21 november 2017

Elsõ akváriumom (kezdõknek)

Több
1 éve 9 hónapja #61 Írta: Triops
Triops válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Nyilván csak kezdőknek szóló álltalonosítás az 1cm/1liter. De, ha csak ezt elolvassák és neaggyisten be is tartják, kapnak némi kiinduló pontot, hogy mennyi is az élettere pl 10 mollynak. A másik fontos tanács szerintem a felnőttkori méret. Mert ugye az üzletben nagyjából egyformák a halak. A márványsügért is 2-3 cm-esen árulják. Csakhogy kifejlődve 30 cm. Ami elvan ivadék korban akár egy 90 literes medencében is. Az üzletekről tényleg ne itt panaszkodjunk. Csak annyit, hogy nem veszek üzletben halat. Baráttól, ismerőstől, tenyésztőtől annál inkább. Erre jók a börzék. :)
A legtöbb kezdő díszakváriumot vesz. A guppikat "csak" 25 cm magas (hosszú lapos) akváriumban tenyésztem, mert a vízfelületi oxigén beoldás sokat dob a tartható halak számán. Vitorláshalaknak teljesen alkalmatlan. Azoknak inkább magas vízoszlopra van szükségük. :)
A legtöbb kezdő abba a hibába esik, hogy meglát egy szépséget, beleszeret és nem tudja megállni, megveszi. Aztán vagy tájékozódik, vagy nem. Ha nem akkor jöhetnek a kudarcok és nem lesz belőle akvarista, hanem nevezzük csak haltartónak.
Ha valaki komolyan veszi és utána olvas, majd elkezd szaporítani; esetleg nemesíteni egy-egy színvariánst, azt már nevezhetjük akvaristának. De eddig eljutni hosszú folyamat, sok tapasztalat és idő. Több év után kialakul benne egy kép az egész hobbiról és ha fejlődőképes 1-2 fajt tart, tenyészt eredményesen. Vagy teljesen rákattan és halfarmot épít, de akkor már a kereskedelembe is bele kell tanulnia és sok időt fog elvenni a csomagolás, szállítás, stb...
Manapság az interneten sok hasznos információhoz hozzájutni, úgyhogy a legfontosabb tanács a kezdőknek: tájékozódni, olvasni és tanulni, hisz oly érdekes, szép és izgalmas az akvarizálás. :)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl, Galagonya

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #62 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Jah- hát a kedvenc mondatom meg ki is maradt...."Nálam így van". Tehát mert nála jó úgy akkor az másnál is működni fog, bár igaz hogy akinél így van még maga sem régi motoros, így aztán lehet hogy csak véletlenül és rövid ideig van úgy ahogy. Az efféle mondatokkal le lehet lombozni akár igen komoly szaktekintélyeket is, erre élő példa a garnélák vs. halak dolga.
Egy picit borongósra sikeredtek a mondataim, de nem adtam fel még azt a törekvésemet hogy ha időnként erőszakosan is, de végül mindenki örömére szolgáljak magam is. Néha mérges vagyok mert ha én lennék a valódi kezdő akkor már a 3.-4. válasz után inkább kikapcsolnám a gépet- mindenki ellentmond mindenkinek, az eladó mindenhol buta és rosszindulatú, azok a halak melyeket szeretnék egyáltalán nem jók stb..de senki a világon nem azt mondja hogy hogy csináljam, csak hogy minden rossz. Jah- vízkezelő szer butaság, vegyszereket nem használunk...de ezreket költünk gyógyszerre. Ennek így van értelme? Műnövényre festett aljzatra-vagy éppen méregdrága spéci táptalajra- már futja, de idő nincs arra hogy megtudjuk egyáltalán az kell-e nekünk ? Egyszerű "hóttközönséges" hínárhoz meg pár guppihoz táptalaj, giga külső kell már egyből?? Lesznek még kezdők akik meg is maradnak akvaristának ha ez a trend így folytatódik? Az a fiatal gyerek akit anyu odaengedett a géphez és jóhiszeműen kérdez muszáj hogy azonnali leoltást meg trágár szavakat kapjon? Sajnos mondom: ez ma a trend...itt ne legyen az, szeretném hogy ne legyen az. Nem kell sietni sehová, ráérünk- de amit itt leírunk az "élőben is úgy legyen", mert nem elfeledni: párunk számára ez a honlap" A Honlap" . Neveljünk itt ki olyan kezdőket akik a legegyszerűbb kérdésüket is bátran teszik fel, akik nem félnek elmondani kínjukat- bajukat...sőt akik örömmel térnek ide vissza. Ez lenne a cél- az én legbelsőbb célom pedig az hogy valahogy a régi motorosok közül is egyre többet "visszaérdemeljünk". :)
T :Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: djguard

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #63 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
..én pedig azt szeretném kérni hogy ha bárminemű ellenvélemény van a boltokkal kapcsolatban azt ne itt taglaljuk. Ez nem az a honlap ami erre lenne kihegyezve, sőt úgy gondolom hogy akvaristának-még egyszer AKVARISTÁNAK- még ha kezdő akkor is illik a vásárlás előtt nagyon bőven tudakozódni. Nem csak az FB. csoportokban, sőt nem csak a klf. fórumon önjelölt tanácsadói között, hanem lektorált szakirodalomból /könyvekből! / is.
A liter/cm egy badarság- általánosító, felületes, nem elegendő támpont. A hal habitusa is számít- ragadozóból betenni sem lehet ennyit, rajhalak is viselkedhetnek érdekesen stb. A szűrő mérete: közröhej- megvédem az eladót! Meg, mert nálunk magyar akvaristáknál van az a sztereotip mondás ugye hogy "Túlszűrt akvárium nincs". Olyannyira nincs, hogy a 6-10x-es mennyiségű vízforgatást is kevésnek vélnek már egyesek, kisebb medencékben akár a 20x-os is szinte követelmény! Akkor most az eladó kinek adjon igazat? Javasoljon egy kis kétkaros levegős emelőt 50 literbe /mert biológiai oldalra akár elég is/, vagy legyen trendi a magyar viszonyokhoz és ragaszkodjon ahhoz hogy csak a külső szűrő a jó és kizárólag Siporax-al? Mi lenne jó a T. magyar hobbistáknak akik még az Eheim gyári tölteteit is gondolkodás nélkül azonnal kivágják a lomosba, és akik kedvéért az Eheim is inkább kevesebb vízforgatást ad meg mint pl. a németeknél? A németeknél, akik egy szivacslappal iható és nagyszerű vizet csinálnak... hát nem röhej? :D
Utána kell olvasni, ha már a net van kéznél akkor ott- és nem keresztbeagyaskodni több évtizedes tapasztalattal bíró önzetlen kollégák aranyat érő tanácsait, hanem megpróbálni előbb úgy csinálni ahogy ők javasolják- ha még javasolják, mert egyre többen inkább csak csalódva elnavigálnak a sok blőd tanács láttán...:(
Egy kiragadott példa akár innen is: Endre már nyomja is hogy sok a 40% vízcsere...kolléga azt nem figyelted hogy azért cserélt ennyit mert gyógykezelés után volt? Robotpilóta- "haggyámá" a medencéddel, már adod a tanácsot és ilyet villantasz? Szép de a halaknak/ezeknek amik benne vannak/ is tetszik?
Kemény vagyok tudom- de mindannyiótoknak kapcsolni kell: ha itt adsz tanácsot akkor tudd hogy mit mondasz, mutasd mit tudsz..de hisz ez a szabályzatban is benne foglaltaik! ;)
Hétvégi "pörrentő" kommentemet olvashattátok, hadd jöjjön a hideg.... :evil:
T. :Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: toist, Galagonya, djguard

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #64 Írta: toist
toist válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Valóban szörnyű, ami egyes - szerencsére nem minden - boltokban történik, de azért a szifó 50 literesbe se volt éppen egy nagyszerű javaslat (akárhány darab is)! Kezdőknek és kis akváriumba (különösen, ha a kettő együttáll) kistestű, strapabíró halakkal érdemes kezdeni, különben csak szenvedés lesz: _kistestű_ elevenszülők, pontylazacok, díszmárnák, coryk stb. Tomika87: ugyanez igaz, 90 literbe a kisebb testű halak közül próbálj válogatni, a papagájsügér kifejezetten rossz választás lenne. Egyebekben Spongyafilter mindent elmondott, amit még írni akartam.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: djguard

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #65 Írta: Johnny02
Johnny02 válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Srácok agyrém ami megy! Nemrég itt a városunkban nyílt egy díszhal kereskedés. Azt a hölgyet inkább a sarokra kellene kiállítani mint hogy ilyen helyen dolgozzon. Bementem kíváncsiságból szétnézni. Volt bent egy 25 év körüli srác. Vélhetően kezdő akvarista. Épp mesélte az eladónak hogy kapott egy 50 literes aksit ajándékba. Abba szeretne most halakat vásárolni. Kérte az eladó hölgy segítségét/tanácsát. Kérdezte hogy mennyi halat tarthat eme akváriumban. (Én füleltem, kíváncsi voltam.) Na most kapaszkodjatok meg!!! AZT MONDA A HÖLGY HOGY BELEMEHET 30-40 GUPPIKBÓL XIFÓKBÓL STB!!
A pofám leszakadt!!!!! Ott szörnyülködtem mellettük! De közbeléptem. Nem bírtam ki hogy befogjam a szám. Neki is elmondtam hogy 1cm hal /Liter. Így max 50CM kifejlett hal legyen az 50L-es akváriumban. Megkért hogy én is segítsek neki.
Ajánlottam neki 4 Guppit meg 4 Xifót 2albínó páncélos harcsát és egy ancit. Mondom ennyi elég setöbb. Könnyen tarthatók és kezdőnek pont tökéletes. A srác nagyon megköszönte hogy segítettem neki. Bár látszott a srác ruháin és ékszerein hogy pénzes. Az eladó hölgy is ezt vehette észre. Úgy volt vele hogy akkor most minden "Xart rásóz"
Komolyan mondom ilyen pénzéhes eladók egy életre el tudják venni a kedvét egy kezdő hobbi díszhal tartótól.
Ez már nagyon durva!!! Jah nem beszélve arról hogy a srácnak egy olyan belső szűrőt ajánlott ami 250L-es aksiba is jó lett volna. Brutális.
Én azt ajánlom minden kezdőnek hogy az eladóra TILOS hallgatni. Ő csak eladni akar. Mit törődik vele hogy mi lesz az állatokkal nálad. Inkább olvassatok utána Kérdezzetek itt! Ha tudok én is szívesen segítek!
UI.: A hölgy a úgy nézett rám mint a véres rongyra! A hozzám intézett szavaival szinte kitiltott a boltból. Ezt nem mondta ki, de ez volt érezhető. Hát ide nem is szívesen megyek vissza.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #66 Írta: Robotpilóta
Robotpilóta válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Teljesen egyetértek az előttem szóllókkal. Én is elkövettem kezdőként a túltelepítési hibát és ráadásul egy pici belső szűrőm volt. Halaim 1/3-a az örök vízekre távozott. Mikor észbekaptam azonnal szűrés rendbevágása és azóta nincs halpusztulás. Ez a maradék halam amit a fenti képeken láttok. De a következő lépés mihelyt a keret engedi akvárium csere. Beállítok még egy 240l körülit mert bár a vízem paraméterei jók, de szemmel láthatólag kevés a hely a halaknak.
Még egy fontos dolog. Bár én telepítés előtt járattam 1hónapot a pici belső szűrőmet de éjjszakára mindíg megállítottam, ezzel kvázi kinyírtam az addig létrejövő baci kultúrát. Tehát a szűrő non-stop üzemeljen.

"Ami nem öl meg az megerősít"

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #67 Írta: Triops
Triops válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Papagáj sügérnek olvass utána, kicsi lenne ez a medencéd nekik. Nem szeretjük: hidrid, betegségekre hajlamos.
Ha tetszenek a labirint kopoltyúsok, ajánlom a kék gurámi színváltozatait (1 hím és 2-3 nőstény). Nagyon strapabíró halak.
Hal vásárlás előtt informálódj kifejletkori méreteikről és minimum medence méretekről. Ha sok tarka halat szeretnél, válogass a kis testűekből (max 4-5 cm). Akkor is tartsd be az alapszabályt: 1 cm hal = 1 l víz és nem lesz gond. 90 literes az aksid, ebből le lehet vonni a talajt és fent a fedőüveg alatti légteret, tehát marad 80 liter. Tehát 80 cm-ernyi halat tarthatsz probléma mentesen. Pl. a molly kifejlett kori méretét vehetjük 8 cm-nek. Max 10 molly méretű halat ajánlok.
:)
Túltelepítetted az akváriumod és lehet, hogy túl is etetted a halaidat. Inkább többször keveset, mint egyszer sokat adj nekik.
Lehet a vízkémiával is valami gond. Nincs valami fémtartalmú dekoráció (kőzet) a medencében, vagy ragasztott dekoráció (háttér), műanyag dekorelem vagy műnövény fémmel nehezítve?

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #68 Írta: Spongyafilter
Spongyafilter válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
A kezdő akvaristák hibáját követted el, túl sokat akartál túl hamar. Biológiai szűrés nélküli medencébe sok halat tettél, és ráadásul ezek még nagy halak is voltak. A halak saját magukat mérgezték meg az anyagcseretermékeikkel. Ammóniamérgezés utáni stressz legyengíti az immunrendszert és utána hullanak, mint a legyek. Olyan kórokozók támadják meg őket, amik egyébként jelen vannak egy akváriumban, de egészséges halnál nem okoznak bajt, pl darakór, úszórothadás. A vitorláshal érzékenyebb általában a többinél egy társas akváriumban, ők dobják fel először a papucsot. Azonkívül egy 90L-es medence kicsi is lehet egy vitorlásnak. Lehet benne tartani, csak nem ideális, minimálisan 150 litert ajánlanak neki, de egy kifejlett vitorláshalat elnézve ez is kevésnek tűnhet, szóval nem a kis akváriumok hala.
Én is azt mondom, hogy most hagyd járni az akváriumot, hogy a szűrő beérjen, nem kell oda pár hétig újabb hal. Ezzel megkíméled magad a további kudarcoktól. Én inkább kisebb testű, kezdőknek való halakat javasolnék majd, odafigyelve a telepítési szintre, pl. elevenszülők. A gyári motoros belső szűrők nem rendelkeznek túl nagy szűrőfelülettel, szóba jöhet a bővítés is, különösen ha nagyobb halakat tartasz, mert azok sok salakanyagot termelnek.
Mielőtt döntesz valamiben, olvass utána az interneten, sok hasznos információ van fent. Ne bízd magad a kereskedőre, mert az esetek nagy részében hülyeségeket beszélnek. Csak konkrét vásárlási tervvel menj a kereskedésbe.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #69 Írta: Pap Endre
Pap Endre válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Egyet értek Robotpilótával, vegyél vízteszteket: nitrit, nitrát ammónia, összkeménység, ez az alapcsomag.
Inkább gyakrabban kevesebb vízcseréket csinálj. A 40% kicsit soknak tűnik, mert már leállt a döglés, ezzel csak újra sokkolod a halakat, cserélj hetente 20%-ot. Fontos, hogy a cserevizet zuhanyrózsával engedd ki vödörbe (gáztalanítás) és legalább egy fél napot hagyd állni, és tegyél bele egy vízfűtőt, hogy ugyanolyan legyen a hőmérséklet, mint az akváriumodé, ha ez nem megy, mert nincs fűtőd, akkor keverd ki meleg vízzel, továbbá jót tesz, ha levegőcsövön lassan csurgatva fejted bele a vizet az akváriumba. Egy diszperzites vödör elég lesz vizet cserélni a 90l-es akváriumodhoz. A szűrőd betelepítését megoldhatod más akvaristától szerzett szivacsmosadékkal is, nem kell venned drága bacikultúrát. Kiveszed a halakat egy vödörbe, beleengeded a vízbe a szivacsmosadék ruskót, megvárod míg a szűrőd kiszűri, ekkor teheted vissza a halakat. Már nem opálos a vized ugye? Az az igazság, hogy egy hónapig járatni kellett volna az akváriumot üresen, mielőtt akár egy halat is beletettél volna. ezt az időt a szivacsruskó többszöri beadagolásával és érett víz feltöltésével másfél hétre lehet csökkenteni. Ha tényleg leálltak a döglések, akkor már lehet, hogy beállt az egyensúly, már ne cserélj 40%-ot csak 20-at. Amíg nem mérted a vizedet, és nem jók az eredmények, addig ne vegyél újabb halakat!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja - 1 éve 9 hónapja #70 Írta: Robotpilóta
Robotpilóta válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Szerintem először víztesztet vegyél. NO2 és NO3 mindenképpen. Nemtudom milyen szűrésed van csak viszonyításképpen nekem 96l re Tetra 1200 plus megy tele Eheim és Seachem biológiai szűrőanyaggal.

"Ami nem öl meg az megerősít"
Utolsó szerkesztés: 1 éve 9 hónapja Írta: toist. Indoklás: kép eltávolítása kérésre

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #71 Írta: Tomika87
Tomika87 válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Sziasztok. Már lejjebb írtam a furcsa elhullásokról. Vettem nekik sera omnipurt. A történet azzal folytatódott hogy azóta 2nap alatt az összes vitorláshal meghalt. Jelenleg 1ezüstgurámi és pár molly van. Ők bírják. Kutya bajuk. Nem tudom mi történhetett. Most a maradék hal kapott egy második omnipuros kezelést, 2nap múlva 40%os vízcsere, bele víz előkészítő és meglátjuk mi lesz.ha 2héten belül nem hullik el egy sem akkor bővítjük a keretet. Van tanácsotok mit érdemes venni? Ami úgymond igénytelen és bírja? Mert hát elég sokba került a sok vitorlás ami meghalt. Esetleg a papgájsügér? Mennyire igényes? Mert ők nagyon tetszenek.csak a vitorláshal mellé már nem tudtunk venni. De sajnos most újra lappal indulunk.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #72 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Tetszik a gondolatmenet, és az okos mérlegelés! A CPO meg folyton zaklatná is mind a garnikat, mind a sügereket....igazából külön-külön legjobb mindenek! ;)
T. :Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Johnny02

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #73 Írta: Johnny02
Johnny02 válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Endre köszönöm a válaszod. Én is hasonlókat olvasok. A garnéla eleségnek drága lenne :D
Így hát lemondok róluk. Bár szépek nagyon, de a sügéreknek nagyobb nálam a prioritásuk.
Köszönöm :)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #74 Írta: Pap Endre
Pap Endre válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Nekem volt dario dario indiai törpesügerem, ami 2cm-re nő meg, és arról azt írják, és mondják is, hogy kis mérete ellenére szétszedi a garnélákat. Ezt a boltos is alátámasztotta megfigyeléseivel. Ezzel azt akarom mondani, hogy a legkisebb törpesügér is sügér.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Johnny02

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #75 Írta: Johnny02
Johnny02 válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Elnézést toist igazad van. Ramirezi sügérfélékről beszélek. Törpesügérek.
A rákok garnélák pedig: Cambarellus patzcuarensis - Narancs törperák
Caridina cf. cantonensis Crystal red - Crystal red garnéla
Neocaridina denticulata sinensis - Cseresznye garnéla

Ezen ízeltlábúak és sügérekről beszélek. Lenne-e gond ha egy aksiban tartanám őket.
Ami nekem a legfontosabb lenne hogy az ízeltlábúak pusztítanák-e esetlegesen a sügér ikrákat.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #76 Írta: toist
toist válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Röviden: nem. Nem konkretizáltad, hogy milyen sügérfélékről van szó és azt sem, hogy milyen ízeltlábút (konkrétan egyáltalán valóban rákot, vagy inkább valamilyen garnélát) szeretnél, de valaki szinte biztosan megenne valakit.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl, Johnny02

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #77 Írta: Johnny02
Johnny02 válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Sziasztok!
Egy olyan kérdésem lenne hogy, egy édesvizi sügeres/törpesügeres aksiba lehet-e vagy érdemes-e rákokat garnélákat tenni. Én még ilyen jószágokat nem tartottam ezért kérdezem. (az asszony oda meg vissza van értük) Illetve a későbbiekben volna-e velük problémám ikraevés szempontból.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #78 Írta: Tomika87
Tomika87 válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat! Igyekszünk minden utasítást betartani.....vízcsere megvan! reménykedünk, hogy nem hullanak el többen!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
1 éve 9 hónapja #79 Írta: Robotpilóta
Robotpilóta válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Ha használ vízkezelőt nem kell pihentetni a vízet. Azonkívül ezek a halak nem a stressztől hullanak hanem mérgezéstől. Azon pedig egy vízcsere nem segít. Mert egy hét alatt visszatelítődik a víz. Sőt ha majd beáll a szűrő (feltéve ha megfelelő nagyságú) ennyi halnál akkor is gond lessz hosszútávon az NO3 al. Azt pedig csak vízcserével tudja eltávolítani. Sok gyorsan növő növény segít kicsit. De szerintem jelenleg ammónia valamint NO2 és NO3 mérgezés de inkább az első kettő áll fenn. De egy teszt mindenre választ ad! Az biztos azonnali 50% vízcsere kell és naponta ismételni pár napig a teszt alapján.
Üdv. Karcsi

U.I. Tapasztalatból írom!

"Ami nem öl meg az megerősít"

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

  • Galagonya
  • Galagonya profilkép
  • Nem elérhető
  • Ikra
  • Ikra
  • "Tiszteld a természetet és tanulj meg szeretni!"
Több
1 éve 9 hónapja #80 Írta: Galagonya
Galagonya válaszolt Elsõ akváriumom (kezdõknek)
Szia!

Először 50% vízcsere, de egy éjszakát pihentetett/szellőztetett csapvízzel!
Utána várni amíg az egyensúly helyreáll a vízben, mondjuk egy hétig. Hasznos baktériumkultúrát lehet adni a szűrőnek.
Közben sokat olvasni a díszhalak igényeiről( különös tekintettel a helyigényről), társításról, növényekről, és újra átgondolni, hogy megfelelően legyen összeállítva/betelepítve az akvárium.
Irányadóként 1cm hal/1liter víz , a halak kifejlett méretét figyelembe véve. A zsúfoltság, kevés búvóhely, rossz vízminőség mind stressztényező és betegség/elhullás kiváltója lehet.

Üdv:)Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Moderátorok: petersKoka
Oldalmegjelenítési idő: 0.453 másodperc
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések
    • Az akvárium szûrése
    • A lebegtetett vagy bugyogtatott homokszűrésről szintén érdekelne a tapasztalatok! Méretezésekkel, kialakításokkal ,hatékonysággal...
    • 1 napja 10 órája
    • AM Nyomtatott kiadás
    • Bocs, a múltkor elfeleljtettem rákérdezni, de most beszéltem Pasával, hetekkel ezelőtt feladta a megadott ózdi címre... Lehet, hogy már ott...
    • 3 hete 5 napja