Díszhal tenyésztőrendszerek építése

Több
9 éve 1 hónapja #101 Írta: halőrxxl
Türelemből ötös- azóta már a TP-n is találkoztunk, és a téma részemről még csak most kerül terítékre. Elmondom én hogy csinálnám- de kérem a társaimat hogy ők is fogalmazzák meg véleményüket, nehogy félrevigyem Jocó témáját!
A rendelkezésre álló helyen én 3 szintes állványt tudnék elképzelni, de nagyon ügyelve a medencék magasságának megválasztásánál. Mint tapasztaljuk a gondozáshoz is szükségelteik hely, nem is kevés- ez tapasztalati érték, általában ha 40 centinél nem szélesebbek a medencék akkor 13-15 centiméter elégséges lehet. Ha viszont a kolléga úgy gondolkodik mint én tenném, akkor mivel az adott helyen inkább 50 centiméter szélességben alakítanám ki- a medencék úgymond "keresztben" is lehetnek!- így inkább a felső értéket céloznám meg.
Az alumínium profilok tökéletesek egy akvárium állványhoz, hiszen nem korrodálnak és gyönyörű szépen tisztán is tarthatóak. Kérdés hogy milyen profilról, és milyen falvastagságról van szó, hiszen tetemes súlyt is tartania kell majd rengeteg időn át. E kérdésre térjünk vissza ha szükséges, bár Jocó szakmai ismeretei nagyon bőségesen elegendőek ennek az eldöntéséhez. Nyilván csavarozott kivitel lesz, bár ugye az alumínium AVI-val is gyönyörűen hegeszthető váltóáramú beállításban. A magam részéről természetesen 6 lábat raknék, alul ha kell csavarorsós magasság, és szintezési lehetőséggel./ Kevésbé járatos kollégák kedvéért érdekességképpen: az eljárást általában egyenárammal használják, de az alumínium védő oxidrétegének áttöréséhez kell a váltóáram. Tulajdonképpen ez az oxidréteg az anyag speciális "rozsdája" nagyon konyhanyelven./
Abban a pillanatban hogy tisztázódik az állvány végső dimenziója, máris beszélhetünk a medencék méreteiről, számáról.. :) Tehát 40, vagy 50 cm "mély" lesz az állvány kolléga?
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
9 éve 2 hónapja #102 Írta: csjoco
Kedves Tagság!

egy 40literes akvárium üzembe helyezésén fellelkesülve szeretnék egy kis halodát létrehozni.
Tetszenek a Cory-k, anci-k jelenleg van egy kis galaxy csapat is akik ha felnőnek lehetnek utódaik.
Kb. 2m helyem van 1,9m belmagasságban, szeretnék pár ívató és keltető és nevelő akváriumot, valamint egy vagy két nagyobb akváriumot.
milyen méretű állványt és milyen méretű akváriumokat javasoltok?
Állványt Al profilból gondoltam elkészíteni.

Az olvasottak alapján központi levegő elosztással és cseh emelős megoldású szűrőkkel.
kompresszorként vagy az említett Atman Hp8000 vagy a Resun ACO 001 vagy 003 jön szóba , bár amennyiben elég egy Atman HP4000 akkor lehet hogy kettő kell ( meghibásodás esetén legyen tartalék) mi a tapasztalat a Resun ACO kompresszorokkal?

Világítást LED es megoldásút gondoltam, 5630 vagy 5730 led szalagokkal, mindenképp 12 V-osat.

Minden képet , tanácsot szívesen fogadok! Előre is köszönöm!
A megvalósítást illetően nem sietek , inkább álljon össze szép lassan, de jó legyen a végeredmény.

Üdv
Jocó

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
9 éve 6 hónapja #103 Írta: Atis84
Esetleg arról tud-e valaki, hogy az eggyel kisebb, 4000-esnek milyen a hangja? Vagy valami halkabb típust tud valaki ajánlani?

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
9 éve 6 hónapja #104 Írta: halőrxxl
Lehetséges hogy ez az alaphangja, és kinek mi a hangos vagy zavaró-érdekes hogy én reggel sokkal érzékenyebb vagyok a monoton brummogásra! Ez esetben ha ezt mérted nem is szükséges a videó szerintem- viszont ha gondolod a dobozát hangszigeteld ki, és ha kell menjen a ventilátor is!
DE: itt még nem végeztünk ezzel a témával, mert évek óta tervezem hogy a sajátomat is leszigetelem és a tapasztalatokról írok egy kis szösszenetet..mint mondod néha hasznos is tud lenni a belefeccölt munka! Kis méretű dobozba semmiképpen nem is ajánlom betenni- erről majdan..
T.:Gábor
Ui.: talán egy másik helységben helyezd el, és építs ki központi hálózatot- engem például nem zavar ha este a fürdőszobában "hangoskodik" ;)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Atis84

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
9 éve 6 hónapja #105 Írta: Atis84
Maga a kompresszor már kb. 3-4 éve megvan csak félre volt téve és kb. fél évet ment vagy még annyit sem...
Sajnos videót most nem tudok csinálni, mert Bp-en vagyok egész héten, de ha hazaértem csinálok. Annyit tudok mondani a hangjáról, hogy ha megy (a bútorlap dobozban) és odateszem mellé a telefonomat, - amin van decibel meter, - akkort 60 db jelez, volt az 70 is, de szétszedtem, összeszereltem és már csak ennyi lett. :) A blogodat olvastam, az alapján mertem szétszedni, így utólag köszönöm is, mert nagyon hasznon írás!
Ja illetve csináltam rajta egy kis hibát, ami annyit jelent, hogy mikor először beletettem a dobozba (és még nem voltak ventillátorok) ment abba egy éjszakát, majd mikor megnéztem, akkor éreztem, hogy forró, sütötte a kezemet, majd gyorsan szétkaptam, de okos fejjel nem vártam meg, hogy teljesen kihüljön és így össze és a tekercsek felett lévő műanyag két sarka kicsit megnyomódott, de nem nagyon..., így is illeszkedik és tökéletesen leadja a teljesítményt, csak az a hang...
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
9 éve 6 hónapja #106 Írta: halőrxxl
Induljunk el másfelől kérlek...mennyi idős a pumpád, és mit jelent a hangosság? Rendkívüli módon megköszönném ha egy kis videót készítenél hanggal együtt, mert szeretném meghallgatni is..
Szétszedted már, nem lehet hogy valamelyik membrán megadta magát és a permanens mágnest hordozó kulissza leér az aljára? Van egy kis műanyag felöntés a hordozó műanyag kereten, itt alul láthatod:
3.bp.blogspot.com/-tOMb07XCKh4/UBeAkLMiE...0/2012.03.21+057.jpg
Ha ez eléri a ház alsó felét/ mert szakadt a membrán!/, akkor valami gigantikus kerregés keletkezik ami az idők során csak erősödni fog..
Nekem pontosan ilyen belső elrendezésű pumpám van, 3. éve tökéletesen üzemel...készíts videót, hallgassuk meg ok? :)
Visszatérünk a hangszigetelésre is, mert szükséges ha mégis hangos! Forrósodik?? Igen érdekes téma, beszéljünk róla!
Blogom ahol "belenézhetsz":
halorxxl.blogspot.hu/2012_07_01_archive.html
T.:Gábor
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Atis84

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
9 éve 6 hónapja #107 Írta: Atis84
Sziasztok!

Kisebb problémámmal fordulnék hozzátok! Szóval van egy állványom amin van összesen 14 db akvárium, az egészet úgy terveztem, hogy egy kompresszorról fogom üzemeltetni.
Meg is csináltam a központi levegőztető rendszert (16 lecsatlakozás, porlasztókővel). Az egészhez van egy Atman HP-8000-es kompresszor, amit ha bekapcsolok igen hangos, ez baj mert ugye az állvány a lakás eggyik szobájában van.
A zaj miatt most több kisebb légpumpa és belső szűrő megy az aksikba, ami meg pörgeti a villanyórát.
Próbáltam egy pozdorja dobozba tenni a kompresszort (zajcsökkentés miatt), de akkor meg felforrósodott a kompresszor, így 2 nagyobb lyukakat fúrtam rá (6 cm), amihez PC ventillátort rögzítettem, így nem forrósodik, de még mindíg zajos.
Szóval abban kérném a segítségeteket, hogy az eggyel kisebb kompresszor (Atman HP-4000-es), az elbírna-e ennyi leágazást és csöndesebb-e? Illetve tudnátok-e olyan kompresszort ajánlani, ami IGAZÁN halk és a teljesítménye elbír ennyi leágazást!

Segítségeteket előre is NAGYON köszönöm!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 1 hónapja #108 Írta: tauben1
Láncreakció!!!
Halivadék igyekezz,mert hogy az í-re rátehessem a pontot szeretném Gábor véleményét is olvasni.Gábor visszaolvastam az általad megadott blogokban ,tényleg tanulságos.Szeretném megköszönni mindannyiotok segítségét amit ez ügyben adtatok.
kösz Robi
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 1 hónapja #109 Írta: halivadek
Ígyekszem, már rég felraktam volna, csak nem haladok vele :(
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 2 hónapja #110 Írta: halőrxxl
Abban a megtisztelő helyzetben vagyok,hogy olvashattam egy kollégánk készülő blogját új állványai,és a rá szerelt levegő rendszer munkálatairól....Már most rengeteg gondolatom lenne-és majd lesz nektek is ha olvassátok-ezért kérném a T.kollégát:siess vele lassan!:)
Köszönöm hogy előzetesben olvashattalak!
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 2 hónapja #111 Írta: halőrxxl
Kezdjünk neki....a fórum más pontján szó esett a központi levegőrendszerről,és a honlapon dolgozó moderátor azt javasolja itt foglalkozzunk vele.:)Igaza is van...hová máshová illene jobban,mint ebbe a rovatba?
Tény hogy a fent említett csőrendszer már nem a hobbi kategória szülötte,hiszen kiépítésével mindegyik tenyésztőnél találkozhatunk.Létrejöttére sok magyarázat van,de elsősorban az az igény szülte hogy hatalmas mennyiségű levegőt vezessenek állványaikra-ugyanakkor ne legyen áttekinthetetlenül kusza,a nyomást jól tartsa,és könnyedén kezelhető is legyen...nos,ez csak pár érv mellette!
Félig-meddig a hobbista azt is gondolhatná hogy neki ilyenre nincs szüksége-én pedig azt mondom hogy bizonyos mennyiségű medence után igenis hogy van!Sőt,ha a zajmentesítés a cél lakóhelyiségeinkben még hasznos is-hiszen a más helyiségben előállított levegőt odavezethetjük segítségével ahová csak akarjuk....Igaz ez már kissé az elhivatottabb kollégáknak való,hiszen a helyiségeket "átívelő" csőhálózat szükségessé teszi a falak átfúrását,a levegő vezeték elrejtését stb....tehát átgondolni,tervezni szükséges.Feltéve ha ti nem akartok úgy járni mint én:nagy teljesítményű pumpám érkezése után azonnal meg is építettem...semmi utánajárás,semmi firlefranc-nekem levegő kell,sok/rengeteg/ és azonnal! :D Vannak tehát tapasztalataim melyeket szívesen megosztok..de bizonyára e téma ettől sokkal érdekesebb-sőt érdemesebb attól semmint hogy elbagatellizáljuk.Az ország számos tenyésztőjének nyilván van az enyémtől értékesebb tapasztalata is,ugyanakkor talán hasznosak lesznek az én hobbi/barkács gondolataim is.
Kezdjünk hát bele itt....már most jelzem hogy több hónappal ezelőtt ejtettünk pár szót erről,mégpedig a "Cseh légemelők-let's work"c. blogom hozzászólásainak első oldalain-talán érdemes feleleveníteni!Látni fogjátok hogy megszólalt olyan kollégánk is aki bizony gigantikus rendszert üzemeltet-a mi szintünkhöz gigantikusat-,és neki más meglátásai vannak.Aztán anno Mátéfi linkelt is egy létravázas konstrukciót,Mac pedig megmutatta képen hogy milyet készített neki a mesterünk SK!Halivadék jelezte hogy egy blog van készülőben az ő gondolatairól ezzel kapcsolatosan,Tauben pedig egyenesen most tervezi a kivitelezését...én meg újragondolom az egész rendszeremet,és lehet hogy "fullosra" tuningolom.Van pár ötlet a tarsolyomban amit szeretnék megosztani veletek...
Ide várom hát nem kevés érdeklődéssel a témában megejtett postjaitokat-és már most élvezem hogy ha csak távolról is,de segíthetek nektek.Vesézzük hát a központi levegőrendszereket!
T.:Gábor
Ui.:nyomjátok a linkeket,a képeket....alig várom hogy olvashassam az ötleteket,a meglátásokat!

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 4 hónapja #112 Írta: szotyika
viszont attol nem kell félnie hogy valaki meglöki és elborul :laugh:

Tommy

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 4 hónapja #113 Írta: Mátéfi
Valóban ötletes, csak nekem kissé túl robusztus megoldás. A pillérek rengeteg helyet foglalnak, az oldal hozzáférést is gátolják és valljuk be, nem igazán szép bár az sok esetben nem szempont. Ha jól látom, akkor a fa polcok egy keretet alkotnak. Ha így van, akkor már csupán a fa lábakat kellett volna hozzácsavarozni a kerethez hogy a robusztus helyfoglaló zsaluanyag lábpilléreket kiváltsa. A súlyt az is megtartja. Így ez a megoldás, polconként majdnem 2 akvárium minusz, ami nem elhanyagolható szempont ami a helytakarékosságot és az energia (fűtés) takarékosságot illeti. Inkább átmeneti és szükségmegoldásnak tartom.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 4 hónapja #114 Írta: szotyika
ezen a videon is lehet látni egy igen ötletes megoldást ;)

Tommy
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl, roberto8802

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
11 éve 4 hónapja - 11 éve 4 hónapja #115 Írta: Mátéfi
Mátéfi létrehozta Díszhal tenyésztőrendszerek építése témát
Sokan vagyunk, akik kisebb nagyobb tenyésztői rendszer létrehozásán törjük fejünket. Ki hogyan csinálja, milyen megoldásokat alkalmaz? Hogyan lehet legtöbbet kihozni legkevesebb anyagi ráfordítással?

Izgatásnak meghívlak benneteket egy szlovák tenyészet megtekintésére. Remélem, hogy lesznek magyar tenyésztők is, akik nem zárkóznak el egy kis nyilvánosságtól és segítik a tanácsaikkal, hozzászólásaikkal, fotóikkal, azokat, akiknek hasonló törekvésük van.









Last edit: 11 éve 4 hónapja by Mátéfi.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: pecajoco, halőrxxl, Chris0604, Robotpilóta

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Oldalmegjelenítési idő: 0.187 másodperc

Naptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Bejelentkezés