20 november 2017

Díszhalszaporítás, tenyésztés

Több
2 éve 9 hónapja #41 Írta: Tiszián
Tiszián válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Sziasztok!

Szeretném szaporítani a gurámiaimat. Törpe gurámik, összesen ketten vannak, és úgy tűnik, tetszenek egymásnak, ugyanis a hím "simogatni" szokta a nőstényt a kis csápjával. A nőstény is szeretheti hiszen mindig együtt úsznak.

Mégis megkérdezném, ez azt jelenti, hogy pároztathatom őket? Mert akkor előkészítem a kisebb akváriumot. Illetve még egy kérdés:

Barátnőm szeretné szaporítani a halait, de nincs külön akváriuma, és nem is szeretne rá pénzt áldozni. Pár neon illetve harcsa között szaporíthatja a (szintén) törpe gurámikat?

Köszönettel,
Tiszián

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hete #42 Írta: Takker
Takker válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
A szülők 15-nk sima csapvizben vannak tartva sajnos ph-t nem tudok mérni de gyanítom, hogy kissé savas lehet, pàr hsz-el visszàbb említett vörösneon probléma miatt.
Az ívatàs 1-2-nk vízben történt, melyet aztán a màsodik héttől fokozatosan ,sima csapvíz hozzàadàsàval kb 2-3 hét alatt "felkeményitettem" normáli csapvíz paraméterekre.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 3 hete #43 Írta: mark24
mark24 válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Límiáknál a pH és hőmérséklet-befolyásoló tényező miatt (legalábbis egyéb, pl. hormonszempontból) nem releváns.
Milyen vízben nevelkedtek és ívtak a szülők, valamint nevelkedtek az ivadékok?

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 3 hete #44 Írta: Takker
Takker válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Köszönöm a vàlaszt, egyébként 5 hónaposak, nem egy jól sikerült ívàs volt, kb 60-70 egyedről van szó.
Elhullàs nem volt, vagy jelentéktelen, nem vettem észre. Amúgy, nekem is van néhány kubai limiàm, és mindíg több nöstény születik mint hím, de mondjuk ez nem teljesen biztos, mert közösben szülnek, de így is több sokkal a megmaradottak közt a nőstény.
Üdv:zoli

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 3 hete #45 Írta: mark24
mark24 válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Azt pontosan nem ismerem, hogy a különböző vízminőségi értékek mennyire befolyásolóak (pl. kémhatás, hőmérséklet) náluk, mert egyes elevenszülőknél (pl. Limia sp.) eléggé nyomatékosak. Az biztos, hogy a fogamzásgátlókból és hormonpótló készítményekből szennyvízbe jutó humán nemi hormonok (és ezek a fent nevezett szerek midenléte miatt legnagyobb többségben női hormonok, jellemzően ösztrogének) kiszűrése megoldatlan, így visszajuthatnak a vizünkbe. A csapvízbe is. Jelenleg is folytatok kutatást (elevenszülőkön) ennek igazolására. Ez a hormontartalom befolyásoló hatása csak akkor lenne kizárható, ha mind a szülőket, mind az ivadékokat desztillált vízben tartanád.
Mennyi idősek egyébként a halak? Biztosan látszik már a nemük? Mekkora volt a halandóság?
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Takker

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 3 hete #46 Írta: Takker
Takker válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Szaporítottam fekete fantomlazacot, és az összes egyed nőstény lett. Mitől van ez?
Üdv: zoli

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 1 hónapja #47 Írta: Mátéfi
Mátéfi válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Amennyiben a fajra jellemző vízparaméterek rendben vannak, akkor koplaltasd őket egy hétig, majd kezd el fokozatosan egyre bőségesebb lehetőleg élő és fehérjedús táplálékkal etetni. Nem tudok róla, hogy a fénycsőnek ilyen hatása lenne. Régebben is világítottunk csövekkel (nem kifinomult és drága akvarisztikai célra gyártottal, hanem sima - még a fényspektrumot sem ismertük - csövekkel) de ilyen problémára nem emlékszem.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Takker

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 1 hónapja #48 Írta: Takker
Takker válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Lenne még egy olyan kérdésem,van egy 120-as dísz aksim,és egy ideje az elevenszülők,nem akarnak viselősek lenni,kb 4-5 hónapja.Sima szifók,és kubai límiák vannak benne,igaz a límiákhoz kéne még egy két hím.
Nagyjából ekkor cseréltem ki az egyik fénycsövet,mivel nem volt más itthon,egy sárgás színű tungsram fénycsőre.Egy ismerősöm mondta hogy annó a sima tungsram égő alatt tartott elevenszülők terméketlenek lettek.Megtudja ezt valaki erősiteni,vagy cáfolni,mert nagyon furcsának találom,és már 3 helyről hoztam sima egyszerű szifókat és egyszerűen egyik sem szaporodik.A csőcsere előtt nem volt ilyen gondom.
Üdv:Takker

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #49 Írta: lucius
lucius válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Tőzeg, sósav, foszforsav, tannin
én foszforsavat használok
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Takker

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #50 Írta: Takker
Takker válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Hmm,eddig mindig csak a keménységgel foglalkoztam,nem is volt gond,de ezek a fránya vörösök :)
Nos akkor nincs más hátra ezt is be kell mérnem,és állítanom a megfelelő szintre.
Olvastam pár dolgot a növelésről-csökkentésről,de gyakorlati tanács érdekelne,mivel a legegyszerűbb növelni vagy csökkenteni a ph értéket?
üdv:Takker

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #51 Írta: lucius
lucius válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Szia!
Két betű:PH
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: szotyika, Takker

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #52 Írta: Takker
Takker válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Lenne egy olyan kérdésem,mitől van az,hogy leívik a hal,konkrétan vörös neon,kikel,1-2 napig fejlődik,majd egyik napról a másikra eltűnnek mintha soha nem is lettek volna.
A víz nem lett sem infusoriás,sem pedig zavaros,vagy ilyesmi.
Köszönöm előre is.
Üdv:Takker

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #53 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Ha végigszaladod a Corydorasokkal foglalkozó és az etetés témáját taglaló topicokat talán ezekre is választ kapsz..;)
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #54 Írta: this.isti
this.isti válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Köszönöm a gyors válaszokat! Ez az ujjal leszedés nagyon megkönnyítette a dolgomat. Magamtól nem mertem volna kipróbálni, hogy elpattannak-e. Nagyon részletes és hasznos ez a cikk. Mondjuk nem tért ki arra, hogy mivel is eteti a frissen kikelt utódokat, én csak sima főtt tojássárgáját szoktam nekik a vízbe morzsolni. Remélem az idei kolóniám is sikeres lesz :)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #55 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #56 Írta: Pasa
Pasa válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Én is leszedném, nem kell félni, erős burka van az ikráknak. Kézzel finoman meggörgeted az ikrákat az üvegfalon, akkor egy fél fordulatnál a ragacsos felület kerül felülre és szépen ráragad az ujjadra. Egy másik medence falára hasonló mozdulattal visszakenheted. Nem könnyen sérülnek!
Az C. aeneus albínója szinte teljesen fehér, míg a C. paleatusé rózsaszínes.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #57 Írta: Takker
Takker válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Szia,
Nyugodtan szedd le az ikràkat, én egy müanyag kanàllal szoktam leszedni. Ha tudod tedd làgy vizbe őket, egy kis penészedés gàtlóval együtt, jobban fognak kelni.
Üdv:takker
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: halőrxxl

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 2 hónapja #58 Írta: this.isti
this.isti válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Sziasztok!

Albino páncélosharcsáim ikráztak le ma.
Azt hiszem foltos páncélosharcsák, bár ezt nem tudom miből lehet megállapítani, mert csak rózsaszínek.
Leírom az ikra rakási szertartásukat, hátha az segít a fajta megállapításban:
Fiú a lány elé úszik, mellúszójával elkapja a lány bajuszát, a fiú oda hajtja a lány szája alá a farát, amíg a lány kinyom 3-6 ikrát a saját hasúszói közé. Ez pár másodperces folyamat, utána pár másodpercet pihennek, majd a lány elkezdi tisztogatni az üveget, és rátapasztja az akvárium oldalára az ikráit.

A problémám: sikeresen a társas akvárium oldalára rakták le az ikrákat, ahonnan nem tudom kitelepíteni a halakat. (Tavaly volt nekik hely, így meg tudtam oldani, míg kikeltek az ikrák)
Most elkezdtem szikével óvatosan lekaparni, és külön rakni az ikrákat. Kicsit félek, hogy annyira érzékenyek volnának az ikrák, hogy egy ilyen kaparás végzetes is lehet. Még van jó néhány ikra, amikhez nem nyúltam.

Mit tanácsoltok, megpróbáljam kaparni az ikrákat, vagy van valami megoldás arra, hogy az akvárium falának egy részét ideiglenesen elkerítsem, vagy más megoldások?

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 4 hónapja #59 Írta: halőrxxl
halőrxxl válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
Tiszteletem!
"Hazajövök" ha olyan téma van amit önerőből nem tudok megnyugtatóan megválaszolni...vagy érdekel a téma mélyebben is! Felmerült egy FB csoportban, hogy az UV-C fénnyel sterilizálják a halakat- én rögtön kifejtettem az ellenvéleményem. Kérdés viszont hogy ha azzal nem, akkor hogyan tehetőek meddővé a halak szerintetek? Tudtok konkrét cikkeket ajánlani, esetleg dokumentumokat, értekezéseket?
Azonnal jelzem: nem használni szeretném a módszert, hanem tanulnék a témáról!
T.:Gábor

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Több
3 éve 5 hónapja #60 Írta: Pasa
Pasa válaszolt Válasz: Díszhalszaporítás, tenyésztés
A 6 hetes még nem végleges állapot. Simán kialakulhatnak hímek.

Kérlek Bejelentkezés, csatlakozz a következő beszélgetéshez: vagy Fiók létrehozása.

Moderátorok: petersKoka
Oldalmegjelenítési idő: 0.289 másodperc
Bejelentkezés
Legutóbbi fórumbejegyzések
    • Az akvárium szûrése
    • A lebegtetett vagy bugyogtatott homokszűrésről szintén érdekelne a tapasztalatok! Méretezésekkel, kialakításokkal ,hatékonysággal...
    • 14 órája 10 perce
    • AM Nyomtatott kiadás
    • Bocs, a múltkor elfeleljtettem rákérdezni, de most beszéltem Pasával, hetekkel ezelőtt feladta a megadott ózdi címre... Lehet, hogy már ott...
    • 3 hete 4 napja