Már csak néhányat kell aludni és újra itt a TerrraPlaza! Immár a hetedik! Mi ott leszünk Kedves Olvasó, ha találkozni akarsz velünk, gyere el Te is!
Te vagy az, aki összeszedte ezt a csipet-csapatot, és megbíztál mindannyiunkban. Ennél többet mit kívánhat egy zöldfülű akvarista hölgy?
Tudom mit: Koka elcseszett sütijét!
Pasa: Neked nem tudok elégszer és eléggé hálás lenni, talán a legegyszerűbb, ha Neked külön köszönök mindent!
Rónaszéki Peti szokásos alapossággal foglalta össze az akváriumok fűtésével összefüggő információkat.
Remete Mary munkája sem volt kevésbé munkaigényes, hiszen a nálunk jelenleg beszerezhető élő eleségállatokat szedte csokorba és gyűjtött össze róluk érdekes információkat.
Dóczi Csaba ApistoFan sok év után ismét vállalta, hogy kedves csinál az Apistogrammák tartásához.
Liziczai Márknak külön gratulálok, mert alaposan felkészült, folyamatosan -fejből!- adta az információkat és saját fotóival illusztrálta mondandóját.
Lehet gondolkodni, miről szóljon a TerraPlaza 8.!!!
Branco:ami késik nem múlik..majd összeszedem a mondanivalómat,és akkor talán más is telik majd tőlem mint a révületben való mosolygás halaid láttán!
Mac:egyszerűen csúcs a fotóalbumod..nem bírtam magammal,és kettőt kommenteltem is.Az egyik olyan csúcs,hogy kiemelten kellene szerepeltetni-de nem mondom el melyik!
Egy halbarátnak minden hely kevés,és minden kiállítás nulla,ha nem napi 24 órában tart nyitva. ...Ilyen,és ez a miénk is.Olvasgattam máshol is,sajnos vannak olyan negatív kicsengésű és személyeskedő hangú post-ok is,melyeket feledni akarok.Minden előadónak gratulálok már most!A készített videó még nem elérhető,de amint az lesz az elsők között fogom valamennyiőtök előadását többször is végig nézni,végig izgulni!Igen..izgulni is,így utólag szurkolva nektek hogy minden eszetekbe jusson ott fenn a színpadon amit mondani szeretnétek,amit említenétek.Tudom milyen érzés amikor az ember saját tudását akarja minél jobban átadni a hallgatóságnak,és azt is tudom hogy az őszinte jó szándék milyen érzéseket vált ki magából az előadóból is...
Most mégis Márkot említeném csak...őt szoktam "húzni" a chaten a latin miatt.Ugyanakkor tudom hogy pontosan ő az aki éjt nappallá téve készül minden témában.Ő az aki még sokra viheti az elméleti téren-mert élő halakat csak módjával adnék a kezébe!
T.:Gábor
http://www.akvariummagazin.hu/index.php?view=image&format=raw&type=img&id=1304&option=com_joomgallery&Itemid=233
http://www.akvariummagazin.hu/index.php?view=image&format=raw&type=img&id=1305&option=com_joomgallery&Itemid=233
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Valóban egy igen színvonalas kiállítást láthattak azok akik ellátogattak a helyszínre a borongós idő ellenére. Kígyókból, békákból, denevérekből és pókokból akkora volt a választék, hogy még egy sokat tapasztalt boszorkány is zavarba jött a hatalmas kínálat láttán. A Hüllők közül jó pár igen ritka, CITES példány is képviseltette magát gazdáján keresztül. A "bogarasoknak " sincs okuk panaszra, a kiállítók szebbnél szebb lepke, és más rovar preparátumokkal érkeztek. A sós víz kedvelőiről sem feledkeztek meg több tengeri akvárium is be volt üzemelve, felszerelésekből, tanácsadásból sem volt hiány. A kicsik és nagyok egyaránt élvezték az amerikai törpemalacok simogatását, bár én személy szerint szívesebben láttam volna őket nyárson, vagy tepsiben szép pirosra sülve
Én most először voltam árusként a TP-n, de azt kell hogy mondjam nem bántam meg. Jó volt találkozni veletek! Neveket nem írok mert még kihagyok valakit. Mivel eljött velem akvakertész barátom Roland is segíteni a barátnőjével, volt lehetőségem kicsit körülnézni. Tényleg tömeg volt, remélem már gondolkodnak a szervezők egy nagyobb helyen:)
Sikerült a Cory gyűjteményemet gyarapítanom, melinit hoztam Juhász Janitól. Egy kedvenc halamat is sikerült néhány év után ismét beszerezni, Copella arnoldiból két párat.
Szotyika: Már én is éppen kérdezni akartam Pasától, hogy hol vagy. Gyakorlatilag egész nap kerülgettük egymást. Azért jó hogy rákérdeztél.
Halőr: Rábíztam volna a halakat Rolira;) ...
Sáska: Már nézem a helyet a "szürke" guppiknak.
Durva fél órás csúszással a nyitáshoz képest érkeztem, egyből AME asztalhoz vezetett az utam. Szokásos könyv és magazináradat és fergetegesen jó baráti hangulat volt. Halas dobozok megtömve sorakoztak (no meg pár tálca süti és egy finom kis csokitorta :-D ).
Volt előrendelésem Gyulától nem is kevés, de azért körbefutottam 1-2X a börzét, így a végére sikerült két doboz halat összeszednem, és nagyon jutányos áron a mennyiséghez képest. Branco és Texi Corydorasait, Balázs límiáit külön kiemelném, mindegyiküktől biztos vagyok benne, kiváló minőségű halakat hozhattam. Branco-val sikerült többet beszélnem, mint "AME-asztalon kívüli eladók", már bocsánat ezért a szóhasználatért, de talán a vásárlók tömegének és a beszélgetési lehetőségeknek arányát így tudom leginkább kifejezni. Balázs és Texi asztalánál kicsit "verekedni" kellett a "finomságokért", tényleg sokan voltak. Az ikrázó fogaspontyok, L harcsák kínálata is bőséges volt, akárcsak a Corydorasoké, amiből még több kiállítónál több fajból is lehetett venni.
Szlovák kollegák szokásos módon gyönyörű berlini xifókat hoztak, illetve egy másik eladónál egy kedves kis Synodontis decorusra tettem szert. Kiállított betták és guppyk is egytől egyig pompásak voltak, a növényfelhozatalt már meg sem említem, több stand rakásra tömve zöldségekkel! A hüllőkre külön nem is maradt időm, mellesleg a tömegen való átverekedés 2-3 halbeszerző kör után nem volt kevés!
Szotyika, Mátéfi Gyula, Kokáék és Pasáék, Mary és még sokáig sorolhatnám, sok kedves kollegával beszélgettem. Gyula előadásának csak a végét csíptem el, a törpesügéreset meghallgattam, nagyon érdekes volt. Az, hogy én is előadó lehettem külön öröm, élmény, de méginkább hatalmas megtiszteltetés volt, amiért külön köszönetemet fejezem ki.
Egy szó mint száz, szuper volt!
Én a másik oldalról szemléltem az eseményeket és már reggel 7 körül részesévé váltam. Ha egy szóban tudnám kifejezni, akkor azt írnám, hogy őrület, de tényleg, legalábbis nekünk, akik messziről érkeztek. Kapkodás, hajtás, vevők tengere, ami rám annyira nem zúdult, de szomszédomra annál inkább. Egy előnyét láttam az egésznek, ami miatt főként kimentem, hogy így több emberrel, (az én szemszögemből nézve) több guppi szimpatizánssal ismerkedhettem meg, mintha csak vásárlóként megyek. Könnyebben tudtam beszélgetni a témáról, így, mintha be kellett volna húzódni egy sarokba és úgy társalogni, viszont felületesen csak, mert a beszélgető partnereimet általában ellökdösték...
Egy szó, mint száz, megéri kimenni hobbi tenyésztőknek, de fel kell készülnie mindenkinek arra hogy enni nem fog tudni (már ha olyan halakat visz ki, amire tényleg van érdeklődés).
Üdv; Sáska
U.I.: Külön öröm volt beszélgetni Karancs, Mary, Szotyika, Mátéfi, H Zoltán kollégákkal, de Halivadék is jó fej volt, valamint asztalszomszédom Branco is nagyon szimpatikus személyiség. Márk24-el is sikerült találkozom, beszélgettem kicsit Epet Norbiékkal, valamint nyilván a régi nagy öregekkel, Pasa és kedves neje, Peters, Koka és férj Ura, Peca, Zdeno és Pometkó Norbi is kijött asszonypajtásával.
Ja, és köszönjük a házi Islert, életmentő volt úgy a vége felé...
Köszi a te "jelentésedet" is-a hangulata utánozhatatlan!A jövőre nézve már tudod is a saját feladatodat:emelt fővel járni..így meglátod az asztalok mögötti világot is,mely megvallom engem már a TPG-n is igen érdekelt.
Branco szerencséje hogy én nem voltam-másképpen rojtos szájjal a sok beszédtől,és egy vas forgalom nélkül mehetett volna haza-én nem bírtam volna elszakadni tőle és halaitól!
Felvetődött egyébként egy kollégánkkal egyetértésben az,hogy talán jövőre lehetne egy baráti találkozót is szervezni valamely semleges helyen-és börzéktől függetlenül!Megvallom engem rendkívüli módon érdekelnek a kollégák..én szeretnék mindenkit megismerni.:)Semleges helyként talán mesterünk,vagy tenyésztő ismerősünk udvara szolgálhatna...na ezek valóban semlegesek!
A börzével kapcsolatosan én még mindig várnám az ott eladóként,vagy előadóként résztvevő kollégák visszajelzését is-de türelmes vagyok,és előre is megköszönném!
T:Gábor
rengeteg új emberrel ismerkedhettem meg, aminek nagyon örülők.
a TP az gigászian televolt emberekkel, olyannyira hogy néhol el sem lehetett férni.
én részemről egy kicsit keveselltem a halas részt de így is kb 20 x végignéztem a halakat, és igen a halakat anyira hogy már majdnem záráskor kérdeztem meg Pasát hogy Branco merre van. Majdnem lementem hídba mikor azt mondta hogy egész nap ott árult kb 20 méterre tőlünk. Ja azt tegyük hozzá hogy én az asztalokat néztem és nem is néztem hogy ki is van írva a neve.
Attila
A tenyészetek újbóli reneszánsza eljöhetne ismét...én komolyan mondom hogy szeretném egyszer az életben meglátogatni a tőlem igen messze lakó tenyésztőket is.Nem azért hogy faggatózzam..hanem a kontaktus miatt.Valahogy gyermekként belém ivódott a tisztelet-persze tudom,ez azért van mert engem ez a része érdekel!
Köszönöm hogy te is elmondtad tapasztalataidat!
T.:Gábor
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Lucius, én bottal is alig bírok menni, de mégis jól éreztem magamat. Tény, hogy mostanra már annyira kiforrotta magát a közös börze, hogy új helyszín választása esedékes. (Előbb nem is lehetett volna, mert több évre kötött szerződést nem lehet megszegni.)
Kifejezetten élveztem, hogy végre olyanok is eljöttek halaikkal, akik évek óta nem. Külön öröm volt látni, hogy a nagy öregek is tiszteletüket tették: Dr. Szita Géza, Küf (Dr. Rupnik Éva), Karancsalja lányával, Peters, Dóczi Csaba (aki közel 20 év után újra előadást tartott!!!) Koka családostól, Ugrósáska (pazar guppykkal). Az "újoncok" közül Mátéfi, Szotyika, Halivadék és felesége Réka, Lukács Attila, Toist, via_mala (régóta AME tag!), Liziczai Márk.
Ezúton elnézést kérek azoktól, akikkel találkoztam, de elfelejtettem megemlíteni nevüket!
Ahogy körbebicegtem még a hüllősök közül is sokan kedvesen üdvözöltek, néhányuktól még puszikat is betakarítottam.
Új kapcsolat jött létre az AME és az Elveszett Állatok Alapítvány között. Az alapítvány célja a gyerekek (óvodástól középiskolás korig) nevelése a felelősségteljes állattartásra. A kapcsolat már megvan, úgyhogy a magam részéről nem fogom hagyni, hogy kárba vesszen, hisz' az Egyesületünk célja is hasonló.
A Green Aqua felülmúlta önmagát, már megint... Szép növényeket kaptam, amiért külön hálás vagyok, mert úgy adták a kezembe a zacsit, hogy azok gyógynövények (közben sűrű pillantásokat vetettek a fénykardomra.
E-pet szakított régi szokásával, és pompás guppy (igaz, csak hímekkel), és bettákkal volt jelen.
Állapotom nem engedte, hogy végig ott maradjak, de így is nagyon jó érzéssel jöttem el.
Az előadásomat Pasa tartotta meg, de várom a felvételt, hogy leellenőrizzem a Mestert. Ha eltért a szövegkönyvtől, hátrakötöm a sarkát.
Előrendeltem halakat lista alapján, egyik csapat mint a nagykönyvben, a másikat nem értem miért hoztam el olyan mikroszkopikus, bolti áron.
Azért jó az előérzetem a jövőre nézve tenyésztői szemmel, mikor már a kupec is tenyészetként próbálja eladni magát mindenképp azt jelzi, hogy emelkedik a tevékenységünk ázsiója.
üdv:Lucius
T.:Gábor
Az előadóknak sok sikert,és kevés lámpalázat....minden téma igen ígéretes,és örömmel olvastam hogy felvétel is készül-nagyszerű!
Az eladóknak hatalmas forgalmat-rengeteg új ismeretséget,netán újabb üzleti kapcsolatokat kívánok....a börze végeztével csak az üres dobozokat,akváriumokat vigyétek haza-és semmit amit eladni szándékoztatok!
Én e napon másik hobbimnak hódolok majd,illetve halőri feladatokra vagyok hivatott...viszont van olyan történés a parton,melyről majd képpel is beszámolok cserébe a ti élménybeszámolótokért!
Balesetmentes közlekedést,jó egészséget valamennyiőtöknek!
T.:Gábor
Ui.:nem szentségtörés...de nézzetek körül minden standon..ki tudja,talán még a hüllősök,díszmű árusok,sőt a dekorációkat felvonultató kereskedők is inspirálhatnak jó ötleteket,hasznos látnivalókat!
Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.
Az alábbi halakat viszem a Terraplazara:
Altolamprologus calvus /black pectoral/ 5-7 cm
Neolamprologus leleupi 5-6 cm
Neolamprologus caudupunctatus 5-6 cm
Ectodus descampsi/előrendelésre/ 5-6 cm
Nanochromis transvestitus 4-5 cm
Pelvicachromis taenatus kienke 4-6 cm
Pelvicachromis taenatus red niger 5-7 cm
Apistogramma kakadu 4-5 cm
Apistogramma hongsloi gold red 3-4 cm
Apistogramma agassizi super red 4-6 cm
Apistogramma agassizi fire red 4-6 cm
Apistogramma pandurini 5-7 cm
L333 4-7 cm
L134 9 cm
L169 4 cm
L144 4 cm
L144 fátyolos 4 cm
Anci super red 4 cm
LDA16 5-6 cm
Anci sp. rio paraguay 3-5 cm
Corydoras elegans 3,5 cm
Corydoras sterbai 4 cm
Red és Black Crystal grade S (tovább elő rendelésre grade SS és SSS)
A halak és a garnélák mind saját szaporulat
Vass Lajos
Ezeket a halakat viszem a Terraplazara :
Garra rufa
Notropis chrosomus
Corydoras aeneus neon green
Ancistrus L45
Anci. arany
Anci. arany fátyolos
Anci. super red
Anci. super red fátyolos
LDA16
LDA16 fátyolos
Neonhal
Guppi sárga,piros,kobra
Guppi pink moscow
Szifó bécsi-normál,líra,simson,albin
Szifó berlin-normál,bicolor,tricolor
Xenopus laevis albin
CPO
Procambarus alleni
Procambarus clarkii ghost
Procambarus marble
Csiga:
Anentome Helena
Planorbella blue,duryi orange
Garnelák:
Fire red
Sakura
Sakura orange
Rili
Blue pearl
White pearl
Babauti grün
Indian zebra
A halak előre is megrendelhetők.
Üdv. Zdeno.
A Gigantea az immár 6 alkalommal megrendezett TerraPlaza extra kiadása.
A teljesen egyedi témájú rendezvény újra és újra egyedülálló élményt nyújt vendégeinek, melyet az immár sokak által megismert leírhatatlan hangulat jár át.
A Viharos Múlt, és a Még Viharosabb Közelmúlt ellenére bizalmat szavaztak nekünk, akvaristáknak, amit szívből köszönök!
Röviden nem lehet leírni, de ha mégis ki kellene magam fejezni ilyen módon, csak annyit tudnék kipréselni magamból, hogy ... FELEJETHETETLEN!!
Eddig még nem látott színvonal, méret és minden, ami a terrarisztikához és az akvarisztikához szükséges. Kétnapnyi tömény gyík, pók, kígyó, kaméleon, tücsök-bogár, hal, rák, tengeri malac és sok más, ami a „szemnek és szájnak ingere”, azaz annak, aki haza szeretett volna vinni valamilyen állatot, biztos talált magának megfelelőt! A látogatók megtekinthettek ritkaságokat, köztük törpe kajmánt, kockáspitont és talán ami a legritkábbnak mondható, egy keselyűteknőst.
Az egész napos előadások hosszúak és tartalommal telítettek voltak, amik odatapasztották az érdeklődőket a színpad elé. A büfében található meleg kenyérlángos is finom volt, nagy, és az ára is elérhető. A vasárnapi napon kivonult a helyszínre egy rádió, akik reggel fél 11től, délután 5ig folyamatosan közvetítettek a rendezvényről, közben interjúkat készítve állatokkal kapcsolatban.
A két nap alatt nagyon sok emberrel beszélgettem, kicsit részletesebben és hosszabban volt időm körbenézni és fotókat készíteni a börzén.
A végén, de nem utolsó sorban, szeretnék köszönetet mondani annak az embernek, aki ezt lehetővé tette a kiállítóknak és a látogatóknak egyaránt. Aki ezt a hobbit a kis országunkban a legnagyobb erővel népszerűsíti. Aki nélkül a TerraPlaza csak egy üres szó lenne(ami persze nem is létezne)…
Köszönjük Kárpáthegyi Péter!
Képek elérhetőek a TerraPlaza Facebook oldalán. www.facebook.com/terraplaza
Weboldal: www.terraplaza.hu
Én azért húnyok egyet.
Remélem, hogy a fórumtársak közül sokan eljöttök!
Tudom hogy sajnos páran nem tudtok jönni-de lesz még lehetőség!Aki szeretne személyesen velem találkozni,lesz lehetősége:fekete bársonyban,kék AME pólóban fogok virítani-és nagyon szeretném ha minél többen akár csak egy baráti kézfogásra is,de megszólítanátok.Teljesen más a személyes kontaktus mint az interaktív beszélgetés..hobbitársak vagyunk,tartsunk össze!
Mindenkinek a lehető legjobb hangulatú nézelődést-vásárlást kívánom,az előadásokhoz pedig sok élményt....
Baráti tisztelettel valamennyiőtök felé:Gábor
A cikkben könnyed beszámolót olvashattok az Interzoo 2. napjáról. Remélem nem haragszotok meg a poénokért. Aki szakmaibb témára vágyik, mindenképp keresse az Akvárium Magazin következő számát, illetve keressen minket a Terraplaza Gigantea-n!
Majd két év múlva megint lesz efféle folytatásos "kisregény".
Csúcs...a veletek lévő hölgyre vigyázzatok,a mestert ne hagyjátok ott maradni!
Valóban telitalálat ez a naponkénti rövid jelentés,nagyon köszönöm az ötletgazdának!
T.:Gábor
Szerkesztőségünk kis csapata megérkezett az Intezoora. Terveink szerint minden nap készítünk nektek egy napi beszámolót.
Az első napon - mint a mérgezett egerek - ahányan voltunk (9 fős kontingens) annyi felé széledtünk szét.
A cél: bejárni, és feltérképezni az esetleges "célpontokat".
A végeredmény: célpontok bemérve, lábak térdig elkopva.
A második nap - az előzőhöz képest - öt órai teadélután volt.
A fentiek nem tűnnek nagy dolognak, de ha figyelembe vesszük a kiállítás (bocsánat, de a hitelesség kedvéért kénytelen vagyok leírni) bazi nagy területét - Peterstől már megtudhattátok, hogy meghaladta a 100 000 négyzetmétert -, tiszteletreméltő teljesítmény 2 nap alatt.
A hangulat szuper volt, leszámítva az elindulás előtti perceket, amikoris rájöttem, hogy a fényképezőgépemet otthon hagytam.
Szvsz, reszkess Interzoo, mert két év múlva megint megyünk!
Érezzétek a legjobban magatokat,töltődjetek föl infókkal-aztán sok sikert mindenben!
Tisztelettel:Gábor
Február 12-én hatodszorra is megrendezésre kerül a TerraPlaza Expo. Mi ott leszünk, várunk téged is!
Attila
Az idén 100 esztendős magyar akvarisztika lehet, hogy csak egy szál Vallisneriával kezdte egy 5 literes befőttesüvegben, de az akvakertészek is nagyon sokat tettek azért, hogy hobbink nagy mértékben fejlődött, és gazdagodott.
A látogatószámot is lehet tudni, 3400 látogató jelent meg. Mivel már 9-től lehetett bemenni és sokan jöttek délután, valamint több pénztár is volt, így eloszlott a tömeg, nem alakult ki sor a bejáratnál.
Számomra az volt felettébb érdekes, hogy mennyire eltolódott a rendezvény akvarista része idén a növények irányába.
üdv
Különösen sokat profitáltam Molnár Bálint előadásából, aki felfedte, hogy egyes növények kiválasztásánál mire kell ügyelni, ill. miként lehet és kell akklimatizálni a növényeket.
Gosta pedig az egyszeri akvarista számára is érthetően felfedte a genetika titkait, amiért külön köszönet néki!
Száz fölötti kiállítóval nyitott -a hidegre való tekintettel- már 9 órakor a vásár. A regisztrált 112 árusból néhányan (5-6) nem jelentek meg, de így is húsznál több díszhalas standon árultak halakat, garnélákat. Egyetlen árus volt, aki kitiltása ellenére megjelent ugyan és kipakolt egy más cég asztalára, őt az őröknek kellett kitessékelni a teremből. Mit ne mondjak, elég szégyenteljes volt ez az esemény és az árus viselkedése (az asztal tulajdonosára is).
Úgy tűnt, hogy kevesebb látogató lesz, ami a nap folyamán be is igazolódott, de a halasok forgalma így is meghaladta az előző rendezvényét. A terrarisztikai vásárlók viszont gyengébb forgalmat bonyolítottak, sokan csak nézelődni jöttek ki.
Nem volt tömeg, a hangulat viszont remek volt, és bőven volt idő beszélgetni ismerősökkel és ismeretlenekkel egyaránt.
Az előadásokon 60-80 fő jelent meg. Igyekeztünk rövidebb előadásokat szervezni, és úgy láttam ez bevált, mindenki végigülte a programokat, és kérdeztek is a végén.
A GreenAqua látványos akvárium-telepítéssel dobta fel a hangulatot, igen pozitív visszhangja volt ennek a programnak is.
Érdeklődni pü-ben vagy
00-42-1907899208 számon.
Garra Rufa
Notropis Chrosomus
Microrasbora Galaxy
Neónhal XL
Lamprologus Leleupi
Nothobranchius Guentheri
Nothobranchius Ugadensis
Aphyosemion Austral Gold
Anci LDA16 fátyolos
Anci fátyolos
Anci L45
Corydoras Habrosus
Guppi sárga,piros,kobra
Szifó Bécsi normal,líra,szimszon
Szifó Bécsi Albin normal,szimszon
Szifó Berlini,tricolor
Szifó Piros normal,szimszon
Szifó ZP metál
Szifó Kohako
Anentome Helena
Planorbella Blue
CPO
Cambarellus Montezumae
Procambarus Alleni
Procambarus Marble
Caridina Indian Zebra
Neocaridina White Pearl
Neocaridina Fire Red
Nagy részt saját tenyésztésű halak és garnélák / nulla import ! / !!!
Lehet előzetesen is pü-ben kérni !
Márvány vitorláshal 200.-
Fekete fátyolos vitorláshal 300.-
Panda páncélos harcsa 300.-
Foltos páncélos harcsa fátyolos 200
Aranyanci 300.-
Kékfarkú fogasponty /Alfaro cultratus / 300.-
Berliner szifó 130.-
Bécsi szifó 150.-
Narancs szifó 180.-
Showa szifó / Trikolor / 300.-
Lyra szifó / berliner , bécsi , narancs / 300.-
Vörös neonhal 220.-
Fátyolos ramirezi 420.-
Snowball garnéla 150.-
Shakura garnéla 700.-
Yellow fire garnéla 700.-
Blue pearl garnéla 700.-
Altolamprologus calvus
Cyprichromis leptosoma chaitika tenyészpárak + növendékek
Apistogramma: agassizi, hongsloi (gold red), kakadu, windhelmi, elisabethae, inka, pandurini tovább tenyészpárok: agassizi, kakadu, inka
Cordydoras sterbai, elegans
Garnélák: black crystal grade S, new bee, blue pearl, blue brown bee (előrendelésre)
név db méret ár
Neonhal 200 ~1,5 700ft/10db 1300 ft/20db
Neonhal 50 ~3 120 ft/db 1100 ft/10 db
Narancs neonhal 50 ~1,5 1100ft/5db 2000ft/10db
Narancs neonhal 10 ~3 3000ft/10db
Gyémántfejű neonhal 20 ~3 1200ft/5db 2200ft/10db
Sturisoma foerschi 20 5-8 5-800 ft/db
LDA16 20 3+ 400 ft/db
Arany anci 30 3+ 200 ft/db
Arany anci pár 2 6+ 3000 ft/pár
Barna anci pár 2 8+ 2000 ft/pár
Loricaria filamentosa 10 6-7 500 ft/db
Loricaria filamentosa XXL 6 12 1200 ft/db
Corydoras aeneus 50 3+ 120
Corydoras axelrodi 30 3+ 550
Corydoras black venezuel 20 3+ 350
Corydoras panda 50 3+ 300
Corydoras panda fátyolos 10 3+ 500
Corydoras elegans 20 3+ 300
Corydoras mate 20 3+ 390
Corydoras similis 30 3+ 390
Corydoras paleatus 40 3+ 150
Corydoras paleatus,albínó 40 3+ 150
Corydoras sterbai 35 3+ 490
Corydoras trilineatus 20 3+ 450
12:00 a jövő szűrése, a hatékony szűrés „gyökerei” (Rónaszéki Péter)
12:30 akváriumi és terráriumi növények (Molnár Bálint, Moliflóra)
13:00 Akvakertész verseny 2011. (HAC) összefoglalója (Néder Attila)
13:15 így készült… az 1. helyezett akvárium bemutatása (Bőhler Krisztián)
13:30 genetikai alapok (Ágoston Erika)
14:00 Garra rufa Spa. (Szilágyi László)
Pasaréti Gyula 30/9905063 vagy
vitorláshal sötét, fekete 200.-
endler guppi 100.-
arany endler 200.-
Heterandria formosa 200.-
Poecilopsis prolifica 200.-
Ameca splendens 200.-
papagáj platti (élénk, vegyes színek) 200.-
aranygurámi 120.-
kék gurámi 100.-
gyöngygurámi 120.-
kávélazac (Hyphessobrycon tacasei) 200.-
neonhal 80.-
fekete neonhal 100.-
serpalazac 120.-
szumátrai díszmárna (sima és arany) 80.-
brokát díszmárna (schuberti) 100.-
malabári dánió (nagyok) 150.-
színjátszó dánió 80.-
Corydoras paleatus 120.-
Corydoras nanus 250.-
Corydoras panda 250.-
Corydoras weizmani 2000.-
Corydoras trilineatus 450.-
Corydoras pygmaeus 200.-
H. thoracatum 100.-
narancsrák (Procambarus clarkii „orange”) 500.-
mexikói axolotl (8-10 cm) 600.-
élő eleségállatok (vörös és fehér szúnyoglárva, televényféreg) 200.- /csomag