18 óra előtt pár perccel kis létszámú, de annál lelkesebb csapatunk megjelent a bejáratnál, néhány vödör, zacskó, törölköző, csövek, csereszivattyük és hasonlók társaságában. A Viktória házban megnézhettük az amazonasi óriás tündérrózsát (és bimbóját), valamint egyéb rovarfogó növényeket, például ezt a szép kancsókát:
Ezután rögtön neki is fogtunk a munkának, a mulmozást/vízcserét, szűrőtisztítást és algátlanítást némi villanyszerelés követte, mert egy minden bizonnyal zárlatos pumpával sikerült levernem egy olyan biztosítékot, amit aztán nem találtunk...

Szerencsére a jó akvarista mindenhez ért, Pasa még az akrobatikához is, mert a pár centis peremen egyensúlyozva végül mindent átkötött - közben pedig szerencsésen kiderült, hogy eddig a levegő is a világításos időkapcsolóról ment, amit természetesen már nem úgy hagytunk ott. A nagytakarítás után jött a betelepítés, amit "hozott anyaggal" oldottunk meg, új, tágas lakhelyet kaptak mohák, cryptok, némi utricularia, paradicsomhalak, különféle pontylazacok, plattik, endlerek, algázók, garnélák és a többi.
Így nézett ki:
Az elkészült állapotról sajnos nem csináltam képet, mert a szűrők még nem tüntették el teljesen a mulmozás nyomait, de a különbség szembetűnő, különösen annak, aki járt korábban a Fűvészkert Viktória házában és megnézi ismét! 20 óra után valamivel végeztünk is, jó mulatság volt, remélhetőleg sok Fűvészkert látogatót "szereznek meg" az akvarisztikának a megszépült akváriumok!