Talán a leggyakrabban azt a kérdést teszik fel nekem, hogy mivel és hogyan szoktam etetni a garnéláimat, ezért most összefoglalom ezt a kérdéskört.
Tudni kell, hogy majdnem minden eleséget megesznek, a szabadban is leginkább különféle szerves törmelékeket, elhullott állatokat, algákat, moszatokat fogyasztanak. (Bár vannak köztük ragadozó fajok is, de most maradjunk a (Neo)caridináknál). Ezt a változatosságot próbálom én is biztosítani számukra, talán annyi különbséggel, hogy én elég kevés állati eredetű táplálékot adok nekik.
Minden másnap szoktam etetni, amikor nem etetek, akkor pedig baktériumkultúrát, ásványi anyagot, stb. adok nekik. Fontos, hogy annyi táplálékot kapjanak, amit 1-2 óra alatt meg is esznek, mert különben elkezd bomlásnak indulni a maradék és ez nincs jó hatással a vízminőségre.
És hogy mit is adok nekik…
Nálam vegyesen kapnak elég sokféle mesterséges és emellett persze természetes eledelt is. Ilyen-olyan algák gyakorlatilag az összes akváriumban előfordulnak, nálam valószínűleg több is, mint a legtöbb akváriumban, a meglehetősen gyenge világítás miatt, így ezt előszeretettel fogyasztják gyakorlatilag folyamatosan. Érdekes, hogy ahogy megfigyeltem leginkább a növendék garnélák szeretik, a nagyobbak már nem annyira. Itt megjegyzem, hogy aki az algák kordában tartása miatt akar garnélákat tenni egy akváriumba, akkor mindenképp az Amano garnélát ajánlom.
A legfőbb növényi táplálék, amit én használok az a spenót. Gyakorlatilag az összes faj imádja, ahogy bedobom, rögtön ellepik és elég rövid idő alatt elfogyasztják. Erre a célra jó a fagyasztott és a friss növény is, csak kerüljük el a túlzottan permetezett dolgokat. Én ezt nemes egyszerűséggel úgy oldom meg, hogy én “termelek” spenótot házilag. Nem egy bonyolult dolog, egy egyszerű balkon láda is tökéletes a célra. Leszedek pár levelet, kb. 1 percre beleteszem forrásban lévő vízbe, majd lehűtöm és mehet is az akváriumba. Ha nagyon sok levél van egyszerre, akkor lefagyasztom és később ezt a fagyasztott spenótot használom. Néha, ha eszembe jut és épp van a közelben, akkor szoktam adni csalán levelet és gyermekláncfű levelet is. Ezeket szintén forrázás után teszem be az akváriumba.
Amit még megemlítenék, hogy szoktam az ablakba kitenni kis gömb akváriumba vizet, amibe köveket teszek. Ezek egy idő után szépen bealgásodna. Mikor megkapnak egy ilyen követ, rögtön ellepik a garnélák. Ez pl. egy rendkívül hasznos módja a gömbakváriumok felhasználásának.
Én nagyjából ezeket a “természetes” eleségeket adom a garnéláknak. Van, aki ad fagyasztott artemiát, vagy élő tubifexet, meg még sokféle egyéb dolgot, én ezek közül egyedül az artemiát használom időnként.
Ezek mellett pedig elég sokféle “mesterséges” táplálékot is adok. Valószínűleg nem csodaszerek, de legalább így is változatosabb az étrend. Az utóbbi időben a különböző nagy cégek is elkezdtek garnéláknak szánt tápokat gyártani, illetve van nagyon sokféle direkt a garnélákra specializálódott gyártó is.
Szöveg és fotó: Szentgyörgyi István Szabolcs (Szentgyo)