Egy kiállítás margójára

ImageTöbb éves kihagyás után ismét összeállt egy látványos kiállítás az Akvaristák Magyarországi Egyesülete rendezésében. A rendezvény az  "Akvarisztika ma" címet kapta, hiszen úgy tűnik a mai akvarista tábor fontosnak tartja, hogy ezt a hobbit kellően reklámozza, és ennek érdekében hajlandó tenni is. Ahogy a Köszöntőben írtam: 2005. a konkrét feladatok éve, és ennek egyik része a kiállítások szervezése.

A közel 7000 liter víz már magában is sok, de ha ezt 30 méteren mutatják be, akkor igen látványos is. A kiállított halak -legyenek azok bármely földrészről valók- lenyűgözték a látogatókat.
 A munkálatok már hónapokkal korában elkezdődtek, hiszen az akváriumokat újra kellett hátterezni, ill. újabb háttereket is kellett készíteni. Többféle háttérkészítési technikát ismerhettek meg az érdeklődők, de mivel a munkálatok jórész munkanapokon zajlottak, sajnos csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. A látogatók egyből észrevették a fantasztikus háttereket, és többen kaptak kedvet közülük, hogy maguk is építsenek majd otthon a saját akváriumukba hasonlót.
A kitűnő szervezésnek köszönhetően a kiállítás technikai része 6 óra alatt került felállításra. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy az állványok a helyükre kerüljenek, az akváriumokban víz legyen, és kiépítésre kerüljön a szűréstechnika ill. a levegőrendszer. A jól előkészített munkálatok összehangoltan, zökkenőmentesen zajlottak. Mindenki tudta mi a dolga, mire kell figyelnie.
A kiállítók is kitettek magukért. Az afrikai földrészt a nagy tavakból származó afrikai sügérek, a háton úszó harcsák és a kongólazacok képviselték. Közép- és Dél-Amerikából neonhalak, algaevők, törpesügérek valamint nagytestű sügérek adtak ízelítőt. A pécsi klub is dél-amerikai medencét rendezett be. Rákokat láthattunk Észak-Amerikából és Ausztráliából, de a legkisebb földrészről kalászhalak is jöttek a Kelet-Magyarországi Akvarista Egyesület képviseletében. Ázsia a labirinthalak kontinense. Igényesen berendezett ázsiai biotópot mutattak be a győri akvaristák. Hazai halak is érkeztek két akváriumba.
 Az 54 darab 12 literes akváriumban -eddig itthon még be nem mutatott- garnélák és rákok, valamint új elevenszülő halak és ikrázó fogaspontyok kerültek bemutatásra. A legnagyobb sikert az apró növésű Poecilia endlerik aratták. Volt olyan látogató, aki ezeket a csöppségeket órákon át nézegette, és nem tudott betelni a látványukkal.De el kell mondani azt is, hogy Magyarországon ennyi garnélát ill. rákot még nem mutattak be soha!
A rendezvényen iskolai csoportok számára "rendhagyó biológiaórákon" kerültek bemutatásra a földrészenként elrendezett akváriumok lakói. A gyerekek láthatóan élvezték a sok információt és tetszett nekik, hogy akár kézbe is vehették az állatokat (rákokat).
A kiállítást akváriumi vízinövényvásár, élő eleség-állatok bemutatója, szakkönyvek valamint akvarisztikai témájú fotók kiállítása színesítette.
Az Akvaristák Magyarországi Egyesülete erre az alkalomra pólót nyomatott többféle méretben, amiből a kiállítás ideje alatt vásárolhattak is a látogatók. A megmaradt pólókból még rendelhető néhány darab az Egyesület vezetőségétől.
Az első hétvégén került sor az Akvarista Napok 2005 rendezvényre. Első nap nagyon profi előadásokat hallhatott a közönség, többek között a planktonról, majd annak gyűjtéséről egy videó került bemutatásra. Édesvízi garnélákat és folyami rákokat, utána pedig tengeri gerincteleneket mutattak be az előadók. Második nap két fantasztikus előadásban volt részünk a hazai védett halfajokról ill. a halak színezetét befolyásoló tényezőkről. Minden előadó kitett magáért, alaposan felkészült a saját témájából.
 Az előadásokat több szekció ülése követte, ahol a jövő feladatait határozták meg a résztvevők.
 Kitűnő családi időtöltés volt a hétvégi gyermekprogramokon ill. szakmai előadásokon való részvétel. A kiállítás ideje alatt az egyesület tagjai az érdeklődőket szaktanáccsal látták el.
A kiállított halak elszállítása ill. technika lebontása 5 órát vett igénybe, természetesen ebben is sokan segítettek.
A rendezvényt közel 1000 felnőtt és több mint 700 gyerek látogatta meg. Reméljük, hogy jövőre ezek a számok sokkal magasabbak lesznek.
A kiállítás bizony csapatmunka volt. Ekkora feladatot csak így lehetett elvégezni. Amikor elkészült a kiállítás érdekes változásokat láttam a jelenlévők arcán. A ráncok kisimultak, a szemek pedig furcsán csillogtak. Már ezért is megérte!

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az odaadó munkáját!

Pasaréti Gyula
Bejelentkezés a hozzászóláshoz

Naptár

May 2023
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31
Bejelentkezés