vagy granulált tápokat is fogyasszanak. Természetesen, ha meg szeretnénk őrizni színeiket és szaporításukkal is megpróbálkoznánk, feltétlenül kapjanak valamilyen élő eledelt is.

Badis ruberAz ivarok megkülönböztetése rendkívül egyszerű. A hímek jól észrevehetően nagyobbra nőnek, sokkal színpompásabbak és úszóik is megnyúltabbak, mint a nőstényeké. A Badisok tenyésztése nem számít kimondottan nehéznek, érdemes vele próbálkoznunk. Barlangban ívó halakról van szó, ezért is fontos, hogy legyen a tenyésztő medencében valamilyen alkalmatosság, például felfordított virágcserép, kerámia bujkáló, stb. A szaporításhoz kissé melegebb vizet használjunk (24-26 °C), a víz legyen lehetőleg lágy, semleges kémhatású. Párzás előtt a hímek varázslatos színeket öltenek, pikkelyeik tűzpiros és türkizkék színekben játszanak. Párban és háremben is ívathatóak, de több hím csak akkor legyen együtt a medencében, ha bőséges hely áll rendelkezésükre. Ívás előtt a hím becsalogatja a nőstényt a barlangba, ahol aztán megtörténik az ikrák lerakása. Az alomméret jellemzően nem haladja meg a 100 ikrát, fiatal halaknál akár már az 50 utód is jó eredménynek számít. Apai ivadékgondozás jellemzi a fajt, a hím agresszíven védi a territóriumát ilyenkor, még a nőstényt is elkergeti. A tenyésztő akváriumban érdemes ekkor már csak a hímet bennhagynunk az ikrákkal. Az ikrák néhány nap alatt kikelnek, de a kishalak leghamarabb egyhetes korukban úsznak el. Ezt követően a hímet is eltávolíthatjuk, ugyanis előfordul, hogy az elúszott kishalakból már fogyaszt. Az ivadékok eleinte a barlangban, annak környékén maradnak, s csak később kezdik el felfedezni környezetüket. Indítóeleségnek a banán- és walterféreg jó választás, emellett apró, frissen kelt artémiát is kaphatnak (amíg a barlang közelében mozognak, érdemes az eleséget koncentráltabban a kishalak közelébe juttatni). Idővel áttérhetünk a vágott tubifexre, nevelés közben esetleg elkezdhetjük szoktatni őket száraz tápokra is.

Szöveg és fotó: Liziczai Márk
Bejelentkezés a hozzászóláshoz

Naptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Bejelentkezés