Nos így 10 nap elteltével felocsúdtunk a halak elpesztrálásán és még dolgoznunk is kellett a héten. Nagyon kíváncsinak bizonyultok kedves csoporttársak, ezért hát összedobok egy kisebb cikkféleséget a Terra Plaza miáltalunk szemszögéből. :D
Kezdjük hát az előkészületekkel, ne ugorjunk egyből a mélyvízibe, a halak sem indulnak meg egyből a partnak! (Már amelyik!) :D
Eljött a szombat este azt hiszem mindannyiunk nevében írok ha azt a kifejezést használom "nem bírtunk aludni". Szotyi barátomon kívül senki sem járt még közülünk hasonló helyen, így elképzelhető hogy a helyiek látták is rajtunk na ezek tuti vidékiek. :D
Visszatérve mondandómhoz, elviekben 7 óra környékére fönt kellett volna legyünk Budán amit azt hiszem többé kevésbé teljesítettünk/tem is, ezért korai órára helyeztük indulásunkat 2:30-kor csörrrrrgött a vekker, 3:00 indulás.
Mikor mindenki elhelyezkedett nekivágtunk hát a 250 km-nek még a napnak ekkor híre sem volt. Elértük Békéscsabát mikor elkezdett szállingózni a hó, mivel ígérték a TV-s időjós barátaink nem lepődtünk meg de rálegyintettünk hogy ez nem lesz egy havas nap.
Kondorost elhagyva még tudtuk tartani a sebességkorlátot, de már folyamatosan hullott a hó és már már StarWars fénysebességgel közeledtünk úti célunk felé.
Cserkeszőlő előtt már az útburkolaton is megállt a hó és vissza kellett vegyünk tempónkból így csak nagyjából 75-80 km/h-val tudtunk csak hasítani.
Kecskeméten nem kaptunk jobb hírt, egy kedves megyénébeli, (földink) Németországból haza tartva adta le a drótot hogy a pályán csak egy sáv járható a másik havas.
Nekivágtunk hát! Irány Budapest! :D
Sajnálatunkra a pálya tényleg nem volt valami rózsás így tartottuk ezt a masszív és biztonságosnak érezhető tempót, ekkor már elviekben a nehezén túl voltunk laza 100 Km volt hátra.
Ha emlékeim nem csalnak 7 óra környékén vagy utána sokkalta nem, de megérkeztünk Pasához itt amit vittünk leadtuk majd teleraktuk a verdát és hajts mert még nincs vége igazán az útnak. Akit esetleg ez a rész nem érdekel nyugodtan ugorja át ugyanis itt kezdődik igazából a Terra Plázás rész. :D
_____________ ITT KEZDŐDIK A CIKK TÉNYLEGES TARTALMA!!!________________
Megérkeztünk hát, segédkeztünk bepakolni és ugyan még mindenki csak pakolászott mi már elindultunk felmérni mi merre és hányméter mert ugye az egész napot itt fogjuk tölteni, volt aki közülünk úgy gondolta megnézi majd a Dunát és elmegy plázázni mivel meg fogja unni a dolgot. :D Ez már akkor hazugság volt ahogy kimondta. :D
Ahogy belépett az ember elfogta az érzés "igen itt egy csomó pont olyan nemnormális ember van mint én" :D mindenfelé állatok, felszerelések és hát kedvesebbnél kedvesebb emberek mosolyogtak ránk és ha valamit csodálkozva néztünk megkérdezték hogy mondjanak e pár információt az adott állatról.
Hát természetesen ráztuk a fejünket vertikálisan helyeselve hogy igen-igen. :D
Ekkor még a valódi célt a ritka akváriumi fajokat még nem is igazán láttunk ugyanis ők még az akváriumokat vagy műanyag edényeket töltögették.
Elámultunk a hüllőktől engem személyesen a Törpe Gekkó fogott meg még Gábort a Madagaszkári Nappali Gekkó ragadta magához, mindkettőnk csodálkozva nézte a nyílméregbékákat, meg is fogadtuk egyszer igenis LESZ!
Elérkezett az idő úgy 4-5 kör után visszatértünk az AME standjához ahol a reggeli szívélyes fogadtatás folytatódott. Leültünk kicsit megpihenni mikor is Szotyi szólt hogy mindjárt 10 nyitás lesz és hát hogy lássunk is valamit a tömegen kívül elölről kezdtük a túrázást.
Az alsó szinten ahol az AME standja is volt magyarországi és külföldi díszhaltenyésztők (javítsatok ki ha tévedek) árulták portékájukat.
Már sajnálom hogy nem fotóztunk konkrétan de emlékezetemben még most is él miket láttam igen nagy darabszámban amiket a boltokban igen ritkán találok.
Egy pár a sok közül: Synodontis, albínó koi xifó, törpe gurámi (több standon is volt), farokfoltos díszküllő, baltahasú lazac, kolibrikal, neonhalak, Ancistrus-ból sima, fátylas, arany, albínó, és még egy foltos is amiben igazából Szotyi tud segíteni L valamilyen. :D De az elevenszülőkért rajongókat is elkápráztatták, a guppikból még sohasem látott színváltozatok, a kifejlett (Sajnos csak hím) Velliférák, mollik és miegymás. Morgóharcsát is láttunk, de még sorolhatnám tovább.
Délután aztán elhatároztuk vásárolunk is.
Sajnos volt olyan stand ahol a hüvös miatt a halak színe sem jött elő, így fedeztem föl a Danio erythromicron-t amelyből 6 példányt hoztam is magyar nevük Kéksávos Törpedánió, ő egy a régebben Galaxy Razbóra újabban Gyöngy Dánió-val rokon faj személy szerint kicsit szebbnek tartom de már bánom hogy nem hoztam a galaxy-kból is. :(
Hosszas vacillálás után én a nap végén még vásároltam egy 6 fős kolibrihal csapatot is (köszönik mindenki jól van) :D
Növények tömkelegével találkoztunk személy szerint nekem moha hiányom volt így hosszas vacillálás után vásároltam is, napvégén természetesen mikor már a szebbeket elvitték, de jól jártam, azt nem mondom el miért. :)
Úgy érzem lassan sok lesz a szöveg ugyanis ha valaki meglátja nem fogja elolvasni, de akit érdekel a dolog úgyis végigbámulja. :D
Idő közben elérkezett az idő megkezdődtek az előadások, jelentem 2,5 előadáson részt is vettem.
Igazán hasznos információk voltak az Akvarisztika buktatóiról, a másik előadáson akváriumi és terráriumi növényekről volt szó, ezekről is elég sok mindent megtudtunk, vannak még kincseim itthon amelyek nehezen beszerezhetőek.
Számomra a leg érdekesebb előadás Gyula Pasaréti-é volt sok dolgot hallottam vissza amiket Szotyitól hallottam már és sok új dolgot is raktároztam, még ma is a fülemben csengenek a szavai.
Az előadások után kilépve az előadóból döbbenten néztem az órára 15:30 és az embersereglet létszáma csökken.
Ez részben örömmel töltött el mert ahova nem fértem oda azt meg tudtam szemlélni jobban, részben viszont elfogott a tudat rövidesen vége a napnak, jobban mondva csak a Terra Plázának előttünk még egy hosszú út áll hazáig. :(
Újabb nézelődés vette kezdetét, hopsz, lassan 5 óra már pakolásznak az emberek, volt akinek az egész napos sügérgyüjtés nem volt elegendő, igen Gabi ha olvasod a cikket rád gondolok, az eladók pakolászását megzavarva ő még odament és ebből abból még kért olyan címszóval hogy mennyibe kerül ha nem kell hazavinnie a kedves eladónak. :D Felénk ez etnikumkodás :D
Szóval Gábor barátunk még újabb 4 sügérrel vigyorogva tért vissza rögtönzött bázisunkra az AME standjához, ekkor Szotyi mosolygott és azt mondta Gabi az már nem fér a boxba hozod a kabátodban. :D
Elkezdtünk hát kipakolni az autóba mikor is rájöttünk igen itt bizony egész nap szakadt a hó. :O Kiástuk hát csapzott piros traktorunkat a hó fogságából és miután nyakig pakoltuk halakkal, és amit segíthettünk és befért hozzánk betettük oda, nekivágtunk GPS-el visszatalálni Pasához. :D
Oda már szinte teljesen sötétbe érkeztünk, gyorsan be a halházba még ebből abból szeretnék vinni, látszott már a Mesteren hogy igencsak elege van a mai napból de még szánt annyi energiát hogy kihalássza azt a pár halat nekünk, persze ő közben folyamatosan csomagolt ugyanis minden halat újrazacskózott nekünk mégiscsak messzire megyünk ugyan ne purcanjanak már meg azok a számunkra felbecsülhetetlen kincsek.
Majd gyors búcsú talán 19 óra körül el tudtunk indulni haza, igen még mindig esett a hó és még mindig csak Budán botorkáltunk.
Na GPS mutasd merre van Kecskemét és hajrá.
Elindultunk hát haza, az autópályára felhajtva elégedetten nyugtáztuk igen haladni fogunk haza, úgy ahogy takarítják.
Sajnos ez pár km után az út ugyan jobb lett mégis 80-al majd később 60-al tudtunk haladni, ekkor még nem tudtuk az okát.
(Ezúton szeretném megköszönni az autópálya üzemeltetőinek hogy noha kifizettük a jegyet hogy haladjunk is ennek ellenére helyenként 40-50-el araszoltunk köszönhetően a 3 hókotrónak amik ugyan már semmit nem toltak de bőszen alakzatban suhanva tartották föl a forgalmat)
Körülbelül 21-órára értük el Kecskemétet ahol létszámleépítést végeztünk Barátnőm a koleszban maradt, így nekivágtunk a nagy útnak innentől tudtuk ha haladunk is akkor is nehéz lesz.
Haladtunk helyenként akasztva az órát(föl a visszapillantó tükörre) :D
Nagyjából 23:30-kor szakadtunk be Keresztúrra itt gyors kirakodás, pár szó sok sikert, Szotyi a kávét bedobta.
Itt azt hiszem meg is jegyeztem hogy szép estéd lesz. :D
Még egy megálló hazáig Gáborékat gyorsan kiszórtam és meg is indultam Sarkad irányába a kis piros traktorommal, ránézek az órára 23:55!!!! És még be kell álljak halakat ki, és hát a ritkább fajokat még szoktassuk is a vízkeménységhez. :(
Na ezen a ponton ha valaki azt mondja aludj csak majd én megcsinálom a halas részt helyetted akkor kezet ráztam volna vele és azt mondom KÖSZÖNÖM!!!
Elárulom 2:00 körül sikerült bedőlnöm az ágyba vidámság van reggel csörög az óra indulás melózni!!!
Nos a többit mindenki átérzi.
Szummázva a dolgot hazaállítottam: 6 db Kéksávos Törpedánióval, 6 db Kolibrihallal, 6 db Rózsalazaccal, a héten még Gabi adott nekem 4 Gyűrűs Bohóccsukát.
Mohával, fagyikajával, porlasztókövekkel, ja és 30 db guppit is hoztam de ezt nem magamnak. (Úristen minek annyi?) :D
Értékelve a dolgokat: Megérte? IGEEEEN
Elfáradtam? EEEEEEL
Visszamennék? TUTKERÁLY
Normálisnak tartom magam? NEMNYILATKOZOM! B)
Remek hangulatú írásodat köszönöm...
T.:Gábor
Nem hiszitek el de ez álmomban fogant ez az ötlet. Korán reggel 5 kor ezzel az ötlettel patantam ki az ágybol és egyből elkezdett járni az agyam hogy mekkora legyen stb.stb.
elöször is vázlatosan mutatnám be a művemet :) Leirást szerintem fölösleges hozzáfűznöm a képek magukért beszélnek :)










És müködés közben :)
T.:Gábor
Na és?
Az ötlet nagyszerű..de valóban már én is láttam pl.B.Gábornál hasonlóakat.Akkoriban el is határoztam hogy én is ragasztok ilyeneket-aztán maradtam a szintén Pasától ellesett PET palackosnál.
De azért csak dicséretes hogy van aki még a REM fázisban is ezzel él...és gyanítom vagyunk így páran!
Sikereket hozzá kolléga!
T.:Gábor
Attila
A Corydoras trilineatus tartása és tenyésztése
Corydoras trilineatus (Cope; 1872)

Az Amazonas -medence Kolumbia, Peru és Brazília, valamint a különböző folyam-rendszerek az őshazája ennek a gyönyörű, kis, 4-5 cm –re megnövő páncélos harcsának.
Kereskedésekben gyászfoltos páncélos harcsa néven található. Tenyésztése megoldott és viszonylag szapora faj.
Gyerekkoromban én is álmodoztam ezekről a páncélos harcsákról, de akkor még igen szegényes volt a kínálat és a pénztárcánk is. 2012-ben, nyár elején, először mentem fel Budafokra meglátogatni Pasaréti Gyulát és a híres halodáját. Ott láttam először ezekből a csodálatos corykból, amelyből azon nyomban kértem 8 db-ot. Kb. 6-7 hónapos, 3-3,5 cm-es halakat kaptam. Ne adjuk fel az álmainkat!
Visszatérve e kis halacskára, hazaérve már várta őket egy berendezett, 30*30*30-as (27 l) akvárium, melyet sima csapvízzel töltöttem fel , ami nálam 6 nk-val, és 6,5-7 pH-val rendelkezik, nagy örömömre. Szóval a csapból is lágy víz folyik, ami sok akvarista álma.
Mivel a halacskák még nem voltak ivarérettek, nem is agodtam azon, hogy mi lesz, ha ikráznak, és azt hogyan fogom kikeltetni. Hatalmas meglepetésemre az akváriumba helyezéstől számított 3. napon elkezdtek ikrázni. Ez azért is volt furcsa, mert a tényleges ivarérésűk 1 évesen lenne esedékes. Nálam ezt nem tartották be az ifjoncok, és simán elpotyogtattak 15-20 ikrát, mely igen csak kevésnek bizonyult. De hát mit is várhattam volna a fiatal halaktól, meg nem is számítottam rá.



Sok helyen azt írják, hogy kell nekik Anubias az ikrázáshoz, hogy arra rakják az ikrákat, és bár én is raktam nekik, de nem érdekelte őket, előnyben részesítették a jávai mohacsomót, és az akvárium üvegét.
A későbbiek folyamán átkerültek egy 42*28*20-as akváriumba, melyet 6 nk , 6,5pH-s vízzel töltöttem fel, talajt nem raktam be, csak egy kis adag jávai mohát. Mivel nálam legelőször is csapatban ikráztak így nem akartam szétszedni őket, azaz 3 nőstény és 5 hím volt a csapatban.
Vizűk 20% át hideg vízre cseréltem, azaz 24 °C-ról, 21-22 °C-ra hűtöttem, mely másnap már látható változást okozott a halaknál, és a hímek, mint a rakéták, úgy hajtották a nőstényeket, melyek nemsokára be is adták a derekukat, és megtörtént az a bizonyos T-pozíció, mely jellemző a Corydorasok párzására.
Az ikrázás jellemzően a reggeli órákban kezdődik, de elhúzódhat akár kora délutánig is.
Én a tenyészállatokat nem vettem ki, inkább az ikramentés mellett döntöttem.
A már előkészített ikrakeltető medence front üvegére ragasztottam a 3 nősténytől származó 1,8-2 mm nagyságú, mintegy 150-200 db ikrát, amik a 4-ik napon keltek ki 25 °C-on.
Az ikrákból való kikeléstől számított 3-ik napon, miután felszívódott a szikzacskójuk, megkezdtem az etetésüket Walter féreggel, és frissen kelt artemiával (sórákkal). Az ivadékok fejlődése élő eleségen igen gyors. Egyhónaposan elérik az egy centimétert, és ekkor már megkínáltam őket grindállal és vágott tubifex-szel.

Felnevelésűk még a kezdőknek sem okozhat gondot, hiszen nem sorolható a nehezen szaporítható fajok közé.
csak egy megjegyzésem lenne ehhez:"Sok helyen azt írják, hogy kell nekik Anubias az ikrázáshoz,"
A corydorasok élőhelye Dél-Amerika míg az Anubiasoké Afrika. Lehet hogy a Coryk szeretnek széles levelű növényekre ikrázni, de tökéletesen megteszi nekik a valisneria is ami tudtommal kozmopolita (?) faj, tehát mindenhol megtalálható nagyjából a melegebb vidékeken. Nálam is a halak előnyben részesítették az üveget és a valisneriát, az anubiashoz nem nyúltak(
A sikeres vagy sikertelen szaporításhoz, illetve az ikrák termékenységéhez szeretnék hozzáfűzni valamit. Az én halaim eredetileg Pasától vannak. Sajnos valami oknál fogva még nagyon fiatalon elpusztult egy részük, összesen maradt 3 egyed. Az akváriumban vannak még más coryk is, ezért közösen szoktak bandázni, jól érzik magukat. Egy nőstény van, a másik kettő hím. A hímek közül viszont láthatóan csak az egyiket érdekli az "udvarlás". Amikor ívnak akkor a másik hím egyáltalán nem is követi őket az akváriumban. Tehát nálam egy hím képes arra, hogy mind az 50 ikrát megtermékenyítse és a kelésük minden alkalommal legalább 90%. Ráadásul a vizük is teljesen átlagos.(ph7, nk15) Ebből én arra tudok következtetni, hogy segíteni lehet őket a szaporításban, meg az "ideális" körülményeket próbálhatjuk ugyan megteremteni, de ennél többet nem tehetünk. Vagy szerencsénk lesz, vagy nem. Ezt úgyis a halak döntik majd el. A természet nem úgy működik mint a matematika.
És akkor poénként:mit szólsz..az enyémek is onnan vannak!
T.:Gábor
Elsősorban egyensúlyi zavarban szenvedő,megfázott,gyenge kelésű,vagy éppen olyan hal csinálja ezt aminek nincs meg az egyik szeme:( Anno én emiatt a degeneratív elváltozás miatt kukáztam a trilijeimet..ma már vérfrissítve is voltak,várják hogy sorra kerüljenek az "ívósoron"-közben meg a közösbe potyogtatnak anciék örömére.
T.:Gábor
Csak feljövetel után dugóhúzóznak, onnantól kezdve normális Cory babaként viselkednek.
Azt persze elfelejtettem megemlíteni, hogy a vízoszlop magassága 12 centi, mert a szivacsszűrő máskülönben nem tudná feladatát ellátni.
Egyáltalán ne legyen igazam,de az úszás vonalának kiegyenlítettnek kellene lennie..nincs semmi szervi elváltozás ugye?
Persze lehet hogy túldimenzionáltam,ezért rákérdezek:csak gyorsan össze-vissza leúsznak,vagy pörögve és néha valaminek nekikoccanva úsznak alá?
T.:Gábor
Sebaj, mert így is kb. 15 víziegér-csemete cikázik a keltetőben.
Viszont ami érdekest láttam ma, némelyik felúszik a felszínre, majd dugóhúzó üzemmódban ereszkedik le. Tisztára, mint a Bessenyei Péter, csak ők nem berregnek.
Ez normális, abnormális, vagy paranormális?
Igen..annyira nyugodtan teszem a dolgaimat ahogy a latinos temperamentumom engedi!
Éppen pár perce hazaérkezésemkor konstatáltam,hogy blackjeim ikrái ismét csodás bundát nevelnek-én meg azt se tudom most mi a pálya?
Persze addig úgysem nyugszok míg meg nem oldom....a tisztasággal nem lehet gond,a vizemben van valami egy ideje ami ezt okozza minden-ismétlem minden!
Biztos lehetsz benne hogy hasonlóan örülök a mai napig a legkisebb sikernek is...hihetetlen hogy üvegfalak között élő halaim szaporodni akarnak,és ezzel örömet okoznak nekem.:)Ugyanúgy tanulunk valamennyien...hidd el rettentő messze van még a rutin/a fenti példa híven mutatja ezt/.Nem is kívánok gépies lenni-jobb ez így,de néha bosszantó a sok ismeretlenes "egyenlet" sikertelen megoldása...pedig akarnám én!
T.:Gábor
Nálam még az eufória dominál, és nem a higgadt reakció, a józan paraszti ész. Ezért írtam, hogy a legutóbbi ikrázást a tanulási folyamat része, hiszen nem az érdemem. De hiszem, hogy halaim ebben is segíteni fognak, hisz amit már megtanultam tőlük: a jelenben kell élni.
Sajnos ritkán találkozom vele, márcsak azért is, mert sajnos nagyon ritkán jutok el a Harcsa utcába. (Épp ezért utálom a vasárnapokat, mert itthon kuksolok, és nem ott, ahol lenni szeretnék: barátok és halak között. (OK, itthon is halak vannak, de ők családtagok.
Tudod úgy van ez,ahogy én járok egy hete:"nagy arccal" kitettem az újonnan elkészült ívató akváriumaimba többek között a C.paleatus albínókat,és a hasonlóan fapadosnak gondolt C aeneusokat is.Gondoltam "leszaporítom" őket,hiszen mindig jól jön ha van mit nevelgetni,tutujgatni...
És mi történik?Aeneusaim-a mesterrel ittjártukkor egyetértésben megállapítottuk egyébként hogy ezek eques-ek!-az ég egy világon semmit nem tesznek azon kívül hogy ha nem időben etetem őket a szilót is kirágnák a sarokból!Hasonlóan a paleatusok is...bár ma hajnalban náluk biztató jeleket vettem észre,mert ahogy világítást kapcsoltam,azonnal elővágódtak,és a hímek már bajuszkáikkal ingerelték is a nőstényeket.
Szóval nem egyszerű ez kérem....az is kell hozzá,hogy a hal szaporodni akarjon!Mindannyian jól tudjuk hogy némi stimulációval sok faj "helyzetbe hozható",de kérdem én:mi haszna a kikényszerített ikráknak akkor,ha nagy részük-vagy az egész:(-bebundásodik,lerohad?Ezért aztán magam a következő metodikát követem:kivárom amíg ők maguk jelzik hogy sokasodni szeretnének...ehhez csak gyenge támpont az ikráktól duzzadó has.Amikor aztán azt veszem észre hogy már nem csak a kergetőzés,hanem az ikrák helyének keresése is folyamatban van-na akkor segítek rá kissé!
Egerek....e kedves becéző hasonlat tényleg jellemző rájuk!Ha nem jók a körülmények nem lesz kis cory-de ha jó,akkor tömkelegével nevelgethetjük őket!Kérdés hogy szerintük mi a jó..
Emlékszel amikor a víz paramétereit firtattuk,és némi kis rossz érzésed volt Mac?Én is így éreztem anno,amikor mindenképpen azt akartam tudni hogy egy adott faj pontosan milyen vízben ívik,milyen paraméterek szükségesek ahhoz hogy tuti sikerünk legyen?Aztán feladtam..volt hogy ugyanazon fajra totálisan más adatokat is leltem.Be is állítottam ezeket...nálam egyik sem működött:(...Jelzem neked,nálam pandák a következő vizekben is szaporodnak:ph6.4-gh2 és ph8.6-gh12...Érdekes ugye?
További sikereket neked...ahogy egyre mélyebbre ásod magad úgy leszel egyre felszabadultabb a családjukkal-emelem kalapom M.Gábor ismerősöd előtt,add át üdvözletem neki!
T.:Gábor
A tilikkel pont úgy jártam, mint az aeneusokkal: amíg krenköltem magamat, semmi sem történt, viszont amint "tojtam" a fejükre, elkezdtek szaporodni.
Nem mondanám, hogy a mostani az siker, inkább a tanulási folyamat egy állomása: a halaim tanítanak az életre.
Gyakran megfeledkezem, hogy nem csak az az ÉLET, amit én ismerek, hanem az is, ami az övék.
Drukkolok hogy sikered legyen-erre is igyál egy "valamit" kolléga!
Jövőre folytatjuk...BUÉK!
T.:Gábor
Egyáltalán ne krenkölj a kis kelési ráta miatt....mi pár hónappal ez előtt-talán Brancoval?-azon meditáltunk a chaten,hogy trilijeink kelése még az 1-2 %-ot sem éri el!Mára persze változás van-de az tuti hogy amely csapat szépen szaporodik a csapvízben is azt tovább kellene vinnünk!
Sok sikert....emlékszem régebben a pygmi-k miatt hogy elkedvetlenedtél.És tessék..már nem is az első faj amivel van sikered!
T.:Gábor
Ma reggel már zsizseg a medence alja, de sajnos sok penészes ikra van, és azok biza nem fognak életre kelni.
De így is örülök, mert nem épp lágy a vizem, és sokan elbátortalanítottak, hogy valaha is sikeresen fognak kikelni Cory ikrák.
Tudom 100% lenne a legjobb arány, de én a 30%-nak is nagyon örülök.
1. A kelés kb. 10:20-kor indult meg
2. 21:47-kor láttam az első egyedet katapultálni a felszínre. (Igen, majd' az egész napot ott töltöttem, a medence előtt.)
Azt láttam, hogy:
- rükvertzben jönnek ki a burokból, először a faroknyél látszik (2012. dec. 30. 7:42-kor észleltem),
- onnan verekszik ki magukat szakaszosan ismétlődő rumbázással az ikraburokból (2012. dec. 30. 10:20-kor észleltem),
- (gondolom, hogy a kimerüléstől) egy jó ideig - több óráig - a fenéklap ragasztásának oltalmában kuksolnak,
- mikor "kipihenték" magukat, akkor cikázni kezdenek a fenéklapon, majd kisvártatva katapultálnak (2012. dec. 30. 21:47-kor észleltem).
Két egyedet kísértem figyelemmel (a két "koránkelőt), és úgy láttam, hogy időben - értem ezalatt az egyes szakaszok hozzávetőleges időtartamát, és egymésutániságát - teljesen azonos viselkedést mutatnak.
Sajnos minden szakirodalmam, egy félig halott külső HDD-n van - ha akad valaki, aki megmentené azokat, kérem, jelentkezzen - így nem tudtam utánanézni, hogy a z általam tapasztaltak mennyire köszönnek össze az általános viselkedés modellnek.
Nem,még ne etess hiába a nagy jövés-menés.De egy kis ellenérzésem van most..most ez nem tetszik nekem hogy ennyire aktívak.Általában kikelés után bár mocorognak,de keresik egymás társaságát,sőt a nyugisabb helyeken össze is bandáznak.Remélem nem lesz gáz,mert ez bizony a serdültebb ivadékra valló viselkedés-mondom ilyenkor még nem szoktak ennyire aktívak lenni.Ugye van nyugodt bújási lehetőségük-nem lehet hogy azt keresik?
Feljönnek levegőt venni...ez nem gáz,megtehetik-meg is teszik!Utána kellene olvasni,hogy milyen úszóhólyaggal rendelkező halak vannak,mert bizony nem minden ivadéknak kell levegőt vennie ahhoz hogy először feltöltse az úszóhólyagot...
A "baromi nagy sodrás" helyett te inkább intenzív,de mégis kiegyenlítettebb áramlást csinálj-Tomi már gyakorlottabb ebben szvsz.
T.:Gábor
Úgyis ma kelegetnek a trilik (3 már kint van), és jelzem, ha észlelem.
az én ikrakeltetőm mindössze 14 cm magas 42 cm hosszú és 30 cm széles. a vízoszlop magassága pedig 12 cm, amiben egy sarokrészbe kialakított félköríves szivacsba applikált Aquael mini motoros szűrő forgatja a vizet baromi nagy sodrással.
szurkolok hogy megmaradjanak és feltudd nevelni őket
Hát nem is tudom hogy kezdjem. Sajnálatos modon gondolom többen hallotátok hogy több száz Corydoras ivadékom pusztult el egy rejtélyes betegség miatt, ami 24 óra alatt tökéletesen lepusztitotta a cory ivadékokat . Mivel a mai napig nem kaptam orvosi szakvéleményt e relytélyes betegségről, igy a saját kezembe vettem az ügyet és egy kis tesz formályában megvalositottam és előidéztem ismételten ezt a betegséget amit nem más okoz mint a walterféreg.
8 teszt -et végeztem. öszesen egy hónapon keresztűl .
az eredmények a következők:
8 külön kis akváriumba különböző koru Cory ivadékokat tettem 2 hetestől 2,5 hónaposig.
és csak kizárolag walterférget kaptak egyik részűk a tiszta szagmentes walterből kapott mig a másik részűk egy elhanyagolt szagos, savanyú tenyészetből kapta a napi betevőt.
az első teszt eredmény azt mutatta hogy a savanyú , szagos walterral etetett Cory ivadékok egy része , azaz a 4 hetestől a 2 hónapos coryk mind mutatták már másnap a tüneteket ami 24 óra mulva a pusztulásukat idézte elő. mig a 2-3 hetes , és 2 hónapnál öregebbi Coryivadékok teljes egészségnek örvendtek és semmi bajuk nem volt.
a normál szagmentes walter tenyészetben viszont mindenki egészségnek örvend. tehát itt nem jelentkeztek a tünetek.
amik a következők voltak 24 órára lebontva:
mikor megkapták a rossz minőségű elhanyagolt férgeket rá 2 órára elkezdett megduzadni a fejűk.
a 8 órában már abszolut nem táplálkoztak és a fejükön a dudor már inkább punk sérora emlékeztető formát vett fel és viztiszta lett.
a 20 órában a fej kijukadt és a halak kinók közepette 2-4 óra alatt elhulottak.
Tehát mi a tanulsága ennek ? Én voltam az oka annak hogy ekkora mennyiségű corym elpusztult, mert hanyag modon nem figyeltem oda arra hogy mit adok nekik enni.
Ezuton is felhivom a figyelmet hogy ha valamelyik Walterféreg tenyészetnek feltünöen savanyú, szaga van akkor abbol semiféle képpen ne etesűnkföleg nem Cory ivadékokat mert az eredmény ugyan az lessz mint ami nálam.

Egyébként az Aeromonas baci nem feltétlenül a féreg tenyészetedből származhat.
Blogoddal felhívtad a figyelmet a helyes etetésre csakúgy mint a tartási körülmények szem előtt tartására-köszönet,és további legjobbakat a hobbidhoz!
T.:Gábor
De a kifejlett egyedeimen nincs ilyen dudor, és természetesen ők nem kapnak waltert .
a lényeg hogy ilyen betegségtől szenvedő halam már nincs, hálisten, és azota 4 szer nézem meg hogy mit kapnak ennei.
a betegség eltünt, és az ivadékaim ugy nödögélnek mint a rakéták
Azt olvasom hogy a nagy stressz,illetve a magas hőmérséklet lehet kiváltó tényezője a betegség fellángolásának,és hogy igen gyors a lefolyása...sajnálom Tamás.
T.:Gábor
itt olvashatsz kicsit a szóba jöhető bacikról:
www.int-res.com/articles/dao/1/d001p105.pdf
Még a végén kiderül, hogy Aeromonas salmonicida
Csúcs oldal,rögtön könyvjelzőztem-köszönöm Mátéfi!
www.drta-archiv.de/wiki/pmwiki.php/Diagn...kulosenUndGeschwuere
T.:Gábor
Mivel az elmúlt hónapokban igen sokat voltam kórházban, Walter telepeim nem részesültek állandó karbantartásban, s egy kicsit svanykás szagúak voltak. Még mindig üzemelnek, havonta szórok a tetejükre egy csipetnyi pelyhet, amit zabpehelyliszttel tetézek.
Mivel én a lucskosabb kivitelt preferálom - korábbi HSZ-emben, ill. albumomban látható, soha nem kell nedvesítenem.
Egy szó, mint száz, soha nem tapasztaltam, hogy a savanyú Walter bármi ondot okozott volna. Igaz, nálam aeneusok, és trilik nevelkedtek (csak!!!) Walteren.
Lehetségesnek tartom, hogy más Cory faj érzékenyebb, mint az én tucat Coryjaim.
Remélem sikerül a végére járni a betegségnek, mert az mindannyiunk okulására szolgálna.
Köszi,szerintem tuti ez lesz az!Hol találtad,hol olvashatok utána?
T.:Gábor
A nápó ivadékokat ugyanabban a medencében nevelted,amiben a betegség fellépett ugye?Te,nem lehet hogy csak egy tünet a "punk séró",és valami igen komoly betegség lapul a háttérben?
Nekem okoskodónak a tünet valamiféle ödémának tűnik,ami esetleg valamiféle vizenyőt,vagy ne adj isten gennyes váladékot tartalmazhatott.Amikor kifakadtak nem figyeltél meg távozó folyadékot náluk?
Említed hogy milyen gyors volt a lefolyás,és hogy egy nagy lyuk maradt a duzzanat helyén...nem lehet hogy valamiféle baktérium kolónia-húsevő?-telepedett meg?Nem...vaktában lövöldözök csak,mert azóta is aggaszt a dolog.
Megvárom hogy hátha valaki szakértő okosat mond..addig csak félre vihetem a gondolatokat.
Köszi a blogot,és válaszaidat!
T.:Gábor
Ui.:szegény kishalak istenem..
C.trili, C, panda, C. paleatus.
Érdekes mododn a c. napoensisre nincs hatással.
Egy szóval sem mondom hogy nálam sosem volt még semmi betegség-sőt bármennyire is képben van az ember időnként pottyan el pár hala...jól mondom?Egy kis üvegkádban halazunk-itt azonnal észrevehető ha elpusztul egy kedvencünk.De hogy ilyen hatalmas számban,ilyen mortalitási ráta legyen az eredmény azt ép ésszel fel nem foghatom...kétségbeejtő,ugyanakkor megoldásra váró dolog.Én is etetek walterekkel..én is coryfan lennék.Tudom hogy hasonló esemény hatására mit éreznék.Segítsetek..mi lehetett ez,mi okozhatta a fenébe is?
Tamás:egy kérdésre még nem válaszoltál....hogyan etetsz walterekkel,hogyan szeded le őket,és etetés előtt mit teszel velük?
T.:Gábor
Ui.:borzalmasan érdekelne a magyarázat...aztán még pár dörgedelmes szó erejéig vissza szeretnék térni az etetési kísérletedre.Természetesen csak a barátság jegyében..te érteni fogod ezt,tudom!
Volt, hogy büdüs telepből is adtam, nem is egyszer, semmiféle problémát nem tapasztaltam.
Ember...ez irtózatosan kemény blog!Nem csak a képek és a tünetek miatt-azt már régebben chaten analizáltuk-hanem a kísérleteid okán is.
Hát nem is tudom hogy te okoztad-e,vagy inkább valami kórokozó ami a tenyészeteidben elhatalmasodott...egy tuti:valamiféle szaga minden microworm tenyészetnek van,ám büdösnek nem szabad lenniük!Éppen most jövök banán-Walter etetésből,némi élesztőszagon kívül esetleg enyhe főtt répa illat lengedez ha nagyon oda figyelnék.Viszont rendkívül hasznos a felhívásod,részemről eztán még alaposabban figyelek minden eleség kultúrára!
Tomi:hogyan szoktál etetni velük?Említettél egy érdekes módszert,kérlek taglaljuk kicsikét...
Aztán még:a microwormok nedvesítését milyen vízzel oldod meg...lehet hogy egy olyan akvárium vizét használod amiben ez a fajta kórság lappangott?Aztán szépen betámadta halaidat...nagyon sajnálom!
Megvallom most kétségek között vergődöm...én hatalmas mennyiséget etetek mindkét fajta féregből,de eleddig az ég világon semmi gáz nem volt-lehet majd eztán lesz?
T.:Gábor
A szem nélküli barlangi vaklazac (Astyanax mexicanus) származását és törzsfejlődését kutatta egy nemzetközi - mexikói, amerikai és portugál biológusokból álló - tudóscsoport, amely eredményeit a BMC Evolutionary Biology című folyóiratban tette közzé.
Az Astyanax mexicanus alkalmazkodott a folytonos sötétséghez, nem csupán szemét, látását veszítette el, hanem festékanyagait is, aminek következtében albínóvá vált, és megváltoztak alvási szokásai is - olvasható a tanulmányt ismertető PhysOrg tudományos hírportálon.
A tudósok mostanáig azt feltételezték, hogy az Astyanax-halaknak két különböző fajuk élt a mexikói Sierra de El Abra természetvédelmi terület folyóiban. Az egyik a barlangokban telepedett meg, viszont kihalt a felszíni vizekben. A későbbiekben egy másik populációja telepedett meg a folyókban, amely szintén lejutott a barlangokba. Mexikói, amerikai és portugál kutatók az Astyanax mexicanus három földrajzi helyszínen élő 11 populációjától vett DNS-mintákat vizsgáltak. Ezzel párhuzamosan genetikai mintákat vettek a barlangi vaklazac felszíni vizekben élő "unokatestvéreinek" 10 populációjától is, hogy megértsék a fizikai különbségek evolúciós eredetét. Míg a felszíni populációk genetikailag igen hasonlatosak voltak, a barlangi halak esetében egész más kép rajzolódott ki. Az Astyanax mexicanus halaknál sokkal alacsonyabb volt a genetikai változékonyság, ami nagy valószínűséggel a korlátozott élőhely és élelemforrások eredménye. Nem meglepő módon, a genetikai változékonyság az Astyanax mexicanus azon populációinál volt a legszélesebb, ahol a legnagyobb volt a felszínről történő halbeáramlás. "A barlangi vaklazacnál a két 'őscsoporttól' legkevesebb öt evolúciós leszármazási vonalat azonosítottunk" - magyarázta Richard Borowsky professzor, a New York-i Egyetem barlangi biológiai csoportjának tudósa. A kutatásokat irányító Martina Bradic szerint konvergens evolúció esetéről van szó. Ez egy olyan folyamat, amely során egymáshoz nem kapcsolódó fejlődési vonalakon hasonló biológiai jellegzetességek alakulnak ki. "Hatalmas kiválasztódási nyomás érvényesülhetett a barlangi környezetben a szemek ellen. Ez megmagyarázhatja, hogy az Astyanax mexicanus különböző populációi egymástól teljesen függetlenül miért veszítették el a szemüket" - emelte ki Bradic. forrás.: hvg.hu
Mellesleg ehhez kéne egy pontos meghatározás, amin a kutatók elindulhatnak, mert kicsit sem mindegy, hogy egy vagy több, akár párhuzamosan fejlődő fajról van szó. Az A. jordaninak biztosan nincs felszíni variánsa, tehát ő már vak fajnak fejlődött. Tehát elvben van egy konkrét vak fajunk.
Viszont a fasciatusnak, mexicanusnak van felszíni formája. Kérdés van-e vak is, vagy csak téves a meghatározásuk. Ha nekik is van vak variánsa, akkor az a kérdés, miért fejlődtek át vakká is? Vagy a felszíniek lettek vakokból?
Vannak bizony még érdekes kérdések...
Ennek tükrében nagyon kíváncsi lennék, hogy vajon a barlangokban élő egyedek miben "erősebbek" folyóvízi társaikhoz képest? Valamit kapott cserébe a szemekért, Természet Anyánk már csak ilyen. No, de mi lehet az?